Vágólapra másolva!
Szenegál csak verekedett, a kosárlabdát Magyarország játszotta. Így foglalható össze a Kigaliban megrendezett vb-előseejtező torna döntője, amelyet roppant fegyelmezett játékkal nyert meg a magyar csapat. A 63-47-es győzelem nagyszerű, az együttes fejlődése szempontjából pedig fontos mérföldkő.

Kiküldött munkatársunk, Lantos Gábor helyszíni jelentése Kigaliból, Ruandából.

Az utolsó napon már csak egyetlen mérkőzést rendeztek meg Ruanda fővárosában, Kigaliban a női kosárlabda világbajnoki előselejtezőn. Mivel csak a győztes csapat kapott jogot a 2026-os németországi vb-re selejtező tornán való indulásra, ezért a bronzmeccset le sem kellett játszani, nem lett volna semmi értelme.

Érdekesség, hogy ugyanazzal a párosítással zárult ez a minitorna, mint amivel elkezdődött. Augusztus 19-én a magyar csapat az egész sorozat első meccsét játszotta Szenegál ellen, s most a fináléban is megismétlődött ez a párosítás. Csak az eredmény ne ismétlődjön meg - ezért fohászkodott minden itt lévő magyar, tudniillik a nyitányon Szenegál nyert 63-61-re Magyarország ellen.

kosárlabda, női, magyar válogatott, magyar női kosárlabda-válogatott, világbajnokság, vb, előselejtező, Szenegál, döntő
A magyar női kosárlabda-válogatott a ruandai vb-előselejtező döntőjében szeretett volna visszavágni Szenegálnak
Fotó: fiba.basketball

A magyar válogatott a torna alatt minden meccsen jobban és jobban játszott. Az elődöntőben Nagy-Britannia ellen tényleg parádés volt a játék. Ugyanakkor a szenegáliak komoly hátrányt ledolgozva egy hallatlanul fizikális meccsen nyertek Ruanda ellen az elődöntőben. Láttuk az első összecsapáson, hogy mennyire erősek, komolyan kellett venni őket.

A kezdésre összejött vagy 5000 néző, de Paul Kagame államelnök ezúttal nem tette tiszteletét a csarnokban. Éppen ezért az utakat sem zárták le és a biztonsági intézkedések sem voltak olyan szigorúak, mint egy nappal ezelőtt.

kosárlabda, női, magyar válogatott, magyar női kosárlabda-válogatott, világbajnokság, vb, előselejtező, Szenegál, döntő, feldobás
Ruanda távollétében is nagy tömeg gyűlt össze a fináléra
Fotó: fiba.basketball

Az első kosarat a szenegáli csapat szerezte, Studer egyenlített. Ez egy darabig így ment, az afrikai csapat 2-2 ponttal járt a magyar előtt. Aztán a 8. percben Dubej hármasával tört meg a jég és 11-8-ra vezetett Magyarország. Elképzelni is nehéz, micsoda küzdelem zajlott a palánkok alatt. Szenegál igyekezett fizikai fölényét érvényesíteni. A magyarok előnye sajnos nem tartott sokáig, s amikor újra az ellenfél vezetett (11-12), Völgyi Péter időt kért. Ezek után is folytatódott egymás aprítása, így a verekedős első negyed végén a magyar csapat 13-12-re vezetett.

16-19-nél a 14. percben Török Ágnes dudaszós bravúrtriplával egyenlítette ki hárompontos hátrányunkat. A szenegáli palánk alatt a negyed elején Kiss Virág tarthatatlan volt, majd Angyal Barbara szerzett szép duplát. Jó lett volna jobban elszakadni a szenegáliaktól, de ez nem volt egyszerű feladat. Határék védekezése keményedett, élmény volt nézni az alacsony Angyal blokkját a szenegáli hústornyokkal szemben. Lelik Réka kosaránál odaütöttek, a büntető is bement, a 15. percben 6 ponttal húzott el a magyar csapat (26-20).

A második negyed utolsó perceiben a rengeteg szabálytalanság teljesen széttördelte a játékot. A két csapat tagjai folyamatosan büntetőket dobáltak. A mieink őrizték azt az előnyt, amelyet a negyed elején megszereztek. Ez azonban egyáltalán nem volt életbiztosítás. A nagyszünetben így is Magyarország vezetett 33-26-ra.

kosárlabda, női, magyar válogatott, magyar női kosárlabda-válogatott, világbajnokság, vb, előselejtező, Szenegál, döntő
Hétpontos volt a magyar előny a félidőben
Fotó: fiba.basketball

A második félidő egyik kérdése az volt, hogy bírja-e fizikálisan a magyar csapat ezt a meccset? Ne feledjük, hogy 7 nap alatt ez már az ötödik összecsapása volt a lányoknak - igaz volt ez persze a szenegáli együttesre is. 

A második félidőt Szenegál úgy kezdte el, mintha ez lenne életük utolsó félideje. A magyar támadások nem fejeződtek be kosárral, az afrikaiak védekezése is megkeményedett. Óriási szükség volt Studer Ágnes sikeres triplájára, mert már nagyon a nyakunkon voltak Minden egyes labdáért szó szerint élet-halál harc folyt. Határ ziccerével a 25. percben 40-32 ide, ez volt az eddigi legnagyobb különbség. Határ Bernadett ezekben a percekben abszolút kulcsfigurának bizonyult. Amikor egy újabb magyar hármassal 43-32 lett az állás, a szenegáli csapat amerikai edzője kért időt.

Úgy tűnt tehát, hogy sikerült átvészelni ezt a pár kritikus percet. S ahogy telt az idő, a magyarok egyre jobban húztak el. Mire a harmadik negyed befejeződött, 49-34-re vezettünk. Nagyon közel volt tehát a hőn áhított cél, a tornagyőzelem.

kosárlabda, női, magyar válogatott, magyar női kosárlabda-válogatott, világbajnokság, vb, előselejtező, Szenegál, döntő
Szorosan alakult a sorsdöntő mérkőzés
Fotó: fiba.basketball

A negyedik negyedet Kányási hármasa nyitotta, majd az elkedvetlenedő Szenegált egyre jobban hagyta le Magyarország. 56-34-nél tényleg meg lehetett nyugodni, csak szépen le kellett pörgetni a hátralévő időt. Semmiféle kockázatba nem volt szabad belemenni. Szenegál vette is a lapot és egy utolsó nagy rohamot indított. Az extrát nyújtó Kiss Virágot azonban ezen az estén nem lehetett tartani.

15 pontra jött vissza Szenegál, de Kányási hármasa minden kérdést eldöntött. Ekkor már 3 perc sem volt hátra a meccsből. A vége tényleg örömjáték lett, s egy remek győzelem 63-47!

A magyar női kosárlabda-válogatott ezen a tornán - az első mérkőzéstől eltekintve - folyamatosan nyújtott jobb és jobb teljesítményt. Ez a győzelem roppant értékes, hiszen Völgyi Péter csapata a 2026-os németországi vb selejtezőjében már biztosan ott lehet - függetlenül attól, hogy sikerül a jövő évi Eb-szereplés.

Női kosárlabda vb-előselejtező torna, döntő: Magyarország-Szenegál 63-47.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!