Már a Barcelonába való megérkezésem során egyből éreztem, hogy itt teljesen más energiák vannak a levegőben. Ezt nem a női kézilabda-válogatott háza táján uralkodó hangulatra értem, hanem magára a Katalónia és Valencia közötti különbségekre.
A város az agglomerációjával együtt akkora, mint Budapest, viszont ezek között a téliesebb körülmények között el kellett telnie négy napnak, amíg igazán át tudtam érezni, hogy miért rajonganak az emberek érte. A keddi megérkezésem után (december 7. – a szerk.) az első utunk nem a saját, hanem a válogatott szállásához vezetett, ami a Barcelonát átlóban átszelő kb. tíz kilométer hosszú nyílegyenes út, a Diagonal végén helyezkedett el.
Klujber Katrinnal sérülésének körülményeiről, Bíró Blankával pedig csapatkapitányi szerepéről, illetve az előző napon bemutatott ziccervédéseiről beszélgettünk. Az utazással tarkított nap végén megérkeztem Granollersbe, ahol a mieink a középdöntős meccsüket játszották és a szállásom is volt. Ezt az utat taxival tettem meg, aminek az ablakából figyelve azt a következtetést vontam le, hogy a feliratok, az épületek stílusa és a falakra firkált graffitik alapján Katalóniában a francia hatás nagyon erősen dominálja a spanyolt.
Másnap sajnos a jó kezdés dacára a Dánia elleni középdöntős rangadónkat is elveszítettük, amivel gyakorlatilag borítékolhatóvá vált, hogy nem sikerül elérni a célt, amiért a lányok kiutaztak, vagyis a legjobb nyolc közé jutást. Az északiak elleni 30-19-es vereség utáni napon a két hét során velem szemben mindig korrekt és őszinte Golovin Vlagyimir elárulta, hogy a lányoknak bűntudatuk van a német és dán kudarcok után, tudják, hogy hibáztak.
A szövetségi kapitány szerint a csapat igazi arca az, amit az első három találkozóján mutatott ezen a tornán. A beszélgetés mellett csütörtökön megnéztem a Sagrada Familiát, ami még szintén nem győzött meg Barcelonával kapcsolatban. A templom melletti parkban pétanque-ot játszó csoportok is Marseille-be „teleportáltak" engem.
Aztán este kimentem két olyan középdöntős meccsre, amitől igencsak sokat vártam, amit bőven meg is kaptam. Szlovénia az orosz csapat ellen 26-26-os döntetlent játszott. Dragan Adzic, a montenegrói edzőlegenda az idei évtől a 2022. novemberi, számukra hazai rendezésű Európa-bajnokságra próbál meg ütőképes csapatot összerakni nyugati szomszédunk együtteséből.
A balkáni rangadót sem akartam kihagyni, ha már azt is itt játszották Granollersben. Montenegró hiába vezetett szinte végig Szerbia ellen, tíz rossz perc elég volt tőlük, hogy a hajrában elveszítsék a mérkőzést. Ez egyébként a világbajnokság fő helyszíne, amit még az 1992-es barcelonai olimpiára építettek fel.
Klujber Katrin sérülése miatt a magyar válogatott tét nélküli utolsó két meccsén már nem lépett pályára, így az ő gólerős játéka nélkül kellett először Kongóval felvenni a harcot. Mivel egy órával a mieink találkozója előtt Németország legyőzte Dél-Koreát, így már matematikailag is biztossá vált, hogy nem leszünk negyeddöntősök.
A kiesés ellenére is fontos volt az afrikaiak elleni összecsapás, nem volt mindegy, milyen hangulatban jöhetnek majd haza a lányok. A kötelezőnek mondható győzelmet ennek megfelelően egy jó első félidő után 30-22-re sikerült is hozni. Planéta Szimonetta szépen dobálta be a büntetőket, Lukács Viktória gyors góljaira, Vámos Petra remek cselei után belőtt ziccereire, Kácsor Gréta átlövéseire és Szikora Melinda védéseire mind-mind lehet építeni a jövőben.
A Bíró helyén a gólvonal előtt a meccset végig védő kapus másnap elárulta, hogy élete egyik legjobb döntése volt, hogy nyáron, 32 éves korában légiósnak állt. A Bietigheimbe igazoló kézilabdázó szerint minden magyar játékosnak ki kellene lépni a komfortzónájából és megnézni, hogy más országban milyen körülmények vannak, és hogyan dolgoznak.
Szombaton masszívabban belecsaptam a városnézésbe, délelőtt a Güell Parkban jártam, ami egy kicsit elkezdte megváltoztatni a véleményem Barcelonáról. A világörökség részét képező park annak az Antoni Gaudí nevű sztárépítész a keze munkájának az eredménye, aki Lionel Messi előtt a katalán főváros legismertebb arca volt a Földön.
Ezek az apró, színes mozaikokból álló építmények háttérben a pálmafákkal és a város látképével egy mesebeli helyet idéznének elő a hegyen. Ha pedig a helyi árusok éppen nem fújják a mű-madárcsicsergést imitáló sípjukat, akkor valódi nyugalmat áraszt Gaudí remekműve. Ami a Balaton partján a „mais-bitte" az itt a „water-water", szóval azért ez a fajta nyugalom elég rendesen meg van zavarva ezen árusok által...
Hiába nem az FC Barcelona a kedvenc csapatom, nem hagyhattam ki egy stadiontúrát a Camp Nou-ban. Alig egy héttel azután, hogy Valenciában megtekintettem Spanyolország második legrégebbi stadionját, a Mestallát, újabb futballszentélybe nyerhettem bepillantást.
A múzeumban természetesen Messinek és az aranylabdáinak még mindig külön vitrin van, nem felejtették el a klubnál, hogy az argentin zseni nélkül az elmúlt két évtizedben nem lett volna ilyen sikeres az együttes. Ugyanakkor az egyre népszerűbb női futball új királynője, a Messihez hasonlóan nemrég az aranylabdát elnyerő Alexia Putellas is külön „oltárt" kapott.
„Több, mint egy klub" – így szól az FC Barcelona szlogenje 1968 óta. A klub történetét becsülettel végig olvasva megállapítottam, hogy valóban nehéz szavakba önteni, hogy Katalónia számára mit is jelent a Barca, amely a katalánok identitását hétről hétre formálja minimum Kubala László 1950-es megérkezése óta. A magyar zseninél is nagyobb hatást gyakorolt a csapatra Johan Crujff, aki Ajaxos évei után itt teljesítette ki elképzeléseit a labdarúgásról.
Amit ebből a szakosztályokon átívelő múzeumból hiányoltam, az egy bármilyen Nagy László-mez. A kézilabdacsapatot 12 éven át erősítő magyar klasszis csapatkapitánya is volt az együttesnek, 2005-ben és 2011-ben pedig BL-trófeát is nyert a Barcával. Amennyiben csak elkerülte a figyelmem a jobbátlövővel kapcsolatos relikvia, akkor természetesen megkövetem a klubot.
A múzeum után az út a lelátóra vezetett, a 98 000 befogadóképességű stadionban teljesen indokolt a lifttel való közlekedés. Amennyiben a klub anyagi problémái megoldódnak, és sikerül kivitelezni a Camp Nou felújítását, akkor hétről hétre már 105 000 ember gyűlhet össze egy, az ősi rivális Real Madrid háza táján már épülő űrhajóhoz hasonló létesítményben. Kérdés, hogy az Európa-ligában meg lehet-e tölteni egy ekkora stadiont.
Szombat este az érdektelenségbe fulladó szlovén-lengyel meccs meglepő lengyel sikert hozott Granollersben. Vasárnap az utolsó napom volt, amikor Barcelona további látványosságát felkereshettem, mert hétfőn délelőtt már a reptéren volt jelenésem. Az 1992-es olimpia fő helyszínén, a Montjuic-hegyen kezdtem a napom, ahová a föld alól egy siklóval vezetett fel az utam. Mivel ezt csak a hegy feléig vezetik fel, ezért ott át kell szállni a libegőre.
Azonban a helyi tömegközlekedésre 16 euróért, azaz kb. 6000 Ft-ért megváltott 48 órás jegyem nem volt érvényes a libegőre, így inkább a séta mellett döntöttem. Az olimpiai park mellett a kastélyba is felmentem, az utóbbi helyen elénk táruló kilátásért teljes mértékben megérte kifizetni az 5 eurót. Egyik irányban a konténerváros és a repülőtér, a másik irányban Barceloneta és a többi homokos tengerpart tárult a szemeim elé, befelé pedig maga a város látképe dolgoztatta meg az érzékszerveim.
Innen az óvárosba vezetett az utam, ahol minden eddiginél indokoltabb volt a maszkhasználat, mert a szűk utcákon lévő embertömeg mennyiségén meg sem látszott, hogy világjárvány van. Nem is töltöttem itt sok időt, csak átsétáltam rajta egészen a fentebb említett Barceloneta irányába. Délután meg akartam nézni egy helyi sport bárban, ahogyan Max Verstappen legyőzi Lewis Hamiltont az F1-es szezonzárón, de végül meggondoltam magam: ha már itt vagyok, le kell menni a tengerpartra is egyszer – gondoltam. Jól tettem, hat napot töltöttem a városban, és állítom, hogy ebben az egy órában volt a legjobb idő, kb. 16 fok, szikrázó napsütés.
A spanyolországi két hetem pozitív lezárását mégsem ezek az élmények, hanem egy látványos meccsen, Dél-Korea ellen elért magyar siker adta meg. A 35-28-as győzelemből az ázsiai védekezés ellen remekül cselező és átlövő Háfra Noémi nyolc, az egész vébén magabiztosan játszó Márton Gréta hat, a fáradó koreai fallal szemben szintén nagyon élő Vámos pedig öt góllal vette ki a részét.
A magyar válogatott négy győzelemmel és két vereséggel a 10. helyen zárta a világbajnokságot. Golovin Vlagyimir szerint lehet, hogy ezzel most a helyünkön vagyunk, de pár dolgot kijavítva sikerülhet az előrelépés a következő években. Jómagam életem első világeseményéről tudósíthattam, és én is számos értékes tapasztalattal gazdagodtam. Alig várom a következő kalandot!
Spanyolországi útinaplónk első része ITT, a második pedig ITT olvasható!