Vágólapra másolva!
34 éves korában meghalt a korábbi török válogatott kosárlabdázó, Ilkan Karaman.

Ilkan Karaman a török kosárlabdaéletbe már fiatalon berobbant, ezért aztán 22 éves korában, 2012-ben az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Brooklyn Nets is draftolta őt az 57. helyen. Az erőcsatár ugyanakkor a pályafutása során egyszer sem lépett pályára a ligában, és Törökországon kívül is csupán egy szezont töltött, a francia Cholet-ban. Karaman a török válogatottnak is tagja volt, a klubkarrierjében pedig a Fenerbahce játékosaként érte el a legnagyobb sikereit: az isztambuli csapattal bajnokságot, kupát és Török Szuperkupát is nyert. Tavaly óta a másodosztályú Cayirova Belediyesi játékosa volt, ám vasárnap egy tragikus balesetben életét vesztette.

Ilkan Karaman, kosárlabda, tragikus baleset,Fenerbahce
34 évesen, egy tragikus balesetben meghalt a korábbi török válogatott kosárlabda-játékos, Ilkan Karaman (jobbra)
Fotó: KIRILL KUDRYAVTSEV / AFP

Török sajtóhírek szerint Datca régióban 

Karaman egy benzinkútnál várakozott, amikor egy másik jármű sofőrje elvesztette az uralmát az autója felett, felmászott a járdára és elgázolta az egykori játékost. 

Karaman beszorult a kocsi alá, és a helyszínen belehalt a sérüléseibe.

Ilkan Karaman 34 éves volt, korábbi klubjai közül több is gyászolja, és részvétét fejezte ki.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!