Baros klasszisteljesítménye repíti a cseheket

Vágólapra másolva!
A vasárnap ismét szenzációsan futballozó s a dánok elleni 3-0-s negyeddöntő során kétszer eredményes, így a góllövőlistát vezető Milan Baros továbbra is azt állítja, hogy nem a cseh labdarúgó-válogatott az első számú esélyes a portugáliai Európa-bajnokságon. Azonnal hozzátette: társaival együtt egyelőre a görögök elleni csütörtöki elődöntővel foglalkozik, nem becsülhetik le a torna meglepetéscsapatát.
Vágólapra másolva!

"Legyőzték a portugálokat és a franciákat, ráadásul jól is játszanak. Kiválóan védekeznek, vagyis nehéz mérkőzés vár ránk. Csak a következő találkozóra figyelünk, s továbbra is azt gondolom, hogy nem mi vagyunk a favoritok. Hatalmas örömöt jelent, hogy már öt gólnál járok, hiszen nem hittem, hogy ilyen eredményes leszek. De ennél is fontosabb a görögök elleni csütörtöki elődöntő!" - szögezte le az FC Liverpool csatára, aki eddig mind a négy Eb-meccsen eredményes volt, pedig a legutóbbi bajnoki szezonban mindössze egy gólt szerzett, igaz hónapokon át sérüléssel küszködött.

Ha a támadó a következő összecsapáson is betalál a kapuba, akkor beállítja a legendás Michel Platini csúcsát. A francia játékmester az 1984-es, francia sikerrel zárult Európa-bajnokságon sorozatban öt meccsen szerzett gólt.

Érdekesség, hogy Baros elsősorban a válogatottban futballozik eredményesen, hiszen 1998 óta csak 33 gólt ért el klubjaiban, míg a nemzeti tizenegyben 29 összecsapáson 21-szer győzte le a kapusokat. Sőt, a legutóbbi 10 találkozóján 11-szer talált a hálóba.

Karel Brückner szövetségi kapitány szerint csak a közvélemény számára okozott meglepetést Baros sikeressége. "Engem nem ért váratlanul, erre számítottam" - jegyezte meg a szakvezető.

Dán kollégáját, Morten Olsent természetesen nem töltötte el örömmel Baros és a csehek remek vasárnapi teljesítménye, úgy véli, hogy a dán együttes sokat hibázott a második félidőben. "Önkritikusan kell értékelnünk, hiszen jó esélyünk volt a sikerre. A korábbi találkozókon jól futballoztunk, s ha meg tudtuk volna ismételni a teljesítményünket, akkor most mi készülnénk a folytatásra. De sokat rontottunk, ráadásul nem is voltunk elég agresszívek. Pedig ez is fontos része a labdarúgásnak, nem csak a gólszerzés" - értékelt csalódottan az egykori kiváló védő.

Olsen hozzátette: az első félidőben még a dánok irányítottak, többször is jó helyzetet alakítottak ki, de nem tudták értékesíteni lehetőségeiket. "A szünet után öt percig reménykedhettünk, utána hatalmas hibát követtünk el, amikor nem figyeltünk a Jan Kollerre, aki szabadon fejelhetett. Majd pillanatok alatt újabb két gólt kaptunk a figyelmetlenségünk miatt. Pedig csak koncentrálnunk kellett volna."

az EURO-2004 további programja
elődöntő:
szerda, 20.45:
Portugália - Hollandia, Lisszabon

csütörtök, 20.45:
Görögország - Csehország, Porto

döntő:
július 4., vasárnap, 20.45, Lisszabon

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!