Egy vidéki lány, aki vízilabdázóként szeretne olimpiai bajnok lenni

A magyar női vízilabda-válogatott november végén kezdte meg a felkészülését a januári olimpiai selejtezőtornára. A helyszín a járványhelyzet ellenére sem változik, így a dolgok jelenlegi állása szerint január 19-én kezdődik a torna Triesztben. Ezúttal a válogatott ifjú tehetségét, Leimeter Dórát ismerhetik meg. 

Mindenekelőtt arról, hogyan lesz egy üllői lányból vízilabdázó?
Mint minden rendes kislány, én is a két évvel idősebb bátyámmal járkáltam mindenhová. Vecsésen kezdtünk el úszni, és mivel az edzőnk fia vízilabdázott, ő tanácsolta nekünk, mi lenne, ha kipróbálnánk ezt a sportágat is? Mivel Üllőre jártunk iskolába, és Budapest viszonylag messze volt, ebből egy ideig semmi nem lett.

Leimeter Dóra (j) és a holland Bente Rogge a budapesti vízilabda Európa-bajnokság női tornáján a harmadik helyért játszott Hollandia - Magyarország mérkőzésen Forrás: MTI/Czagány Balázs

Aztán úgy alakult, hogy a mivel nem sokkal később a bátyám Monoron kezdett el gimnáziumba járni, ott kezdett el vízilabdázni, én pedig természetesen ebben is követtem őt. Azóta a testvérem abbahagyta a sportolást, mivel már a Budapesti Műszaki Egyetemre jár, ráadásul volt egy súlyos térdsérülése is, én viszont a medencében, a vízilabda közelében maradtam.

Mondhatjuk, szerencsére. Mi volt az a pont, amikor azt érezte, hogy ebből több is lehet egyszerű hobbisportolásnál?
A monori kezdetek után (ahol Bata Kornéltól tanultam meg az alapokat) 2009-ben a Honvéd játékosa lettem, ahol egy nagyon jó társaságba kerültem.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ekkor már a válogatottságról álmodoztam, de az rendkívül meghatározó volt, hogy a közeg nagyon megtetszett, és napról napra egyre jobban élvezni kezdtem a vízilabdát is.

Nem véletlen, hogy az utánpótlás-válogatottba is bekerült, ahol a szövetségi kapitány, Petrovics Mátyás vette a szárnyai alá. Olyannyira, hogy a szakember hívó szavára a BVSC-hez igazolt, amelynek ma már meghatározó tagja. Lehet azt mondani, hogy Petrovics volt a legnagyobb hatással a pályafutása kezdeti szakaszára, neki köszönheti a legtöbbet?
Petrovics utánpótlás kapitányként nagyon sok mérkőzésre kijárt, így fedezett föl engem is, észrevette, hogy van egy kislány a vízben, aki talán nem is játszik olyan rosszul.

Leimeter Dóra (j) és a koreai Kvon Na Jong a női vízilabda selejtezőkörének B csoportjában játszott Magyarország - Dél-Korea mérkőzésen a 18. vizes világbajnokságon a dél-koreai Kvangdzsuban Forrás: MTI/Kovács Tamás

Valóban nagyon sokat köszönhetek neki, ő látott először bennem fantáziát, ő hívott aztán a BVSC-hez, és az ő munkája is kellett ahhoz, hogy annyit fejlődjek, hogy ma már felnőtt válogatott lehessek. Ez a szakmai rész. Emberileg pedig annyira közel kerültünk egymáshoz, hogy ezt szinte össze sem tudom foglalni, nyugodt szívvel mondhatom, a második apámnak tekintem őt. Nagyon sok mindenben hasonlóképpen gondolkodunk, nem véletlen, hogy rengeteg dologban kikéri a véleményemet, nagyon szeretek vele együtt dolgozni.

Mennyire érzi, hogy a BVSC-ben már kulcsjátékosként tekintenek önre?
Talán már így van. Mindenesetre a vízben én vagyok az irányító, hiszen muszáj lennie egy olyan személynek, aki mozgatja a csapatot, a fórok is bejöjjenek, a taktikai elemek működjenek, egy szóval, akire hallgatnak a többiek.

Azt pedig már megtanultam, nem az a lényeg, hogy én legyek a leggólerősebb, hanem, hogy a csapat nyerjen.

Mára már eljutottunk odáig, hogy az ellenfelektől is nagyobb figyelmet kapok, de szerencsére akad több olyan játékos a csapatban, aki át tudja venni tőlem a terheket, így én is felszabadultabban tudok játszani, és nagyobb figyelmet fordíthatok az irányító játékomra.

Akik ismerik, azt mondják, a legnagyobb erőssége a kitartás, igaz, ezt nyilatkozta egy évekkel ezelőtti interjúban is.
Ez a mai napig abszolút így van. Ha például egy mérkőzés után nincs kötelező edzés, én akkor is gyakran lemegyek úszni, akár különböző technikai, taktikai elemeket gyakorolni, a szárazföldi edzéseket sem hanyagolom el, és a gyakori videózásnak is nagyon nagy hasznát veszem.

Amikor 18 évesen, még Merész Andrásnál bemutatkozhatott a válogatottban, milyen gondolatok, érzések kavarogtak önben?
Természetesen nagyon izgultam, Vidéki, kislányként bekerültem „A" nagycsapatba, emlékszem, igen sok idő kellett ahhoz, hogy teljesen elmúljon belőlem a stressz.

Gangl Edina, Leimeter Dóra, Szilágyi Dorottya és Parkes Rebecca (b-j) a medencébe ugrik Forrás: MTI/Kovács Tamás

Ma már ott tartok, hogy mindenképpen olimpiai bajnok szeretnék lenni, de egyelőre természetesen csak a kvalifikációig gondolkodom előre.

Miben kell még fejlődnie?
Az egyik legfontosabb dolog a nagyobb felelősségvállalás. Ne csak azokat a lövéseket vállaljam el, amelyekből tuti gól lesz, és így 80 százalékos lesz a helyzetkihasználásom, hanem bátrabban vállalkozzak a „neccesebb" szituációkban is a góllövésre. S a medencében jobban hallassam a hangom a BVSC-ben és a nemzeti csapatban is.

Ha valaki balkezes vagy ballábas, az mindegyik csapatsportágban előnyt jelent. Ez a medencében, önre is igaz?
Mindenképpen előny, örülök is neki, hogy balkezes vagyok. Mivel a pályafutásom elején nem igazán voltam kifejezetten „rafkós" játékos, azt mondom, ha nem lett volna ez az előnyöm, nem biztos, hogy itt tartanék, egyáltalán nem valószínű, hogy eljutottam volna a felnőtt válogatottságig.

Szerencsére az utóbbi években egyre többet sikerült letennem az asztalra, és ez nagyon sokban annak köszönhető, hogy a balkezességem miatt velem növelhető a taktikai repertoár.

A szakemberek azt mondják, a nagy berobbanást a kvangdzsui világbajnokság jelentette. Ön is úgy érzi, hogy itt érett be igazán?
Igen, úgy érzem, tavaly sikerült igazán az áttörés. A 2018-as barcelonai Eb-n nagyon érezhető volt, hogy szinte újoncként kerültem ki, eléggé gyámoltalan voltam, nagyon kellett noszogatni, hogy egyáltalán az ellenfél kapuja felé merjek nézni. Kvangdzsuban már megvolt a kellő önbizalmam, elkezdtem belőni a helyzeteimet, és ez által az önbizalmam is megnőtt.

Igaz, hogy a világversenyeket azzal is megtiszteli, hogy mindig nemzeti színűre festi a körmeit?

Ez még az utánpótlás versenyeken kezdődött, de igazából a 2014-es madridi junior világbajnokság óta tart.

Gurisatti Grétától vettük át jó néhányan ezt a szokást, egyrészt azért, hogy mert valóban megtiszteltetésnek érezzük, hogy a nemzeti csapatot képviselhetjük, és ez által könnyebben rá is tudunk hangolódni egy-egy világversenyre, másrészt máskor, év közben egyébként sincs nagyon alkalom arra, hogy kifestegessük magunkat.

Lassan egy éve, hogy a budapesti Európa-bajnokságon bronzérmet nyert a magyar női vízilabda-válogatott. Miként emlékszik vissza az eseményre? Maradt önökben hiányérzet az elúszott aranyérem miatt vagy most már nincs értelme keseregni emiatt?
Abszolút túltettük magunkat ezen, szerintem már ott, a helyszínen, a Duna Arénában, hiszen a bronzérem összejött.

Leimeter Dóra (j) a budapesti vízilabda Európa-bajnokság női tornájának első fordulójában játszott Magyarország - Horvátország mérkőzésen Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Nagyon sokan úgy gondoljuk, semmi nincsen véletlenül, lehet, hogy éppen egy újabb akadály, az olimpiai selejtezők sikeres megvívása kell ahhoz, hogy a tokiói olimpián a döntőbe kerüljünk. Ott pedig már minden megtörténhet. Éppen az Európa-bajnokságon, a Hollandia elleni bronzcsatában bizonyítottuk be, hogy hihetetlen mélységekből képesek vagyunk felállni, és egy vesztésre álló csatát is a magunk javára tudunk fordítani. Ez mindenképpen erőt kell adjon az előttünk álló feladatokhoz.

Mennyire teher, hogy a trieszti olimpiai selejtező nagy esélyese éppen a magyar válogatott?
Ez van, ezt az édes terhet magunknak köszönhetjük, az olimpiai részvételt mindenképpen abszolválnunk kell.

Csak saját magunkkal kell foglalkoznunk, mentálisan erősnek kell lennünk, és rá kell erőltetni az akaratunkat mindegyik ellenfelünkre, így a két legfőbb vetélytársra, az olaszokra és a hollandokra is.

Így akkor összejön a cél, és irány Tokió!

Az elhalasztott ötkarikás selejtezőt és az elhalasztott olimpia valóban a hasznunkra válhat?
Abszolút! Hiszen egyelőre formálódó csapat vagyunk, három, négy éve játszunk együtt, így a sok meccsből és gyakorlásból csak jól jöhetünk ki.

A csapat egyik legrutinosabb tagja, Gangl Edina nyilatkozta éppen az Origónak: a mennyet és a poklot csupán egy hajszál választja el, hiszen egy sikeres olimpiai részvétel egy sportoló teljes karrierjét meghatározhatja.
Ez a csúcs, de nem kell túlizgulni, mert ettől csak görcsössé válnánk.

Az viszont valóban igaz, hogy sok sportolónak csak egyszer adódik meg ez a lehetőség a pályafutása során, éppen ezért nem szabad elszalasztani a lehetőséget.

De ahhoz, hogy sikeresek legyünk, ahhoz, hogy kihozzuk magunkból a maximumot – akár az olimpiai selejtezőn, akár az ötkarikás játékokon, Tokióban – élvezni kell egy-egy verseny minden percét és pillanatát.

Ha éppen nem edz és nem vízilabdázik, mi a kedvenc időtöltése?
Már régóta szerettem volna egy kutyát, de édesanyámmal abban maradtunk, majd az olimpia után kapok egyet.

Leimeter Dóra, a magyar válogatott játékosa a budapesti vízilabda Európa-bajnokság női tornájának csoportkörében játszott Magyarország-Szlovákia mérkőzésen Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Ám mivel egy évvel elhalasztották a játékokat, én is előbb kaptam egy yorkie-t, aki februárban lesz egy éves, és akivel a karantén alatt nagyszerűen egymásra hangolódtunk. Egyébként az ELTE Sportszervező Szakára járok, éppen a szakdolgozatomat írom, a címe: „Nők a vízilabdasportban – a nemi sztereotípiák és a vízilabda kapcsolata". Ugye, nem meglepő?

Ezen kívül a Harry Pottert kezdtem el újra olvasni, ezúttal eredeti, angol nyelven. S mindig van nálam rengeteg rejtvényújság és úgynevezett felnőtt színező.

Ez utóbbi nagyon kikapcsol, edzőtáborok és sorozatmérkőzések idején remek stresszlevezető.