Vágólapra másolva!
Szerda délután bemutatta a sajtó képviselőinek az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata az új edzőjét, Michael Apelgrent. Az eseményen az is kiderült, hogy németországi felkészülési tornán kezdi meg a szezont az együttes.

A szegedi kézicsapat honlapjának tájékoztatása szerint az együttes négy hete készül az új idényre, és első tétmérkőzését jövő szombaton vívja az Eger ellen hazai pályán az NB I-ben. 

Michael Apelgren
Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata bemutattsa az új edzőjét, Michael Apelgrent
Fotó: pickhandball.hu

A sajtóeseményen hivatalosan is bemutatták az új edzőt, Michael Apelgrent, aki elmondta, nincs könnyű dolguk, hiszen az olimpia miatt csak későn tudtuk elkezdeni a közös munkát.

"Az ötkarikás játékok miatt én is később tudtam csatlakozni, de segítőim, Jonas Källman és Kárpáti Krisztián remekül helyettesítettek"

 - utalt arra Apelgren, hogy a svéd válogatott másodedzőjeként vett részt a párizsi játékokon.

"Szombaton és vasárnap Kasselben lépünk pályára. Az elődöntőben a német Melsungen lesz az ellenfelünk, a másik ágon két Bajnokok Ligája-csoportellenfelünk, a Magdeburg és a Kielce csap össze. Kiváló csapatokkal mérkőzünk, nagyon fontos, hogy gyakorolhassunk, az játssza majd a főszerepet, hogy minél jobban összeszokjunk."

A tréner kifejtette, hat új játékos érkezett a nyáron, az ő beépítésük folyamatosan zajlik és azért hoztak előre két magyar bajnokit, hogy a Magdeburg elleni BL-meccsre már úgy érkezzenek, hogy többször is "élesben" gyakoroltak.

"Kőkemény csoportba kerültünk, nem szeretnék nagy dolgokat ígérni. Várom az első találkozást a szurkolókkal. Jól ismerem a szegedi hangulatot, hiszen az újszegedi sportcsarnokban megtapasztalhattam, hogy milyen remek a szurkolótábora a csapatnak" - tette hozzá.

A 22. BL-idényét megkezdő együttes első mérkőzésén szeptember 12-én fogadja a Magdeburgot a Pick Arénában. Egy héttel később Barcelonában lép pályára, rá egy hétre pedig a francia HBC Nantes érkezik Szegedre.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!