A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6
Vágólapra másolva!
A magyar női kosárlabda-válogatott 63-61-re kikapott Szenegáltól a ruandai Kigalában rendezett világbajnoki előselejtező torna első fordulójában. Dubei Debóra hiába lett a mezőny legeredményesebbje 24 ponttal, az első félidő gyenge dobóteljesítménye megbosszulta magát a drámaian szoros hajrában.

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) döntésének értelmében a magyar válogatottnak egy olyan országban kellett pályára lépnie, ahol gyakorlatilag nincs, vagy csak alig látható nyomai vannak a kosárlabdázásnak. De a FIBA célja részben éppen az volt, hogy egy ilyen komoly presztízsű tornával tegye fel Ruandát a sportág térképére.

Nos, a magyar csapatot mintha kissé megviselte volna, hogy hazánktól 6000 kilométerrel délebbre kellett pályára lépnie, mert nagyon álmoskásan kezdte a délelőtti meccset Völgyi Péter csapata. Igaz, szenegáli oldalon is sok volt a hiba, így nem igazán volt élvezhető a töredezett játék.

A harmadik negyedben már tíz ponttal (42-52) is vezetett a nyugat-afrikai csapat, ekkor viszont összeszedték magukat a mieink, és elkezdtek felzárkózni, 56-56-nál pedig utol is érték ellenfelüket. Ebben főszerepet játszott a csapatkapitány, Dubei Debóra, aki 24 ponttal (mezőnyből 7/11, ebből 4 sikeres hárompontos) zárt, rajta kívül viszont csak Lelik Réka és Határ Bernadett ért el kétszámjegyű pontot (10-10). 

A csapatkapitány így értékelte a mérkőzést helyszínen tartózkodó kollégánknak:

A hajrában két eladott labdával segítettük az ellenfelet, így egy nagyon fájó vereséggel kezdtü a tornát, ahol a folytatásban előbb a Fülöp-szigetek, majd Brazília vár ránk.

A szövetségi kapitány, Völgyi Péter látott jót és rosszat is a meccsben, itt nézeti meg az értékelését:

Eredmény:
Szenegál - Magyarország 63-61 (20-16, 17-14, 7-12, 19-19)
a magyar csapat pontszerzői: Dubei 24, Határ 10, Lelik 10, Kiss V. 7, Török 7, Dombai 3. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!