Vágólapra másolva!
A Ferencváros házigazdaként 28-26-ra legyőzte a szlovén Krim Mercator Ljubljanát a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének hatodik fordulójában, szombaton.

Eredmény, csoportkör, 6. forduló, A csoport: 

FTC-Rail Cargo Hungaria - Krim Mercator Ljubljana (szlovén) 28-26 (16-14) 
lövések/gólok: 49/28, illetve 38/26 
gólok hétméteresből: 5/2, illetve 4/4 
kiállítások: 8, illetve 4 perc 

A magyar bajnoki címvédő keretéből Janurik Kinga és Szöllősi-Zácsik Szandra hiányzott. Az egyaránt olimpikon Simon Petra és Bordás Réka ott volt a keretben, de pályára egyikük sem lépett. 

Emily Bölk vezérletével jól kezdett az FTC, amely egy 5-1-es sorozat végén három góllal vezetett tíz perc után. A folytatásban hullámzó volt a játék, a házigazdák többször is elléptek hárommal, de a szlovénok rendre felzárkóztak. 

Mindkét csapat a gyors kézilabdát részesítette előnyben, ezért lendületes, élvezetes játékot láthatott a közönség.

A szünetben a Ferencváros 16-14-es előnyben volt, a második félidőt két találattal - vagyis újabb egyenlítéssel - kezdte a Krim, majd tíz percig felváltva estek a gólok. Mindkét együttes védekezése javult, ezért nagy jelentőségük volt a lerohanásoknak és a védéseknek. 

Az FTC megint elhúzott hárommal, ellenfele tíz percig nem talált be, majd folytatódott a végig remeklő Emily Bölk és Ana Gros gólpárbaja, a győzelmet jelentő kulcsmozzanat viszont nem egy találat, hanem Laura Glauser védése volt az 59. percben. 

GROS, Ana; BÖLK, Emily
Emily Bölk lő kapura, a háttérben Ana Gros várja, hogy válaszolhasson
Fotó: Illyés Tibor / MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap/Érd, 2024. október 19. A ferencvárosi Emily Bölk (b) és a ljubljanai Ana Gros a kézilabda nõi Bajnokok Ligája csoportkörének 6. fordulójában játszott FTC-Rail Cargo Hungaria - Krim Mercator Ljubljana mérkõzésen az Érd Arénában 2024. október 19-én. MTI/Illyés Tibor

Érdekesség, hogy a szlovénoknak 11-gyel kevesebb kapura lövésük volt, ennek ellenére végig szoros volt az állás, 

de a vendégek csak kétszer, 2-1-nél és 3-2-nél vezettek a találkozón.

Emily Bölk nyolc, Darja Dmitrijeva hét, Angela Malestein hat góllal, Laura Glauser négy, Böde-Bíró Blanka két védéssel vette ki részét a sikerből. A túloldalon Ana Gros 11 alkalommal talált be, Barbara Arenhart 14 védéssel zárt. A két csapat 18. egymás elleni BL-meccsén nyolc Krim-siker mellett tizedik alkalommal nyert a Ferencváros. 

Az öt győzelemmel és egy vereséggel álló FTC a következő fordulóban, november 10-én a Pásztor Noémit foglalkoztató román bajnok CSM Bucuresti otthonában folytatja szereplését. Korsós Dorina hat góllal - holtversenyben - a román Rapid Bucuresti legeredményesebb játékosa volt, de csapata otthon 34-31-re kikapott a francia Brest Bretagne-tól.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!