Vágólapra másolva!
A Ferencváros 31-22-re nyert vendége, a dán Nyköbing Falster ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában, szombaton Érden.

Ideges játékkal kezdett a magyar bajnok - amelynek keretében nem volt ott a többi között Böde-Bíró Blanka és Szöllősi-Zácsik Szandra -, háromgólos előnyre tett szert a vendég együttes, Allan Heine vezetőedző időt is kért (2-5) - írja az MTI. 

Fradi, FTC, női kézilabda
A Ferencváros 31-22-re nyert a dán Nyköbing Falster ellen s BL-ben
Fotó: fradi.hu

Negyedóra elteltével vette vissza a vezetést a zöld-fehér együttes (7-6), a játékrész második felében pedig inkább a hazaiaknál volt a lépéselőny, a dánoknál nem mindig működött tökéletesen a létszámfölényes támadójáték. 

A szünetre egygólos ferencvárosi előnnyel vonulhattak a felek.

A második félidőt 4-0-s periódussal kezdte az FTC, amely a nagy nyári játékosmozgás miatti összeszokatlanság és az idény eleji forma ellenére is tudta tartani előnyét, az utolsó tíz percnek pedig hétgólos fórból vágott neki (26-19).

 A hajrában még fölényesebbé tette vezetését az FTC, így tulajdonképpen sima győzelemmel kezdte meg szereplését a csoportkörben.

Klujber Katrin és a nyáron érkezett Darja Dmitrijeva egyaránt hatszor talált be, akárcsak a túloldalon Alberte Kielstrup Madsen. A szintén nyári ferencvárosi szerzemény, Laura Glauser hét, míg Janurik Kinga három védéssel vette ki részét a sikerből. A 37. születésnapját pénteken ünneplő Andrea Lekic egy gólt szerzett a Ferencvárosban.

Mindkét csapatban volt magyar játékos a játéknap román rangadóján: Kácsor Gréta a házigazda Gloria Bistrita-Nasaud, Pásztor Noémi a bajnoki címvédő CSM Bucuresti keretét erősíti. Kácsor három lövéséből egyet értékesített, Pásztornak nem volt kísérlete, a találkozót 30-26-ra a hazaiak nyerték.

Eredmény, csoportkör, 1. forduló, A csoport:
FTC-Rail Cargo Hungaria - Nyköbing Falster HB (dán) 31-22 (15-14)
lövések/gólok: 54/31, illetve 42/22
gólok hétméteresből: 3/2, illetve 6/3
kiállítások: 4, illetve 4 perc


 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!