Sötét sátortető alól jutott Európa tetejére a szolnoki pólócsapat

Vágólapra másolva!

A Szolnok férfi vízilabda-csapatát a csúcsra repítette, a hazai egyeduralom mellett 2017-ben Bajnokok Ligája-trófeához segítette a Tisza-parti klubot. Cseh Sándor az édesapja miatt az uszodában nőtt fel, de a két fia is vízilabdázik, így nem csoda, ha családban minden a póló körül forog. A 41 éves korára klubszinten mindent megnyerő edző útja azért nem volt zökkenőmentes, de az egyéniségének és a kitartó munkájának köszönhetően a hideg kövön futkosástól elért oda, hogy tízezer ember előtt ünnepelhette napjaink legnagyobb klubvízilabda sikerét. Cseh Sándorral az új szolnoki arénában beszélgetett az Origo.

Kezdjük a legfontosabbal, amelyről szinte semmilyen információt nem lehet fellelni a sajtóban. Hogyan került a szolnoki csapat élére?
Talán kevesebben tudják, hogy Olaszországban játszottam 2005-ig. Onnan hazajöttem az első fiam születése miatt. Már a második évben átvettem egyben a serdülő és az ifi csapatot. Igazából ekkor már jobban foglalkoztam az edzőséggel, pedig játékos voltam még és csapatkapitány, de napi hat-nyolc óra edzést tartottam. Jól alakultak azok az évek szerencsére, 2008-ban pedig volt egy váltás Szolnokon, amely választóvonalnak is bizonyult. Vagy a csapat mögé áll a város és akkor jönnek szponzorok, vagy talán el is veszhetett volna végleg a csapat. Egy augusztusi napon lehívtak, két lehetőséget vázoltak fel előttem. Játszok tovább, vagy én leszek az edző. Abban az évben került ide Kovács István szakmai igazgatóként, illetve dr. Nyerges Zsolt átvette a vízilabdát, ezek pedig garanciát jelentettek arra, hogy ez nemcsak fellángolás, hanem hosszú évekre tervez a klub. Végül azt gondolom, hogy jól döntöttem, még akkor is, ha az első évben a felnőtt csapat mellett az utánpótlást is tovább edzettem, így szinte mindig az uszodában voltam. Egy évig három csapat edzője voltam.

Cseh Sándor egyszerre három csapat edzője is volt Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az édesapja, idősebb Cseh Sándor is vízilabdázó volt, majd később edző lett. Miatta került Ön is erre a pályára?
Amikor én gyerek voltam, akkor az édesapám vízilabdázott, majd ahogy említette, volt az OB I-es csapatnak is az edzője, így az uszodában nőttem fel. Ebből adódóan igazából nagy választási lehetőségem nem is volt. Akkoriban még nem voltak sport tévék, internet, csak a vízben tudtuk eltölteni az időt.

A két fia is vízilabdázik jelenleg. Az a cél, hogy élvonalbeli játékosok legyenek ők is?
Őszinte leszek, nem feltétlen kell, hogy azok legyenek. De nem is fontos, hogy milyen szinten űzik a sportágat, mennyire játszanak jól. Pontosan azért, mert tudom, felnőttként a póló milyen nehézségekkel jár. Legyen szó játékosról vagy edzőről. Örülök neki, hogy szeretnek játszani, és lelkesen járnak edzésre, ez bőven elég nekem.

Játékosként sok helyen vízilabdázott

Cseh Sándor 1976-ban született, így együtt játszott Kásás Tamással és Biros Péterrel is, de a junior-világbajnokságot nyerő csapatnak nem volt tagja. Játékosként több magyar és külföldi klubban is vízilabdázott, itthon megfordult Szolnokon, Egerben és az Ybl csapatában. Kipróbálta magát külföldi csapatokban is. Svájcban az SK Worb és az SK Schaffhausen csapatát erősítette. Játszott Németországban az SV Canstatt együttesében, szerepelt Olaszországban a Pagorus Catania színeiben illetve Szaúd-Arábiában is pólózott.

Itt ülve elgondolkozik az ember, a körülmények már nyomaiban sem hasonlítanak a régi Damjanich uszodára. Önnek mi jut eszébe a nyitott, sokszor fűtetlen egykori létesítmény hallatán?
Fura érzések kavarognak benne, amikor szóba kerül. Nagyon sok embert odakötnek az emlékek, igazi találkozóhely volt a szolnokiaknak. Ráadásul nem is ezen a részén állt, ahol most az új uszoda, hanem a város másik végében. Nem csak a vízilabdások használták, ott mindenki megfordult a városból. Az ember nyáron reggel lement, és estig társasági életet tudott élni. Az edzői öltöző például az uszoda legvégén volt, így amikor gyerek voltam, a hideg betonon a legutolsó szobáig kellett mindig futni. Mit mondjak, elég kemény volt, rendesen megerősített. Pont a napokban láttam régi meccsfelvételt, és nem akartam elhinni, milyenek voltak a fény, illetve a vízviszonyok. Mindenki tudta, hogy mennyire csúszik a víz, sok víz alatti figurát játszottunk a sötét miatt. A mai napig, ha olyan csapathoz megyünk idegenbe, ahol még sátor van, akkor külön felkészülünk erre. Viszont a fiaim már itt nőttek fel, nekik ez a rész olyan, mint nekünk anno az volt.

Mennyire nehéz azt kezelni, hogy nagyon sok olyan mérkőzése van a Szolnoknak, amikor 15-20 góllal jobb az aktuális ellenfelénél?
Az olyan találkozók előtt is izgulok, amire más csak legyint. Nekünk ugyanis az egész évünk más. Az edzésmódszerek, a felkészülés egy-egy meccsre. Más sportágban sok edzőmérkőzést játszanak, nekünk ilyen abszolút nincs, így viszont azok az OB I-es összecsapások, amelyek nem rangadók, a felkészülést szolgálják. Vagy az iramon próbálunk javítani, vagy éppen szituációt gyakorolunk. Feladat mindig van, ez a fontos. Ezért számomra ugyanolyan érdekes mérkőzések ezek, mintha az Eger, vagy éppen a Ferencváros ellen ugranánk a vízbe. Lehet, hogy amikor már a harmadik negyedben tetemes az előnyünk, a vége unalmassá válik. Az is megesik, hogy a játékosok ezt érzik, de én soha.

Cseh Sándor a vízilabdának szentelte az életét Fotó: Szabó Gábor - Origo

Bár Magyarországon az emberek szeretik a vízilabdát, de a bajnoki mérkőzéseken ez nem mindig látszik. Szolnokon hogy állnak a sportághoz?
Érdekes sport itt is a vízilabda. Volt idő, amikor kevesen jártak meccsre, akkor mindig azt mondtam, hogy senkit nem érdekel a póló a városban, de mindenki beszél róla. Olyan város ez, ahol szinte minden családban volt legalább egy ember, akinek valamilyen köze volt a vízilabdához. Manapság már sokan szurkolnak a csapatnak. Két éve az Eger elleni döntő ötödik meccsén, amikor a játékosokat mutatták be, a cserepadnál remegett a lábam alatt a föld. Egyébként is meggyőződésem, hogy a vízilabda 1500-2000 néző előtt élvezhető. Amikor ennél többen vannak, a szurkoló már nagyon messze van, kevésbé érzi azt, ami a vízben zajlik. Ráadásul a vízilabda speciális sportág, itt nem lehet cél, hogy egy évben akár húsz meccsen telt ház legyen. Ebben a sportágban öt-tíz olyan mérkőzés van egy idény alatt klubszinten, amely vonzza a közönséget. Nem hiszem, hogy jó út lenne, ha azt várnánk el, hogy minden meccsen megtöltsük az arénát.

Említette, hogy nem mindig jártak sokan a mérkőzésekre. Amikor átvette a csapat irányítását, még nem is retteget a világ a szolnoki vízilabdacsapattól. Majd az évek folyamán egy kis túlzással sikerült felépíteni a póló PSG-jét a Tisza-partján. Mennyire volt nehéz ez a helyzet?
Az első évemben a bennmaradás volt a cél. Ezt biztosan abszolváltuk, és tizedikek lettünk a bajnokságban. Viszont az építkezés nálunk máshogy volt, mint általában szokott. Hosszú évek alatt alakult így. Már az első évben is megvolt a háttér, de nem azt szerette volna a vezetőség, hogy vegyünk egy komplett csapatot, hanem mindig kettő-négy játékost igazoltunk. A tizedik helyről sikerült előrelépni a hetedik pozícióba, majd a következő években elértük, hogy kilépjünk a nemzetközi porondra. Így hozzá lehetett szokni az elvárásokhoz.

Cseh Sándor, a Dózsa vezetőedzője a férfi vízilabda Bajnokok Ligája főtáblára jutásért játszott Szolnoki Dózsa-Közgép VSC - CN Marseille mérkőzésen a tiszaligeti Vízilabda Arénában Szolnokon Forrás: MTI/Mészáros János

És fiatal edzőként megtalálni a hangot az olimpia bajnokokkal?
Amikor megjöttek az első klasszis játékosok, már tudták, milyen munka folyik Szolnokon. Az az igazság, hogy sokan szerettek volna részt venni az itteni munkában. Persze nagy lökést adott az is, hogy az első év után – sajnos az óta elhunyt Ambrus Tamással – felkérést kaptunk arra, hogy az Universiade csapattal legyünk a nyáron. Mindössze 31 éves voltam akkor, nagy megtiszteltetés volt, hogy Kemény Ferenc bedobta a nevem. Nyilván nagy káosz volt, na meg annyira jó eredményt nem is értünk el – 5. helyen zártunk, pedig csak egyszer kaptunk ki –, viszont akkor hosszú ideig együtt voltam a válogatott kerettag játékosokkal. Megismertek engem, az edzői felfogásomat, így nagyjából mindenki tudta, mire számíthat velem kapcsolatban.

Viszont nem egyszerű jelenleg ennyi klasszis mellett az utánpótlásból bekerülni a felnőtt csapatba. Ezt a helyzetet hogyan tudják kezelni?
Nagyon nehéz. Folyamatosan dolgozik rajta a klub, de mindig sok a feladat. Azt látom, hogy sok gyerek jön a felnőtt csapat sikeressége miatt vízilabdázni, viszont egy idő után sokan azt is érezhetik, hogy hiába tesznek meg mindent, nem tudnak bekerülni az OB I-es csapatba. Sok játékost kölcsönadtunk a fejlődése érdekében, jó példa erre Pécsre kerülő Józsa Ottó. De van olyan is, akit sikerült beépíteni, Hangay Zoltán jelenleg is minket erősít. 13-14 éves korig minden renden van, viszont mivel Szolnokon nincsen egyetem, a gyerek pedig azt gondolja, hogy nincs esélye eljutni a felnőtt csapatig, akkor előbb utóbb feladja. Sokat gondolkodom ezen, megpróbálok mindenben segíteni, talán egyszer sokkal nagyobb részem is lesz benne, mint most. Az utánpótlás az a terület, ahol mindig van hova fejlődni, mindig lehet valami újat kitalálni.