Vágólapra másolva!
Zsankó Petra lesz a második magyar női kerékpáros – Vas Blanka után –, aki a világelitnek számító World Tour-mezőnyben teker jövőre - adta hírül az MTI.

A 23 éves vasszécsenyi bringás az elmúlt idényben spanyol kontinentális csapatban szerepelt – és lett időfutamban U23-as vb-5. –, az idei évben pedig az osztrák Rapso Knittelfeld klubcsapatának versenyzőjeként szerzett magyar bajnoki címet a felnőttek között időfutamban. Az egész szezonban remek eredményeket elérő Zsankó teljesítménye nem maradt rejtve a World Tour-csapatok előtt: 2025-től a Ceratizit-WNT-t erősíti. 

A Ceratizit 2014-ben brit amatőr sorként alakult, 2023-ban viszont – már német bejegyzésűként – a tizedik legjobb csapatnak számított a nőknél, a kontinentális alakulatok között pedig az éves rangsor élén zárt. A következő két évre WT-licencet kapott a nemzetközi szövetségtől (UCI), az erősítések között pedig ott van Zsankó Petra is, ahogy erről a kritériumban és időfutamban egyetemi világbajnok kerékpáros tájékoztatta az MTI-t. 

"Friss World Tour-sor, ami elég erős gárdával rendelkezik és jó eredményeket tudhat magáénak. Klubcsapatból a World Tourba menni nagy ugrás és hatalmas lehetőség, reményeim szerint bontogathatom majd a szárnyaimat, hogy hasznos tagja legyek a csapatnak és megtaláljam a számomra megfelelő közeget. 

Azt fogom csinálni, amit nagyon szeretek, még hihetetlen számomra, hogy összejött, hiszen csak négy éve, hogy elkezdtem, most pedig profi sportoló leszek. Ráadásul egy klubcsapatból sikerült ezt elérni, ahol elég kevés lehetőségem volt bizonyítani, de ami akadt, azzal igyekeztem maximálisan élni" 

- fogalmazott. 

776000860
Zsankó Petra. Fotó: AFP / AFP/AFP or licensors

Zsankó a gyors- és görkorcsolyasportot hagyta maga mögött a kerékpározásért, most három szintet átugorva kerül a világelitet jelentő World Tourba. (Ez alatt a kontinentális szint létezett eddig, jövő évtől vezeti be a nemzetközi szövetség a férfiaknál a kettő között már létező prokontinentális kategóriát. A kontinentális szint alatt szerepelnek az amatőr klubcsapatok.) 

"Megváltás lesz, hogy nem magamnak kell majd keresnem a versenyeket és profi körülmények között készülhetek, a csapatban is nagyon örülnek nekem. Talán akkor fogom ezt igazán felfogni, mikor ott leszek az első edzőtáborban az összetartáson" 

- hangsúlyozta. Noha már eddig is ért el jó eredményeket időfutamban, várakozása szerint az eddigiekhez képest lényegesen jobbak lesznek a lehetőségei az új csapatánál, így sokat fejlődhet, bár nem tartja magát specialistának. 

"Bízom benne, hogy tovább tudok fejlődni, és meg fog mutatkozni, mennyit rakok ebbe az egészbe" - tette hozzá. A csapattársai között olyan kiváló kerékpárosok lesznek, mint a pályán kétszeres olimpiai és ötszörös világbajnok brit Katie Archibald, az ebben a szakágban háromszoros világbajnok olasz Martina Fidanza és az Eb-ezüstérmes német Lea Lin Teutenberg. Mint mondta, noha még nem esett szó a csapattal a pálya szakágról, ő szorgalmazná, mert ebben is szeretné kipróbálni magát. 

Örömét beárnyékolja, hogy noha jó formában volt egy jól sikerült edzőtábort követően, egy osztrák viadalon bukott és eltört a kulcscsontja, műteni kellett, így kihagyta az Európa-bajnokságot és nem szerepelhet a világbajnokságon sem.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!