Pogacar erődemonstrációját hozta a Tour de France királyszakasza
A kétszeres győztes szlovén sztár ezúttal esélyt sem adott az üldözőinek.
A kétszeres győztes szlovén sztár ezúttal esélyt sem adott az üldözőinek.
A verseny kezdete óta üldözte ezt a sikert, most végre összejött neki Van der Poel felvezetésével.
Nem élte túl a tragédiát a magyar versenyző.
Rendkívül technikás és veszélyes volt a befutó, természetesen nem is maradt el a bukás.
Hihetetlen izgalmakat hozott a kerékpáros körverseny ötödik szakasza.
A 230 kilométeres szakasz végén sprintbefutó döntött, és már nem Tadej Pogacar viseli a sárga trikót.
Nem gyakran látni olyan jelentet, mint, amilyennel a Firenze és Rimini között szakasz zárult.
Három hónappal a súlyos bukása után Jonas Vingegaard úgy érzi, készen áll a harmadik győzelemre.
Az egyik versenyzőt újra kellett éleszteni.
A magyar kerékpáros ismét a főmezőnnyel ért célba.
A német szakaszsiker ellenére tovább növelte az előnyét a szlovén sztárkerékpáros.
Ötödször nyert az idei Girón a szlovén sztárkerékpáros.
Az összetettben vezető Tadej Pogacar újabb húzására nehéz szavakat találni.
Tadej Pogacar fantasztikusat hajrázott a pénteki szakaszon.
Tadej Pogacar miatta viselt fekete karszalagot a Giro d'Italián.
Olasz siker a Giro d'Italia negyedik szakaszán.
Tavaly is egy útra szaladt kutya miatt történt hatalmas bukás az olasz körversenyen.
A szlovén kerékpáros így is nyert, a magyar bringás pedig nyilatkozott az állapotáról.
Mathieu Van der Poel lehetetlen módon éri el a világraszóló sikereket.
Az Intermarché-Wanty kapitánya, Laurenz Rex kétszer is akkorát esett a Párizs-Roubaix-n, amilyenből egy is sok lenne.