Nagy László csodálatos gesztust tett, fair play díjat érdemelne
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/Qn_Pv6JmLk08uiEiAxnx92yIJjm4PT8ekPBYfW0pkPw/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU4YzM0OTkwN2EzNTQ1ZDJiN2M5Y2NkZjgwZDVlNTNh.webp)
Ezt nem felejtette el Nagy László, a veszprémiek vezéregyénisége a mérkőzés utolsó perceiben sem, és ünneplés helyett inkább azzal törődött, hogy kifejezze tiszteletét a nagy ellenfél iránt, és méltóképp búcsúztassa el Vadkertit a hazai közönség előtt.
A meccs utolsó pillanataiban Nagy odasétált a szegediek pályán lévő balszélsőjéhez, és megkérte, adja át a helyét a kispadon ülő Vadkertinek. Így is történt, a pályára lépő játékos pedig szabad utat kapott a veszprémiektől a kapuig: a szélső góllal fejezhette be 16 éves szegedi pályafutását.
A helyszínen a szurkolók és a két csapat játékosai is egyetértettek abban, hogy Nagy László példátlan gesztust gyakorolt ellenfelével szemben, amiért megilleti a legnagyobb sportolóknak járó tisztelet - ahogy minden elismerést megérdemel a szegediek egykori csapatkapitánya, Vadkerti Attila is.
Vadkertinek még egy évig él a szerződése, a csapatnál szeretnék, ha a klubon belül találnának neki valamilyen pozíciót.