16 meccs, négy győzelem, egy döntetlen. Nem éppen szívderítő mérleg, ráadásul a vereségek között találhatunk néhány kiütést is. Kezdjük viszont inkább a sikerekkel, mégiscsak jobb ezeket feleleveníteni.
Két nappal korábban mindkét csapat kikapott az elődöntőben, a norvégok 23-19-re az örök rivális dánoktól, mi viszont súlyos, 14 gólos verést kaptunk Dél-Koreától (39-25). Ezek után az első félidő is katasztrofálisan sikerült a magyar válogatottnak, amely mindössze 6 gólt dobott, viszont csak 9-et kapott. Szünetben összeszedte magát a Laurencz László vezette csapat, és szenzációs második félórát produkált, amelyet 14-9-re megnyert, és 20-18-as sikerével a bronzérmet is megszerezte.
A norvég válogatott mind a négy csoportmeccsét, valamint a negyeddöntőt is megnyerte, egyértelműen az olimpiai aranyérem lebegett a skandináv csapat szeme előtt. Mocsai Lajos lányainak az útja nem volt ennyire sima, a csoportmeccsek alatt kikaptak Dél-Koreától, Romániával pedig ikszeltek, de az osztrák csapat ellen bravúros, hosszabbításos győzelmet arattak a negyeddöntőben. Jöhetett az elődöntő, amely végül jóval simábban alakult, mint azt bárki gondolta volna, álomszerű teljesítménnyel 28-23-ra győztünk a tízgólos Radulovics Bojana vezetésével.
A döntőről viszont talán írni sem kell, mert a magyar sporttörténelem egyik leghírhedtebb eseménye: hat góllal vezettünk Dánia ellen 14 perccel a vége előtt, de ezüstérem lett a vége.
Három hónappal később rendezték a romániai Európa-bajnokságot, ahol külön csoportba kerültünk, és végül nem is találkoztunk a norvégokkal, mivel ők címvédő létükre nem jutottak tovább, és a hatodik helyen végeztek, mi pedig megnyertük a kontinensviadalt.
A kakukktojás, ugyanis 24-24-es döntetlent játszottunk a norvégokkal, de a közhellyel élve ez bizony győzelemmel ért fel. Történt ugyanis, hogy a hatcsapatos középdöntős csoport első három helyén egyaránt hét ponttal végzett Magyarország, Norvégia és Ukrajna, de csak az első kettő jutott az elődöntőbe.
Az egymás elleni eredmények döntöttek, és mivel az ukránok eggyel legyőzték a norvégokat, akik velünk csak ikszeltek, mi pedig 12-vel vertük az ukránokat, így Ukrajna és Magyarország ment tovább.
Az elődöntőben egy óriási meccsen két góllal legyőztük Dél-Koreát, a fináléban viszont egy újabb, sajnos legendás összeomlás következett, Franciaország ellen a hétgólos előny sem volt elég hét perccel a vége előtt, hosszabbítás után övék lett az arany.
Mintha csak két korábbi mérkőzésből ollóztak volna össze egy újat. Napra pontosan két évvel a fiumei csata után játszották ezt a meccset, ahol pontosan ugyanaz az eredmény született, mint kilenc évvel korábban Atlantában, 20-18-ra győztünk egy 6-9-es félidő után. Görbicz Anita volt a mezőny legeredményesebb játékosa hét góllal, a magyar válogatott pedig meg sem állt a bronzéremig.
Bizony, majdnem egy évtized telt el az ezt megelőző jó eredmény óta, a köztes időszakra jobb nem is emlékezni. Persze, meg kell jegyezni, hogy ekkor a norvég kézilabda az aranykorát élte, az ezt megelőző kilenc évben
két olimpiát, háromféle vb-érmet, valamint három Eb-aranyat és egy ezüstöt nyert.
Mi pedig egy Eb-bronzot. A debreceni találkozó előtt már biztossá vált a norvégok helye a legjobb négy között, ugyanis az összes addigi meccsüket behúzták (lelőjük a poént, a következőket is, ezzel az Eb-t is megnyerték), az mi esélyeink viszont elszálltak, és csak az csoport harmadik helyéért voltunk versenyben. Ezt aztán sikerült is megszerezni, 29-25-re győztünk, Kiss Éva szenzációsan védett.
Két nappal később aztán a franciák elleni helyosztót Triscsuk Krisztina 10 gólja ellenére is elveszítettük, így végül a hatodik helyen végeztünk a hazai rendezésű kontinenstornán.
Az elmúlt bő két évtizedben a fentieken kívül lejátszott magyar-norvég csaták viszont mind északi győzelmet hoztak, voltak közöttük egészen csúnya eredmények is.
Az 1998-as Európa-bajnokságon Norvégia szinte mindenkin átgázolt, mi az elődöntőben kerültünk sorra, ahol 28-14-re ütöttek ki minket. A fináléban a dánokat is elkalapálták,
mi pedig az osztrákokon vezettük le a frusztrációt (30-24), a bronzérem tehát meglett.
Egy évvel később világbajnoki negyeddöntőben találkoztunk velük, amit három góllal megnyertek, és egészen a vb-címig meneteltek. A 2002-es Eb középdöntőjében iszonyatosan meg kellett volna szórni őket, hogy egy hármas holtversenyből mi jöjjünk ki jobban, de egy góllal kikaptunk a későbbi ezüstérmestől, mi az ötödik hellyel vigasztalódhattunk.
2004 újabb magyar mélypontot hozott a két ország párharcában.
A hazai rendezésű Eb-n aranyos álmokat dédelgetett a magyar válogatott, de a Papp László Budapest Sportarénában játszott elődöntőben brutális, 44-29-es vereséget szenvedett. A norvégok a döntőt is megnyerték, mi pedig legalább a bronzérmet elhoztuk. 2006-ban az Eb-középdöntőben találkoztunk velük, ahol 34-31-re nyertek. Mi végül nem jutottunk tovább, és csak az ötödik helyért játszhattunk (sikeresen), a norvégok pedig már-már természetes módon megnyerték a tornát.
Két évvel később a norvégok minden addiginál nagyobb erődemonstrációt tartottak: az első meccsükön még leikszeltek a spanyolokkal, aztán mindenkit kitömtek, minket a középdöntőben 14-gyel (34-20). A fináléban már a hispánok sem úszták meg, 13-at tettek közé a norvégok, mi pedig nyolcadikként zártunk.
A 2009-es vb-n „csak” hattal kaptunk ki tőlük a csoportküzdelmek során, a viadalon mi tizedikek, ők harmadikok lettek. A 2010-es Eb-n újabb méretes zakót kaptunk az egyik csoportmeccsen, 34-13-ra győzött hazai pályán Norvégia, és persze a tornát is megnyerte, Magyarország 10. lett.
2012-ben az Eb-elődöntőben találkozott a két csapat, és ez sem volt szoros, 30-19 lett oda. Mi a bronzmeccsen 11000 néző előtt hosszabbításban legyőztük az otthon játszó Szerbiát, a skandinávok viszont kikaptak Montenegrótól. A legutóbbi Eb-n eggyel nyertek egy tét nélküli középdöntős meccsen, mi aztán 12. helyen végeztünk, Nora Mörkék pedig ismét elvitték az aranyat. A 2017-es vb csoportkörének első fordulójában 30-22-re nyertek a norvégok, akik végül „csak” a második helyen zártak, mi pedig a tizenötödiken.
A történelem tehát nem mellettünk szól, persze ebből nem igazán szabad kiindulni.
Újdonság lehet a korábbiakhoz képest, hogy egy olyan norvég csapattal játszunk pénteken, amely bukdácsolt eddig, és 0 pontot vitt magával a középdöntőbe, mivel a románoktól és a németektől is kikapott.
Azaz egy vereség megpecsételné a norvégok sorsát, és az elmúlt évek egyik legnagyobb lebőgése lenne számukra, ha nem jutnának tovább a középdöntőből, tehát óriási a nyomás rajtuk. Ahogy szinte mindennek, úgy ennek is két vonzata lehet. Az egyik, hogy ellenünk szakad ki a gólzsák, és mindenféle láncot ledobva átrohannak rajtunk. A másik, hogy folytatódik a rossz szériájuk, úgy pedig mi is elkaphatnánk őket, főleg, ha olyan fegyelmezetten játszunk, ahogy mondjuk a spanyolok ellen, vagy a hollandok elleni első 45 percben. Csak remélni lehet, hogy utóbbi forgatókönyv fog megvalósulni, az örökmérlegre amúgy is ráférne a javítás.
