A Magyar Kézilabda Szövetség vezetői szerint a mindenkori férfi és női szövetségi kapitánynak életvitelszerűen Magyarországon kell élnie. Ennek megfelelően ön Magyarországra költözött a kinevezése után. Hogy érzi magát, illetve mivel tölti az idejét, amikor a válogatott játékosok a klubjaiknál vannak?
Nem meglepő módon kézilabdával foglalkozom. Szinte minden mérkőzést megnézek a bajnokságban. Vagy a televízióban, vagy a helyszínen. A beszélgetésünk után is megyek Siófokra, bajnoki meccsre.
Emellett a kerettagokkal és a kerettag-jelöltekkel is gyakran találkozunk személyesen, folyamatosan követem mind a fizikai, mind a mentális állapotukat, de főleg a klubcsapatokban nyújtott teljesítményüket.
Folyamatosan tanulok magyarul is, rendkívül nehéz nyelv, de fontos nekem Magyarország.
Férfi meccsekre is van ideje?
Sajnos nincs, de amúgy is annyit foglalkozom a női kézilabdával, hogy számomra az elég. Természetesen azért a Bajnokok Ligája kieséses szakaszát, illetve az érdekesebb összecsapásokat megnézem.
A magyar női kézilabda hatalmas sikereket ért el az utóbbi években az utánpótlás világversenyeken. Az U20-as válogatott világbajnokságot, az U19-es válogatott Európa-bajnokságot nyert. Korábban egy nyilatkozatában azt mondta, hogy óriási a különbség a junior és a felnőtt mezőny között. Mi szükséges ahhoz, hogy az utánpótlásban sikeres játékosok leküzdjék ezt a különbséget és bekerülhessenek a felnőtt válogatottba?
A sikert elért játékosok fizikálisan rendkívül jók. A Magyarországon működő műhelyek jól képzik a fiatalokat, rengeteg tehetség van az országban. Ennyi különleges fiatal játékost nem látni más nemzeteknél. Viszont ezek a kézilabdázók hasonló korú fiatalok ellen érték el a kimagasló sikereiket. Arra van szükségük, hogy felnőtt mezőnyben, a legjobbak ellen is játszhassanak.
Ahhoz, hogy a fiatalok a legjobbat ki tudják magukból hozni, fejlődniük kell és legfőképpen egészségesnek maradni. Fejlődni úgy tudnak, ha tétmeccset játszanak, egészségesek meg úgy maradhatnak, ha jó szakemberekkel dolgoznak együtt.
Felnőtt szinten akkor lehetnek nemzetközi szinten sikeresek, ha lesz elég tétmeccs a kezükben és a lábukban. Van rossz példa a szemünk előtt: a dán utánpótlás női kézilabda-válogatottak az utóbbi tizenöt évben halomra nyerték magukat a világversenyeken, de felnőtt szinten nem tudták már kamatoztatni azt a tehetséget, ami megvolt a fiatal játékosokban.
Tóth Gabriella esete is egy példa, hogy kallódhat el egy játékos?
Szögezzük le, hogy Tóth 23 éves és most újra felfelé ível a karrierje. De igen, ő egy jó példa a rossz tehetséggondozásra. 17 és 21 éves kor között az a legfontosabb egy játékos számára, hogy tétmeccseken a pályán legyen, mert akkor tud fejlődni.
Ha nem játszik, akkor megtörik a fejlődése és elveszíti lendületét.
Gabi hiába döntött el gyakorlatilag Eb-meccset 18 évesen, Győrben nem kapott játéklehetőséget ráadásul meg is sérült.
Az utóbbi időben viszont újra jó formában játszik és megmutatta, hogy mitől az egyik legjobb magyar irányító.
A Siófok tavaly megnyerte az EHF-kupát, a Győr a Bajnokok Ligáját. Csak elvétve találunk magyar játékost a két csapat keretében. Ez hosszútávon nincs rossz hatással a magyar női kézilabda-válogatottra?
Ez kettős dolog. Ha van valahol egy jó és eredményes csapat az vonzza a szurkolókat és jót tesz a sportágnak. A győri Bajnokok Ligája-meccsek legtöbbje teltházas és a városban egy nagyon komoly kézilabda kultúra alakult ki, amely jó hatással van a válogatottra is. Másrészt valóban igaz, hogy kevés magyar játékos szerepel ezekben a csapatokban.
Egy fiatal kézilabdázó számára fontos, hogy Nora Mörkhöz és Stine Oftedalhoz hasonló játékosokkal edzhessen, de ez csak egy ideig hasznos. Tétmérkőzéseken kell játszani és pályán lenni a találkozók végjátékában.
Háfra Noémi a Ferencváros egyik meghatározó játékosa, a kulcspillanatokban gyakran van az ő kezében a labda. A tavalyi Eb-n a németek elleni meccsen döntetlen állásnál nem véletlenül bíztam rá az utolsó lövést. Be is dobta, ha valaki nem emlékezne rá.
Ha a magyar női kézilabda-válogatott utóbbi pár világversenyen látott keretét megnézzük, látjuk, hogy minden poszton voltak klasszis játékosaink, viszont Kulcsár Anita halála óta nem találta meg egyik kapitány sem azt a beállót, aki hosszú távon alappillére lehetne a nemzeti csapatnak. Mi ennek az oka?
A kézilabdában a legfontosabb posztok a kapus és a beálló. Az utóbbinak megfelelő testi paraméterekkel és magas játékintelligenciával kell rendelkeznie, ezek mellett bírnia kell a rengeteg testi kontaktust.
A beállók képzése és kiválasztása az egyik legnehezebb, de a fiatalok között látok olyat, aki hosszútávon megoldás lehet arra a posztra. A férfi kapitány kollégám szerencsés, mert Bánhidi Bence személyében hosszútávra megtalálta a keresett beálló játékost.
Az utóbbi pár évben gyakran előfordult, hogy fizikálisan elfáradt a magyar válogatott mérkőzések utolsó tíz percére. Viszont a 2018-as Eb-n Románia és Németország ellen is a találkozók utolsó perceiben sikerült nyerni. Mit változtatott a felkészülésen, hogy ennyire látványos a javulás?
Három tényezőnek kell megfelelni, hogy nálam valaki válogatott lehessen.
Kiváló fizikai állapotban kell lenni, mert nincsen elég idő, hogy a néhány napos közös edzőtábor valakit formába hozzunk a stábbal. Háttérbe kell tudni szorítani az egyéni érdekeket, mert csapatjátékkal lehet meccseket nyerni.
De legfőképpen védekezésben kell valamilyen módon használhatónak lenni. Ha ez a három összetevő megvan, akkor nem fog elfáradni sem a játékos, sem a csapat.
November végén Dél-Koreába utazik a válogatott felkészülési tornára, majd onnan repül tovább a csapat Japánba a világbajnokságra. Nem túl hosszú ez az együtt töltött idő?
Nem. Ázsiába megyünk, ahol a jelentős időeltolódás mellett meg kell szokniuk a játékosoknak az európaitól eltérő szállodákat, étkezést.
Azt szeretném, hogy a lehető legkomfortosabban érezzék magukat a csapattagok a világ végén rendezett vb-n, ehhez pedig kell idő.
Könnyű csoportot kapott a magyar válogatott a 2019-es vb-re? Mi a reálisan elérhető cél?
Örülök, hogy a világ jelenlegi két legjobb csapatát, Norvégiát és a Franciaországot elkerültük, illetve Szerbia, Hollandia és Dánia is csak a helyosztókon lehet az ellenfelünk.
A csoportunkban bárkit legyőzhetünk, de sok olyan meccsünk lesz, amelyen csak 50 százalékban vagyunk esélyesek.
A csoportellenfelek közül Montenegró ellen az Eb-selejtezőkön felmérhetjük, hol tartunk, Románia új szövetségi kapitánnyal biztosan szeretne meglepetést okozni, Spanyolországot tavaly biztosan megvertük, de elég kiszámíthatatlan játékot játszik a csapatuk, és ha rossz napot fogunk ki, akkor veszélyesek lehetnek ránk.
A reális cél az, hogy bejussunk a legjobb nyolcba és szerezzük meg az olimpiai selejtezőt érő 2-7. hely valamelyikét.
Fiatal a magyar csapat és jelenleg nem tisztességes azt elvárni, hogy bejusson a legjobb négybe, de én fogom a legkevésbé bánni, ha végül éremért kell csatáznunk.
A női kézilabda nemzetközi mezőnyében most hova tartozik a magyar válogatott?
Franciaország és Norvégia kiemelkedik, de
szerintem ott vagyunk az üldözők között közvetlenül.
Dánia, Szerbia, Hollandia, Németország, Románia és Magyarország azok a csapatok, amelyek ott vannak a második polcon és bármikor nyerhetnek egymás ellen.
Akkor miért nem érhetünk oda a legjobb négy közé?
Odaérhetünk, csak nem ez a realitás. Nézzük meg a tavalyi Eb-t. Megvertük remek játékkal Spanyolországot hat góllal, két nap múlva kikaptunk tizenhárommal a norvégoktól, úgy, hogy teljesen szétestünk, majd ismét két nap múlva utolsó pillanatban legyőztük Németországot.
Még túl sok kilengés van a csapat teljesítményében. De nekem az a munkám, hogy ezeket a teljesítmény-ingadozásokat minimalizáljam.
Dolgozik sportpszichológus a válogatott mellett?
Nem.
Én vagyok az, aki mentálisan felkészíti a játékosokat a nagy tornákra
és az azzal járó nehézségekre. Egyébként ezt a részét kifejezetten szeretem a munkámnak.
„Ne játsszatok a játékosokkal!" szlogennel indítottak kampányt és tettek közé egy videót világhírű kézilabdázók. A sportág egyik nagy problémája, hogy rengeteg meccset kell játszaniuk a legjobbaknak szeptember elejétől június elejéig és közben a válogatott tornák alatt is alig kapnak szabadnapot a játékosok. Mi a véleménye erről?
A mostani világbajnokságon is lesz egy olyan időszak, amikor négy meccset játszunk öt nap alatt. Ez rettentően káros a sportolók számára.
A nemzetközi és az európai szövetség csak a bevételeket szeretné maximalizálni, keveset foglalkozik a játékosok egészségével, a televíziónézők kiszolgálását tartja a fő feladatnak.
Ez sportpolitika, én nem tudok ellene mit tenni, a legjobb tudásom szerint készítem fel a játékosokat erre a terhelésre. Csak sajnálom az olyan klasszisokat, mint Tomori Zsuzsanna, Nora Mörk vagy Cristina Neagu, akik áldozatai voltak a rendszernek.
A Geoflor cég Taraflex burkolatát tartják még sokat a rengeteg sérülés kiváltó okának. Mit gondol erről?
Amióta bevezették EHF és IHF-tornákra,
Dániában 40 százalékkal nőtt meg a keresztszalag-szakadások száma.
Az IHF és az EHF szerint szépen mutat a tévében ez a talaj, ezért ezen kell játszani. Ez szintén egy olyan dolog, ami tőlem független, hiába tartom károsnak a játékosok egészségére, nem tudok vele mit tenni, próbálom erre is a játékosokat felkészíteni.