Csak a sportág legmélyebb bugyraiban rendszeresen kotorászók tudják felidézni, mi történt 2013. április 23-án a női röplabda-bajnokág ötödik bronzmérkőzésén. A BRSE és a Testnevelési Főiskola csapata 2-2-re állt, a mindent eldöntő meccset Békéscsabán rendezték. Ennek ötödik szettjében a Hollósy László vezette TF 14-9-re vezetett, azaz egy pont kellett volna a budapestieknek ahhoz, hogy bronzérmesek legyenek.
Ekkor a békéscsabai Soós Nikolett állt oda nyitni. A vendégek szinte már elkönyvelték a győzelmet, de a BRSE valami elképesztő bravúrral 16-14-re megfordította az állást és megnyerte a bronzérmet.
Érdemes megnézni az akkori összeállítást. Abból a csapatból a liberó Molcsányi Rita maradt meg hírmondónak. A csabaiak kispadján Kormos Mihály ült, aki 19 év után az első érmét nyerte meg a békéscsabai női röplabdacsapattal.
Itt kezdődött ez a történet, amelyet a bronz után öt bajnoki aranyérem követett.
A hazai labdasportokban erre csak a Telekom Veszprém volt képes, a Sopron Basket idén a negyedik bajnoki aranyát nyerte meg sorozatban, ugyanígy tett női vízilabdában az UVSE is. Ma már tudjuk, hogy az öt aranyéremből az utolsóért kellett a legnagyobbat harcolni a csabai lányoknak, éppen ezért lehet ez mindennél fényesebb.
A 2017-18-as idényben pár pötty rákerült az amúgy makulátlanul tiszta és hófehér papírra.
A legcsúnyább paca minden bizonnyal a Magyar Kupa döntő elvesztése volt. A márciusi érdi fináléban a Nyíregyháza 3-2-re verte a Békéscsabát. Az érdi aranymeccs előtt a későbbi győztes Nyíregyháza, a csata után pedig a BRSE váltott edzőt. Ma már tudjuk, hogy Baran Ádám klubelnök idény közbeni legjobb igazolása Kormos Mihály volt, aki edzőként az első két csabai aranyéremnek (és a cikkünk elején már említett bronznak is) részese volt.
Kormosnak a lehető legnehezebb feladat jutott. Idény közben egy elvesztett kupadöntő után kellett lelket önteni a csapatba és pótolni azokat a főként fizikális hiányosságokat, amelyeket a lányok az olasz edző, Alberto Salomoni ténykedése alatt összeszedtek.
Az olasz májsztró Békéscsabára vitele a "pillanatnyilag jó ötletnek tűnt" kategóriába sorolt döntés volt, elvégre amikor Salomoni a viharsarki városba került, akkor még a magyar válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozott. Aztán mindkét állását elvesztette.
A klubvezetés és Baran elnök időben felismerte, hogy legyen bármekkora neve és múltja Salomoninak, itt ő nem tud segíteni. Nem biztos, hogy minden magyar sportvezető meglépi a váltást, az olasz egészen biztosan vérig sértődött, de az eredmény, az ötödik bajnoki cím nem őt, hanem a döntéshozókat igazolja.
Kormos Mihály és a mellette másodedzőként dolgozó Leiszt Máté az egész magyar sportélet legintelligensebb edzőpárosa.
Akik a tévéközvetítések alkalmával látták a két magyar tréner megnyilvánulásait, igazolják, hogyan lehet úgy sikereket elérni, hogy a mesterek emberi hangon szólnak a sportolókhoz, hogy egy-egy hiba esetén nem ordítanak annak az arcába, aki miatt hátrányba került a csapat.
A magyar sportban ma a külföldi edzők jelentik az igazodási pontot (nézzük csak meg, a győri női kéziseknél a most elköszönő Ambros Martín, a Telekom Veszprémnél Ljubomir Vranjes, az FTC labdarúgóinál Thomas Doll, a Sopron Basketnél Roberto Iniguez) - magyar tréner alig rúg labdába valahol. A csabai edzőpáros sikere azért is örömteli, mert éppen egy külföldi tréner munkája után bizonyították be, hogy
Magyarországon is vannak értelmes, a szakmájukhoz értő edzők.
A BRSE nemzetközi szereplése ebben a szezonban is kettős. Óriási siker, hogy a MEVZA Kupát (Közép Európai Kupa) sorozatban másodszor, ráadásul hazai pályán nyerte meg a Csaba. Ami a Bajnokok Ligáját, illetve a CEV Kupát illeti, ott megint alaposan belehúztak. Mindkét sorozatban olasz ellenfél jutott nekik, márpedig az itáliai női röplabdasport az egyik legjobb Európában.
A CEV Kupában az izraeli Maccabi Haifa kiverése nagy bravúr,
de ennél sokkal többre vágynak Békéscsabán. A röplabda világsportág, a nemzetközi áttörés megvalósítása itt sokkal nehezebb, mint a kézilabdában.
Ami a csapatot illeti - elévgre mégis róluk szól ez a cikk - a BRSE játékosai sok nehézségen mentek keresztül ebben a szezonban. Kezdjük azzal, hogy az egyik legjobbjuk, a horvát Lucija Mlinar a döntő sorozat előtt komoly betegségen esett át, ezért nem is tudott pályára lépni. Sokszor mondják azt, hogy egy-egy idegenlégiós nem több, mint a pénzt felvevő zsoldos. Mlinar a döntő negyedik meccse alatt a pálya szélén a statisztikusok és az újságírók között ült. Meg állt.
Meg szurkolt. Meg jelzett a fiatal játékosoknak, például Szpin Renátának, hogy mit kell csinálnia. Ott ültem mellette.
Zsoldos így nem viselkedik. Csak olyan ember tesz ilyet, aki ezer szállal kötődik ehhez a csapathoz.
Aki tudja, hogy a helyén játszó 18 éves Glemboczki Zóra mekkora teherrel lép pályára. Utóbbi annyira jól oldotta meg a feladatát, hogy rögtön a magyar válogatott 23-as keretében találta magát.
A döntősorozat legjobbja az argentin Lucía Fresco volt. A dél-amerikai nehézbombázó gyermeki lelkesedéssel örült minden egyes pontjának. Fresco a döntő harmadik és negyedik meccsén gyakorlatilag szétütötte az ellenfelet, dehát pontosan ezért igazolták Békéscsabára. Ami ennél még fontosabb, hogy a BRSE bátran nyúl a magyar játékosokhoz, ha kell, a döntőben is pályára küldi azt a 17 éves Szedmák Rékát, aki már 16 évesen felnőtt bajnoki döntőt játszhatott a Vasassal (éppen a Békéscsaba ellen.) Ott van még a világot megjárt Dobi Edina, aki a csapat egyik legalázatosabb tagjaként most először lett magyar bajnok.
Bodnár Dorottya a BRSE egyik legmegbízhatóbb játékosa, a liberó Molcsányi Rita pedig ezen a poszton tényleg klasszis. Nemcsak Magyarországon, Európában is.
Ők mind-mind magyar röplabdázók - Glemboczki például Békéscsabán született és saját nevelés. Miként Molcsányi Rita is.
Hányszor, de hányszor beszélünk arról, hogy a magyar játékosoknak nagyobb szerepet kellene kapniuk egy-egy csapatban. Itt az élő példa, a BRSE megcsinálta. Kormos Mihály vezetőedzőnek pedig arra is kiterjedt a figyelme, hogy a döntő megnyerése után elnézést kérjen azoktól a fiatal magyaroktól, akik nem kaptak szerepet a fináléban. Pedig ők is végigdolgozták az egész idényt.
Békéscsabán imádják a röplabdát, odafigyelnek az utánpótlásra is, éppen ezért ennek a klubnak a jövője tényleg olyan lehet, mint a sokszor citált veszprémi férfi kézisek múltja és jelene.
Az utánpótlásedző Nagy Attila, a mostani vezetőedző, Kormos Mihály és a Szolnokról Békéscsabára érkező klubelnök, Baran Ádám a semmiből építette fel ezt a csapatot, a klubot.
A város polgármestere, Szarvas Péter egyszerű szurkolóként jelenik meg Nyíregyházán, az 1986-os mexikói labdarúgó-világbajnokságon szereplő magyar válogatott kapusa, Disztl Péter szinte minden csabai meccsen ott van.
Az a röplabda akadémia, amelyet most kezdenek el építeni Békéscsabán nemcsak papíron létezik. Ha ebben a projektben mindenki kitart, akkor a város női röplabdasportjának nemcsak a jelene, hanem a jövője is nagyon fényes lesz.
Mindeközben pedig a BRSE az egész magyar mezőnyt húzza magával, hiszen ebben a bajnokságban a Nyíregyháza és az Újpest (de még a Vasas is) úgy indult el, hogy ledönti a békéscsabaiak trónját.
Az idény közben pár tartóelem kiesett a trónusból - az Újpest decemberben 88 veretlenül megvívott csabai meccs után verte meg Dobiékat, a Magyar Kupa Nyíregyházára került, a döntőben is tudott egy meccset nyerni a Fatum-Nyíregyháza, de összességében szilárdan áll a trón.
Ismerve a BRSE vezetését, már most azon dolgoznak, hogy a következő idényben a már említett szeplők eltűnjenek a hófehér papírlapról.