Válogatott klasszisokkal hosszabbított a BVSC női vízilabdacsapata
![BVSC, vízilabda, , Gyöngyössy Anikó, Leimeter Dóra](https://cdn.origo.hu/2023/12/Gyu4hrq95SymxnzaPOaOu4vs8X6ohE9VoXQ5rm51F0c/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3ODM5YWNjYzZlZDRkY2FiMjEyMWIxYzdmODAzMDJj.webp)
"Hat éve vannak nálunk és most 2022-ig hosszabbítunk velük, de bízunk benne, hogy tovább is maradnak majd. A válogatott alapemberei, úgyhogy nagy erősítést jelentenek nekünk, hogy a következő években is a BVSC színeiben vízilabdáznak" - nyilatkozta a szerdai sajtótájékoztatón Szatmáry Kristóf, a BVSC-Zugló elnöke.
Petrovics Mátyás vezetőedző elmondta, továbbra is fontos szempont, hogy magyar játékosokkal építik az együttest, ráadásul elsősorban saját utánpótlásukból. Hozzátette, szeretnének a hazai bajnokságban a dobogón zárni, a nemzetközi kupában pedig minél tovább jutni.
Mindkét játékos a 2013/14-es szezon óta erősíti a BVSC-t. Az elmúlt négy idényben egyaránt érmesek lettek az együttessel a bajnokságban, ráadásul két éve bajnoki döntőt is játszhattak, ahol végül a második helyen zártak, a Magyar Kupában pedig háromszor is ezüstérmet szereztek.
"Hat éve vagyok itt és ezen idő alatt Petrovics Mátyástól rengeteg bizalmat, valamint a vezetőségtől is profi hozzáállást kaptam, ami miatt szeretnék itt maradni. Minden körülmény adott, hogy profin készüljünk. Szeretném a fiatalokat is segíteni. Nagyon örülök, hogy itt vízilabdázhatok" - nyilatkozta Gyöngyössy Anikó.
Leimeter Dóra a BVSC-ben lett már a válogatottban is meghatározó játékos, így nem volt számára kérdés a folytatás, amikor szóba került a szerződéshosszabbítás.
"Hetedik évemet kezdem meg itt a BVSC-nél. Nagyon sokat kaptam a csapattól, főleg a nyár elején, aminek köszönhető volt utána, hogy jól szerepelhettem a vb-n. Így nem volt kérdés, hogy aláírok-e 2022-ig. Szeretnénk a magyar és a nemzetközi mezőnyben is jól szerepelni" - tette hozzá Leimeter.
A BVSC október végén és november elején Berlinben szerepel az Euroliga első selejtezőkörében, ahol a továbbjutás a célja Petrovics Mátyás együttesének, míg a bajnokságban jövő hét szombaton, a Szeged ellen kezdik a szezont hazai medencében.