President of the International Handball Association Hassan Moustafa (L) and President of the Norwegian Handball Association Kare Geir Lio during the preliminary round Group D match between Slovenia and Iceland of the IHF World Women's Handball Championship in Stavanger, Norway, on November 30, 2023. (Photo by Beate Oma Dahle / NTB / AFP) / Norway OUT
Vágólapra másolva!
A Norvég Kézilabda-szövetség elnöke, Kåre Geir Lio is reagált arra a botrányra, ami a női világbajnokság közben tört ki. A svéd és a norvég sajtó ugyanis leleplezte, hogy a vb csoportkörének sorsolásakor csalás történt, ugyanis a három házigazda válogatott irányított "sorsolás" útján került a számukra kedvező ágra. Azok után, hogy a három skandináv ország vezetői megbeszélték, kit hova helyezzenek el a sorsolási táblán.
A dán-norvég-svéd közös rendezésű, olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság csoportkörét és ágrajzát idén nyáron sorsolták ki, ám kiderült, hogy előtte a három rendező ország közösen, csalással döntötte el, hogy melyikük hová kerüljön. A céljuk ezzel az volt, hogy amennyiben – a papírforma szerint – mindhárom válogatott megnyeri a csoportját, úgy biztosan nem találkozhatnak egymással az elődöntő előtt.
Thorir Hergeirsson elismerte, hogy csalás történt Forrás: AFP/Jure Makovec
A balhét a svéd Aftonbladet lap robbantotta ki, de később Norvégiában is felháborodást keltett az ügy az újságírók között. Olyannyira, hogy a norvégok izlandi szövetségi kapitánya, Thorir Hergeirsson megtörten bevallotta, hogy valóban így történt, noha ő addig semmit nem tudott a történtekről.
A norvég szövetség elnöke is beismerte a csalást
Az már eldőlt, hogy
a norvég válogatott biztosan elkerüli a svéd és a dán együttest a negyeddöntőben,
a másik kettő azonban még összekerülhet, ha az egyikük az első, a másik pedig a második helyen jut a legjobb nyolc közé. A dán második helynek csütörtökön megnőtt az esélye, ugyanis meglepetésre kikapott Japántól a válogatott. Az eddig hibátlan norvégok továbbjutás esetén minden bizonnyal Hollandia vagy Spanyolország együttesét fogadják Trondheimben jövő kedden.
A norvég szövetségi kapitány után a helyi kézilabda-szövetség elnöke, Kåre Geir Lio is kénytelen volt nyilatkozni a felháborodott norvég újságíróknak, és szintén
beismerte a történteket – ami, mint kiderült, nem egyedülálló.
Hasszan Musztafa, a Nemzetközi Kézilabda Szövetség elnöke (balra) és Kare Geir Lio, a norvég szövetség elnöke Forrás: AFP/Beate Oma Dahle
„Ezt a gyakorlatot
az IHF [a nemzetközi szövetség] évek óta alkalmazza a világbajnokságokon.
A most zajló vb előtt Franciaországot szerettük volna a stavangeri középdöntős csoportba, tekintettel a közönségélményre és a média érdeklődésére. Ők a regnáló olimpiai bajnokok, Norvégiában pedig jó néhány olyan francia van, aki reményeink szerint a lelátóról is követni akarja csapatát – mondta Kåre Geir Lio. – Norvégiának mindig készen kell állnia arra, hogy nemzetközi szinten közvetítse az ügyeket, és értékelje, esetleg javítsa, ha úgy látja, hogy szükség van rá. Ezt több alkalommal is kiemeltük. Ezt a munkát más nemzetekkel közösen végezzük, és a megfelelő időben és helyen cselekedni fogunk."
Változást ígér a jövőben a norvég sportvezető
„Itt szeretném kiemelni többek között a játékosok egyenlő anyagi feltételeit nemre való tekintet nélkül, valamint a nők nagyobb mértékű nemzetközi képviseletét vezetői szinten – folytatta az elnök, majd elmondta, jövőre egyeztetni fog az IHF-fel, de a mostani vb-n már nem változtatna. – Szeretnénk olyan munkamódszert kialakítani, amellyel folytatjuk azt, amiben hiszünk, még akkor is, ha néha el kell fogadnunk, hogy kisebbségben vagyunk.
Kezdeményezzük az IHF-nél, hogy felülvizsgáljuk a csapatok beosztását a vb-csoportokba. A mostani világbajnokságot már a résztvevők és nekünk mint szervezők szempontjából is fontos, hogy hagyni kell, hogy megtörténjen így, ahogy, de a jövő évben megbeszéléseket fogunk folytatni az IHF-fel."
Håndballpresident Kåre Geir Lio varsler at han vil ta initiativ overfor IHF, med mål om å få en gjennomgang av hvordan lag fordeles til VMs innledende gruppespill.https://t.co/AV3K8bX0ly
„A Norvég Kézilabda-szövetség folyamatosan keresi a jó megoldásokat, ha vannak, és kész nemzetközileg is javaslatokat tenni, ha szükségesnek látja. Számunkra
általános prioritás, hogy minél többen a lehető legjobb feltételeket kapják a fejlődéshez, és a kézilabda sportág egésze profitáljon a választott megoldásokból.
Ugyanilyen fontos, hogy a sporttevékenység tisztességes, rendezett és nyitott legyen. Néha ez a két szempont találkozik, és akkor jó viták kellenek" – tette hozzá Kåre Geir Lio.
A harmadik Európa-bajnokság elődöntőjében 1968-ban Olaszország és a Szovjetunió 120 perc alatt 0-0-ra végzett, a 11-es párbajt még nem alkalmazták tétmeccsen, így az akkori szabályok értelmében a továbbjutásról pénzfeldobás döntött. Érdekes, hogy erre az eseményre szinte minden ott lévő másképp emlékezett utólag, és mivel közülük már senki nem él soha nem fogjuk megtudni az igazságot, csak azt, hogy Olaszország szerepelhetett a fináléban, ahol megismételt mérkőzésen győzte le Jugoszláviát.