Hat mérkőzésre szóló eltiltást kapott Dóczi Zsombor, a MAC HKB Újbuda hátvédje, aki az FTC-Telekom elleni vasárnapi jégkorong Erste Liga-mérkőzésen durván, alattomosan szabálytalankodott Juhani Tamminennel. Hatmeccses eltiltás a bottörős szabálytalanságértForrás: fradi.humiddleoff960640 A magyar szövetség fegyelmi bizottságának keddi tájékoztatása szerint az 5-2-re elveszített mérkőzés 26. percében Dóczi az egyedül kiugró, védekezésre képtelen Tamminent hátulról, nagy erővel, durván, a sérülés okozás komoly veszélyével bottal megütötte. Az ütés akkora erejű volt, hogy Dóczi botja eltörött.A finn csatár éppen az utolsó mozdulatot tette, hogy a hálóba juttassa a korongot. Ez sikerült neki, ezzel lett 2-0 az FTC javára, ám az ütést követően a kapuvasnak csapódott, és elterült a jégen. Később tudta folytatni a játékot, és még gólpasszt is adott.
Az 1988-as Európa-bajnokságot Nyugat-Németországban rendezték, és az akkori nyolc város közül idén csak Hannover nem lesz házigazda, helyette Dortmund várja a csapatokat. Továbbá (hiszen idén 24 válogatott szerepel az Eb-n nem 8) az a Lipcse, mely 1988-ban még egy másik ország, az NDK része volt, illetve a fővárosi Hertha stadionja, mely ugyan a város nyugati részében található, de az újraegyesítés előtt sem az NDK-hoz, sem az NSZK-hoz nem tartozott.