Ki merem mondani, hogy a miénk volt minden idők legjobb magyar női kosárlabda-válogatottja" -
ezt néhány nappal korábban Kiss Lenke említette. A 382-szeres válogatott játékos egyáltalán nem túlzott, mert az a csapat tényleg klasszisokból állt, nem véletlenül nyert Eb-bronzérmet 1983-ban a Magyarországon rendezett Európa-bajnokságon.
Ez az Eb-harmadik hely alapozta meg azt, s adott jogot arra, hogy a csapat részt vegyen az 1984-es, Havannában megredezett olimpiai selejezőn.
A kubai fővárosból az első négy helyezett jutott ki Los Angelesbe, akkor az olimpián mindössze 6 csapattal rendezték meg a női kosárlabdatornát.
A rendező amerikai csapatnak és a világbajnok szovjeteknek nem kellett selejtezőt játszani, ők egyenes ágon jutottak ki az olimpiára. Kubában nem kevesebb, mint 19 csapat küzdött meg azért, hogy ebből négy ott lehessen Los Angelesben.
"A mi legjobbunk, Boksay Zsuzsa műtét után lábadozott" - mesélte Kiss Lenke.
Mátraházán, az edzőtáborban összehívtam a csapatot, elmondtam, hogy Boksay nélkül is meg tudjuk csinálni a dolgot. Mindenki egyetértett velem."
A magyar csapat akkori másik tagja, Beloberk Éva sztorija sem mindennapos. Beloberk 1983. május 10-én adott életet fiának, Ábelnek. Néhány héttel a szülés után már ott volt a pályán, ő is szeretett volna eljutni Los Angelesbe. Az 1983-as miskolci és budapesti Európa-bajnokságon Beloberk már a pályán volt a többiekkel.
"Feledhetetlen idők voltak azok.
A gyerekre éppen az vigyázott, aki ráért. Az én szüleim, a férjem szülei, de az is megesett, hogy a Sportkórházban az orr-fül-gégészeten rendelő Jakab Erzsike néninél hagytam Ábelt. Én rohantam az edzésre, Erzsike néni vizsgálta a füleket, a gyerekem meg ott gügyögött az asztalán" -
mesélte Beloberk.
A magyar csapat a havannai utazás előtt az Egyesült Államokba, Colorado Springsbe utazott. Az amerikai csapat hívta meg a mieinket, mert velünk szerettek volna együtt készülni az olimpiára. Ez akkor hatalmas megtiszeltetésnek számított. Ugyanakkor a magyarok a két felkészülési meccsen súlyos vereséget szenvedtek az USA válogatottjától.
Egyszer 100-56-ra, másszor 112-59-re kaptunk ki az olimpia házigazdájának női válogatottjától.
Majd Amerikából repültek át Kubába, az olimpiai selejtező helyszínére, ahol elképesztő időjárás fogadta őket. A hatalmas meleg, a páradús levegő szinte agyonvágta a csapatot. De idézzük most fel sorrendben a történteket.
A mieink az A-csoportba kaptak besorolást. Ezeket a mérkőzéseket még nem Havannában, hanem egy vidéki városban Santiago de Cubában, Havannától 870 km-re játszották le.
A csarnokban nem volt hűtés, iszonyatos melegben kellett játszani.
Az A-csoportban a svédek és a magyarok mellett a dominikaiak és a lengyelek küzdöttek. Az első meccset magabiztosan nyertük meg Svédország ellen, bemelegítésnek ez mindenképpen megfelelő volt. Aztán a lengyeleket és az osztrákokat is sikerült megverni. Lengyelország ellen 75-65, Dominika ellen pedig 106-59 lett a végeredmény. Ezzel tehát a magyarok továbbjutottak a fődöntőbe, amelyben 8 csapat szerepelt. Magyarország, Ausztrália, Bulgária, Kína, Jugoszlávia, Kanada, Kuba, Dél-Korea.
Elég kellemetlen meglepetéssel indult a magyarok számára a döntő csoportkör. Az ausztrál női kosárlabda-válogatottat akkor még sehol sem jegyezték. Éppen ezért fogadta mindenki döbbenten, hogy nemzeti csapatunk sima vereséget szenvedett.
A folyatatás sem alakult jobban, mert a kanadai csapat - hacsak 1 ponttal is - legyőzte a magyarokat.
Szinte reménytelen helyzetben voltunk ekkor, de ezt is lehetett fokozni, mert a következő mérkőzésen Kína is jobbnak bizonyult a magyaroknál.
Ekkor idehaza mindenki lemondott a továbbjutásról.
5000 felajzott kubai néző, a díszpáholyban a kommunista diktátor, Fidel Castro tapsol. Ilyen körülmények között, s azok után, hogy a magyarok három vereséggel érkeztek erre a meccsre, senki sem adott nekik esélyt. Ám éppen Kiss Lenke és Németh Ágnes klasszisjátékával nem várt magyar sikert született.
A kubai nézők el sem akarták hinni, hogy mi történt velük, az olasz és a lengyel bírót szidták megállás nélkül.
Különösen az imperialista olasz játékvezető kapta meg a magáét.
A folytatásban a csehszlovákok ellen 72-69-re nyertünk, de ezzel a két győzelemmel is csak hatodikok voltunk a tabellán.
Budapesten 1984. május 16-án ült össze a Magyar Olimpiai Bizottság, hogy döntést hozzon Magyarország olimpiai részvételéről. A szovjetek ekkorra már bejelentették, hogy sportolóik nem vesznek részt az olimpián. A MOB - egyetlen ellenszavazattal - szintén a bojkott mellett döntött.
A MOB nyilatkozata
A Magyar Olimpiai Bizottság - több ország olimpiai bizottságához hasonlóan - ez év áprilisában felkérte a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot és a Los Angeles-i Olimpia Szervező Bizottságát, kövessenek el mindent, hogy a világ sportolói a XXIII. nyári olimpián egyenlő feltételek mellett és teljes biztonságban versenyezhessenek. Kifejezte reményét, hogy az olimpiát veszélyeztető akadályok elhárulnak. A szocialista országok olimpiai bizottságai azóta is síkra szálltak azért, hogy az olimpián maradéktalanul érvényesüljön a népek közötti béke és barátság eszméje, szűnjön meg a szocialista országok elleni uszító propagandahadjárat, és ténylegesen garantálják minden küldöttség számára a zavartalan részvételt és versenyzést. A Magyar Olimpiai Bizottság május 16-án ülést tartott és újólag áttekintette a helyzetet. Sajnálattal kellett megállapítania, hogy a szocialista országok jó szándékú felhívásai nem találtak kellő megértésre. Az Amerikai Egyesült Államokban tevékenykedő bizonyos szélsőséges politikai körök a versenyek előkészületeit továbbra is a Szovjetunió és a szocialista országok elleni propaganda céljaira használják fel. A Magyar Olimpiai Bizottság osztja a Szovjetunió és más szocialista országok olimpiai bizottságainak aggodalmát és szolidaritást vállal döntésükkel. Megállapította, hogy változatlanul nem szavatolják megfelelően valamennyi ország sportolóinak biztonságát és a versenyek zavartalan megtartását, ezért úgy foglal állást, hogy a kialakult helyzet nem teszi lehetővé a magyar sportolók részvételét a XXIII. Nyári Olimpiai Játékokon. A Magyar Olimpiai Bizottság sajnálja, hogy a jelenlegi körülmények közötta távolmaradás elhatározására kényszerült. A sportolók és a sportszerető közvélemény óhaját is kifejezve, ismételten kinyilvánítja az olimpiai eszmével való egyetértését, s a jövőben is mindent megtesz e mozgalom nemes céljainak valóraváltásáért, a nemzetközi sportkapcsolatok erősítéséért.A Kubában az életéért és a továbbjutásért küzdő csapat erről semmit sem tudott. Dél-Korea ellen 66-63-ra nyertünk, ekkor már a negyedik helyen voltunk a táblázaton, ami továbbjutást ért volna. Az utolsó ellenfél a jugoszláv csapat volt.
Amikor ez a meccs Kubában megkezdődött, a magyar sportolók sorsa már elrendeltett. A kosaraslányok azonban erről semmit sem tudtak - bár a csapatvezetés tisztában volt a szörnyű döntéssel.
Úgy voltak vele, hogy a lányoknak nem mondják meg, mi történt Budapesten.
Ezért fordulhatott elő az, hogy a jugoszlávok sima legyőzése után Killik László szöveségi kapitányt a levegőbe dobálták, miközben minden magyar lány azt kiabálta, hogy olimpia, olimpia.
"Az első gyanús jel az volt, hogy a jugoszlávok legyőzése után a szállodai liftben találkoztunk a kanadaiakkal, akik szintén kijutottak az olimpiára" - mondta Kiss Lenke.
Pontosabban, ők jutottak ki. Amikor annyit mondtunk nekik, hogy találkozunk Los Angelesben, visszakérdeztek: biztosak vagyunk ebben? Ők tehát már tudták azt, amit mi nem, hogy nem mehetünk az olimpiára."
A magyar játékosokat Horváth Frigyes főtitkár hívta össze, neki kellett közölnie a rettenetes hírt. Sokan fel sem fogták a szavak jelentését. Mások már ott sírni kezdtek.
"Igazából tényleg nem hittük el, amit mondtak nekünk. Úgy szálltunk fel a Havanna-Zürich járatra, hogy ez nem létezik.
Talán az utolsó szalmaszál az volt, hogy a románok nem csatlakoztak a bojkotthoz. Abban bíztunk, hogyha ők mennek, akkor mi is fogunk utazni, hogy csak tévedés az egész. Aztán a Zürich-Budapest MALÉV-járaton szembesültünk igazán, mi is történt. Ott már tényleg sokan csak sírni tudtak" -
mondta Kiss Lenke.
Érdemes megnézni a Népsport 1984. május 18-i számát, ahol a tudósítás címe annyi volt, hogy a magyarok a negyedik helyen zárták a selejtezőt. Egyetlen szó, egyetlen utalás nem volt arra, hogy ez a negyedik hely - normális esetben - olimpiai részvételt ért volna. Sőt, egy nappal később, a lap május 19-i számában hosszú cikkben elemezték a kinti teljesítményt.
De ebben az írásban sem találjuk meg az olimpia szót. Álságos módon a lap a világ legerősebb női kosárlabda-tornájának nevezte az eseményt.
Ezek után a magyar sportvezetésnek volt képe arra, hogy kiossza azokat a formaruhákat, amelyeket a Los Angeles-i olimpiára terveztek.
A kosárlabdacsapat tagjai is megkapták ezeket - de minek? Ám az igazi arculcsapás nem is ez volt, hanem az, hogy a magyaroknak el kellett utazniuk a Szovjetunióba, hogy az olimpiától távolmaradó szocialista országokkal közös tornán vegyenek részt. 1984. augusztus 22-én a moszkvai Dinamo csarnokban Kuba ellen kezdte meg a "pótolimpiát" Magyarország. A májusban Havannában egyszer már legyőzött karibi válogatott 82-73-ra verte meg a magyarokat, akik - természetesen - a legerősebb összeállításban léptek pályára a szovjet fővárosban. Arról ugyanis szó sem lehetett, hogy valaki lemondja a válogatottságot vagy ne utazzon el Moszkvába. Játszottunk ott a finnekkel, a szovjetekkel, a bolgárokkal - de kit érdekelt ez akkor?
Igen ez volt az igazán döbbenetes. Nem elég, hogy elvették tőlünk az olimpiai szereplést, még ki is kellett menni a szovjetekhez játszani. Ez volt a pótolimpia, amit a szocialista országoknak szerveztek, miközben Los Angelesben az a Dél-Korea lett az ezüstérmes, amelyet mi simán legyőztünk Havannában. Képzelheti, mi éreztünk ekkor" -
mondta Kiss Lenke.
A negyven évvel ezelőtti magyar csapat tagjai közül szinte mindenki elutazik Sopronba, hogy a helyszínen szurkoljanak a jelenlegi válogatottnak, hátha sikerül a csoda, a kijutás. Az, amit a kommunista sportvezetés 1984-ben bűnös módon elvett tőlük.
"A szervezők csodálatos gesztusa az, hogy a csapat tagjait meghívták" - mondta el Beloberk Éva. Megyünk, kiabálunk, ordítunk, ahogy a torkunkon kifér. Mert rajtunk nem fog múlni. Ennek a csapatnak a tagjai 1980-ban ott lehettek a moszkvai olimpián, ahol a negyedik helyet értük el. Bár alanyi jogon nem jutottunk ki erre az olimpiára, az amerikiaiak bojkottja miatt mégis indulhattunk.
Nyugodtan mondhatom, egy olimpián kosárlabdázni semmi máshoz nem hasonlítható érzés. Azt kívánom a mai játékosoknak, hogy átélhessék mindezt, hogy érezzék, milyen az, amikor egy ötkarikás játékokon szerepelhetnek."