Vágólapra másolva!
Péntek délután a Killik László Női Magyar Kupa második negyeddöntőjében az NKA Universitas PEAC csapott össze az Uni Győr MÉLY-ÚT csapatával a miskolci DVTK Arénában. A szoros első félidő után a második félidő is hihetetlen izgalmakat hozott, melyet Szűcs Réka fantasztikus, utolsó másodpercben dobott hárompontosa zárt le, amivel a pécsiek megnyerték a találkozót.

Az első negyed elején mindkét csapat több hibát elkövetett támadásban, kapkodó játék jellemezte az első perceket. Dubei Debóra büntetőivel megszerezte az első pontjait a Győr, majd egy szép félhoroggal újabb kosarat szerzett a magyar játékos. A negyed feléhez közeledve még nem tudott kosarat szerezni a pécsi gárda (0-7). A rossz sorozatot Kiss Virág palánkos tempója törte meg,

de a PEAC továbbra is szenvedett a pontszerzéssel az első negyed nagy részében.

A Győrt továbbra is Dubei Debóra húzta, a bedobó szép kőzéptávolival növelte csapata előnyét (6-11). Dubei a kilencedik pontját szerezte a meccs eme szakaszában. A pécsiek viszont ekkora már hatékonyabbak voltak: Gémes-Sarok Nikolett triplájára Dombai Réka válaszolt a győriek oldaláról. Az első negyed végén döntetlen volt az állás (13-13).

A pécsiek szenvedtek az első negyedben a dobásokkal Forrás: MKOSZ/Girgász Péter

A PEAC átvette a vezetést a második negyed elején. Nelson remek mozdulat után talált be a gyűrűbe (17-13). Iványi Dalma időkérése után Canada szép betöréssel szerzett pontot a győrieknek, majd Wentzel Nóra dobott kosarat egy gyönyörű pincérdobás után (22-15). A negyed feléhez érve a támadásban sokat hibázó Kiss Virágnak is egyre jobban ment a játék,

a PEAC centere tíz pontnál járt a második negyed feléhez érve.

A pécsiek koncentráltabb perimétervédekezésük miatt sikerült több labdát szerezniuk a győriektől. Csirke Ferenc csapata tizenkét ponttal vezetett Marshall ziccerét követően (31-19).

A mecsekaljaiak jobban koncentráltak védekezésben Forrás: GIRGASZ PETER/Girgasz Peter

Az újabb időkérés után új lendületet kapott a Győr: Oroszova remek ütemben passzolt a gyűrű alá belépő Dombainak, aki nem hibázott. A negyed végét Canada utolsó másodperces dobása zárta le, amivel öt pontra zárkóztak fel a győriek (35-30).

A harmadik negyed elején a győriek centere, Mompremier tiszta ziccert hibázott, és pár perc múlva már a negyedik személyi hibáját szedte össze az amerikai légiós. A győriek hosszú percekig képtelenek voltak kosarat szerezni, de szerencséjükre a pécsiek is többször rossz döntést hoztak az ellenfél térfelén (39-30). Dudasova utolsó másodpercben dobott hárompontosa szakította meg a csapatok rossz sorozatát. A győriek tizenegy eladott labdájánál csak a triplamutatójuk mutatott rosszabbul:

a zöld-feketék tizenkét hárompontos kísérletéből csupán egy volt sikeres huszonöt percnyi játék után.

A pécsieknél Kiss Virág mellett az amerikai Nelson is elérte a tíz pontot (44-32). Az utolsó negyed előtt 51-41-re vezetett a Pécs.

Csirke Ferenc sokszor ideges volt a végjáték során Forrás: GIRGASZ PETER/Girgasz Peter

Canada kosarával kilenc pontra jött fel a Győr. A pécsiek edzője, Csirke Ferenc egyre többet kiabált a játékosaival, akik több támadás alatt sem tudtak kosarat szerezni. Orosova triplája után már csak öttel vezetett a Pécs hat és fél perccel a meccs vége előtt (53-48). Az időkérés után Kiss Virág és Mompremier ziccert hibázott,

majd Marshall szép betörése pontot ért az egyre jobban fáradó pécsieknek.

Mindkét csapat óriási küzdött a palánkok alatt, majd Dubei ziccerére Kiss Virág válaszolt.

Őrületes jelenetek zajlottak az utolsó két és fél percben. Marshall hagyott ki egy ziccert, majd az amerikai légiós hatalmas küzdelem után visszaszerezte a labdát, és Wentzel Nóra talált be középtávolról (59-53).

Dubei Debóra közben már a tizennyolcadik pontját dobta, ő vezette az utolsó győri rohamokat másfél perccel a találkozó vége előtt.

Négypontos pécsi vezetésnél elképesztő kosarat dobott Canada: az amerikai játékos estébe háttal dobta be a labdát a gyűrűbe. Canada kihagyta a megítélt büntetőt, de Razheva visszatette a lepattanót, és a megítélt büntetőt is bedobta (59-60).

De még nem volt vége a meccsnek:

Szűcs Réka tíz méterről öt másodperccel a meccs vége előtt egy óriási hárompontost engedett el, ami csont nélkül vágodótt a győriek gyűrűjébe (62-60).

A Győr már nem tudott több kosarat szerezni, így az NKA Universitas PEAC megnyerte a mérkőzést, és bejutott a Killik László Női Magyar Kupa elődöntőjébe.


Női kosárlabda
Killik László Női Magyar Kupa, negyeddöntő

NKA Universitas PEAC - Uni Győr MÉLY-ÚT 62-60 (13-13, 22-17, 16-11, 11-19)
Legjobb dobók: Kiss V. 12, Marshall 12, Nelso 10, Wentzel 10 ill. Dubei 18, Canada 15, Mompremier 9

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!