Kemény Dénes: Benedek Tiborban rengeteg érzelem volt, de ezt az arcát alig ismerte a világ

Rendkívül érzelmes ember volt, de ezt a Benedek Tibort csak kevesen ismerték - így beszélt az Origónak a csütörtökön 47 éves korában meghalt háromszoros olimpiai bajnokról Kemény Dénes, a magyar férfi vízilabda-válogatott volt szövetségi kapitánya.

"Talán a tavasz végén tudtam vele érdemben utoljára beszélni" - mondta lapunknak Kemény Dénes. "Az az igazság, hogy az utolsó időszakban Tibor inkább az írásban küldött üzeneteket preferálta, érthető, hogy nem nagyon szeretett volna beszélni. Ezért inkább csak SMS-eztünk."
*

Amikor csütörtökön reggel megtudtam, hogy meghalt, a szemem előtt néhány másodpercre egy törékeny, szeretnivaló, mosolygós kisbaba képe jelent meg.

Ez volt tehát az első kép, amely végigfutott előttem. Aztán sorjázni kezdett a többi emlék. Igazából nagyon fontos tudni, hogy az a kép, amely a külvilágban élt a Tiborról, csak részben volt ő. Mert azt mindenki tudta, hogy mennyire szorgalmas, mennyire maximalista, mennyire nagy benne a győzni akarás. Ugyanakkor volt egy másik kép is, de ezt kevesebben ismerhették. Csak azok, akik közel tudtak kerülni hozzá. Benedek Tibor egy szerethető ember volt, miközben maga is tele volt érzelemmel és szeretettel. Akik látták a 20 évvel ezelőtti olimpiai döntőt, amikor Sydney-ben megvertük az oroszokat, emlékezhetnek egy momentumra.

Tibi lőtt egy gólt, aztán az arcát egészen közelről mutatta a kamera. Ő ezt nem tudhatta, mégis olyan földöntúli mosoly volt az arcán, amelyhez foghatót keveset látni.

Amikor láttam ezt a képet, azt éreztem, olyan volt ott, mint egy boldog, óvodás gyermek."
*
"A nyolcvanas évek végén Comóban játszottam. 1988 nyarán Budapesten edzőtáboroztunk, az öreg Császár uszodában. Ott láttam először Benedek Tibit, ahogyan Varga Zsolttal ketten külön edzettek. Akkor 16 éves volt a Tibi, én már tudtam, hogy ki ő, de ők még nem tudták rólam, hogy ki vagyok. Évek óta külföldön éltem, nem voltam annyira szem előtt. Gondoltam, beállok közéjük egy kicsit gyakorolni. Másfél órát nyomtuk együtt. Később láttam őt a számára kudarccal végződött 1992-es barcelonai olimpián, meg az Újpestben is egy-két meccsen. Aztán 1996 végén, amikor kineveztek szövetségi kapitánynak, a játékosom lett. A 2008-as pekingi olimpia döntőjéig, a harmadik aranyérem megnyeréséig dolgoztunk együtt."
*
"Mondják, hogy a folyamatos stressz nem tesz jót az ember szervezetének, rossz hatással van a szívre és a testre egyaránt.

Tibor sosem csinált titkot abból, hogy mennyire maximalista. Ebből fakadóan pedig tényleg sok stressz érhette, akár játékosként, akár szövetségi kapitányként is.

Emlékszem arra a pillanatra, amikor átadtam neki a londoni olimpia után a kapitányi posztot. Akkor a szövetség elnöke lettem. Azt mondtam neki: Tibi, minden, amit én rosszul csináltam, csináld te jól. Amit viszont úgy érzed, hogy jól csináltam, azt ne bántsd, azt hagyd meg úgy, ahogy van."
*
"Abból a válogatottból, amelynek 15 éven keresztül a szövetségi kapitánya voltam, sokan közel álltak hozzám érzelmileg. Neveket itt most ne várjon tőlem, mert nem ez a lényeg. Abban is biztos vagyok, hogy van olyan játékos, aki közelebb állt hozzám, mint a Tibor.

De Benedek - ebben szemernyi kétség nincs bennem - ott van az első öt olyan pólós között, akiket érzelmileg magamhoz közelállónak gondolok.

Tibor maximalizmusa mellett volt benne egy kis távolságtartás. Ő nehezebben nyílt meg, nehezebben mondta el a problémáit, mint esetleg mások. Mélyebb beszélgetéseket kevesebbszer tudtam vele folytatni. Az én legkisebb gyerekem és az ő gyerekei szinte egykorúak. Olykor beszélgettünk a nevelési kérdésekről. Tibi itt is racionális és érzelemmel teli ember volt. Ezekből a beszélgetésekből tanulni is tudtam tőle."