A 2010-es illehammeri Európa-bajnokságon az akkor Mátéfi Eszter vezette magyar válogatott 21-18-ra verte mai ellenfelünket. Az más kérdés, hogy ezzel a győzelemmel sem mentünk semmire, mert a végén a tizedik helyen zárta a kontinenstornát Magyarország.
Ennél szívszorítóbb történet a 2003-as zágrábi világbajnoki döntő, amelyet a Mocsai Lajos dirigálta magyarok úgy vesztettek el hosszabbításban a franciák ellen, hogy gyakorlatilag kezükben volt a győzelem.
Hagyjuk is a múltat, foglalkozzunk a jelennel. A magyar lányok szombaton autóbusszal érkeztek meg Stuttgartból Lipcsébe. Mehettek volna repülővel is, de a szervező bizottság eléggé arcátlan módon hajnali négy órára tette a gép indulását. A furcsa történet további részleteivel is érdemes picit foglalkozni. A németek azt mondták, azért a szokatlan indulási időpont, mert charterjáratról van szó. Aztán kiderült, hogy ez nem így van, csupán annyi történt, hogy egy menetrendszerű gépen a helyi szervezők lefoglalták az összes helyet.
Kim Rasmussen azonban úgy gondolta, nem teszi ki a felesleges tortúrának a lányokat, akik aztán busszal jöttek svábföldről az egykori NDK egyik legnagyobb városába.
Mivel a francia válogatott 2016-ban ezüstérmes lett a riói olimpián, joggal gondolhattuk azt, hogy az A csoport első helyén ők kötnek ki a világbajnokságon. Ehhez képest rögtön az első csoportmeccsen 24-23-ra vereséget szenvedtek a szlovénoktól, amely az egész vb egyik legnagyobb meglepetése - történjen bármi a hátralévő egy hét alatt.
A spanyolokkal játszott döntetlen után az is eldőlt, hogy a franciák nem nyerhetik meg a csoportot, oda a románok futottak be. Így jött össze a Magyarország-Franciaország nyolcaddöntő, hiszen mi a B csoport 3. helyén végeztünk, ők pedig az A2 pozicíóban.
Nehezebb ellenfelet az A csoportból nem kaphattunk volna.
A magyar válogatottnak eddig a Lengyelország elleni negyedik csoportmeccs második félidejében (annak is az első húsz percében) mutatott játéka volt az, amely bárki ellen elég lehet a győzelemre. Akkor tényleg ihletett állapotban játszott a társaság. Azzal mindenki tisztában van, hogy a franciák ellen ezt nagyon nehéz lesz megismételni. Figyelmeztető jel az is, hogy mind a lengyelek, mind a csehek elleni mérkőzésen jelentősebb előnyhöz jutottunk, de ezt egyik esetben sem tudtuk megtartani. A magyar lányok tehát egy mérkőzésen belül is képesek a csúcsra érni, majd onnan gyorsan leszaladni.
A két évvel ezelőtti világbajnokságon Lengyelország állította meg a magyar csapatot a nyolcaddöntőben - az a vereség gyakorlatilag az olimpiai részvételtől való búcsút jelentette. Ne feledjük, hogy a magyar női kézilabda-válogatott sem a 2012-es londoni, sem a 2016-os riói olimpián nem lehetett ott,
a visszaesés egyértelmű, de egy esetleges nyolc közé jutással lehet ezen a sötét képen javítani.
Távolabbra most nem érdemes nézni, annyit mindenesetre érdemes rögzíteni, hogy a francia-magyar meccs továbbjutója a szerb-montenegró nyolcaddöntő győztesével játszik a négy közé jutásért.
A francia kapus, Darleux az egész világbajnoki mezőnyt tekintve eddig a legeredményesebb, mert a lövések 45 százalékát kivédte.
Ami a kapusokat illeti, azzal nálunk sincs gond, mert Janurik Kingának és Bíró Blankának is volt már ezen a tornán egészen kiváló produkciója.
A Magyarország-Franciaország vb-nyolcaddöntőt az Origo 17.30-tól élőben közvetíti.