Szép győzelem az Eb-győztes pólós lányoktól

női vízilabda válogatott
Belgrád, 2016. január 21. A magyar válogatott játékosai ünnepelnek, miután az elődöntőben 10-5-re legyőzve Olaszország csapatát bejutottak a döntőbe a belgrádi vízilabda Európa-bajnokság női tornáján 2016. január 21-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A magyar női vízilabda-válogatott két góllal legyőzte az olasz nemzeti együttest Athénban, az öt csapatot felvonultató Thetisz Kupa nyitónapján.

Eredmény:
Magyarország-Olaszország 8-6 (1-2, 1-2, 3-1, 3-1)
a magyar góldobók: Keszthelyi, Bujka 2-2, Czigány, Kisteleki H., Takács, Menczinger 1-1

A januárban Európa-bajnokságot nyert és sikerével a riói olimpiára is kijutott magyar csapat pénteki első ellenfele az áprilisi, hollandiai ötkarikás selejtezőre készülő olasz gárda volt, amely jobban kezdte a mérkőzést. A hazai sportági szövetség honlapjának beszámolója szerint a szünetben 4-2-re vezetett a rivális, utána viszont rákapcsolt Bíró Attila szövetségi kapitány együttese, amelynek védekezése egyre magabiztosabb lett, támadásban is jobb volt, így fordítani tudott és megnyerte a találkozót.

Győzelemmel kezdtek az Eb-győztes lányok Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd


"A mérkőzés első felében sem éreztem, hogy baj lenne, elmaradt néhány ítélet, amelyet a második részben már befújtak. Persze hozzá kell tenni, a második félidőben többet is tettünk a győzelemért" - idézte a honlap Bíró Attilát, aki a pénteki második meccsen, 18.45-től Oroszország legjobbjai ellen küldi medencébe csapatát.


A magyar csapat további programja:

később:
Magyarország-Oroszország 18.45

szombat:

Franciaország-Magyarország 8.45
Görögország-Magyarország 20.00

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!