Az utolsó csoportmeccsünk helyszínétől, Lyontól röpke 7 órás kocsikázás után, Luxemburg érintésével jutottunk el Bastogne-ba, mely a második világháború egyik fontos helyszíne volt.
A várost 1944 szeptemberében felszabadították a szövetségesek, de a németek indítottak még az Ardennekben egy nagy rohamot, melynek a végső célja Antwerpen elfoglalása lett volna.
A hadműveletben kulcsfontosságú szerepet kapott Bastogne, ahol hét főút fut egymásba. Hiába ostromolták a németek a várost, Patton tábornok még épp időben érkezett, hogy besegítsen a várost védő amerikai alakulatoknak. Bastogne ostroma több filmben is szerepel, a Halál 50 órájától kezdve az Elit alakulat című sorozatig.
Így aztán nem meglepő, hogy egy Sherman tank ágyúcsöve mered a városba érkező idegenre, és a belga mellett ott lobog az amerikai zászló is az első forgalmasabb téren. Bastogne egyszerre büszke és hálás, amellett nagyon hangulatos városka. Délután 3-kor
a helyi nyugdíjasok már egy Leffe sörbe kapaszkodva csevegnek
a kávézó teraszán, a hentestől pedig olyan ínycsiklandó illat árad, hogy egyből eszünkbe jut a kimaradt ebéd.
A 15 ezres kisvárosban minden második kirakatban a belga válogatottal vagy az Eb-vel kapcsolatos portéka köszön vissza, a sörösdobozokról a csapat sztárjai, Hazard, Lukaku és De Bruyne mosolyognak,
a fekete-sárga-piros színekben pompázó paróka most akciósan kapható,
még a parfümériában is kikerült az ablakba a válogatott becenevére utaló ördögvilla.
Első célpontunk egy 40 év körüli férfi, aki jó választásnak bizonyul, mert ahogy elmeséljük neki, hogy magyarok vagyunk, máris lelkesen bólogat. "Persze, hogy ismerek magyar focistát, Dzsuhász évekig az Anderlechtben játszott.
Erősnek és gyorsnak tűnik a magyar csapat,
és úgy tűnik, könnyen megy neki a gólszerzés. Mi viszont eddig nem játszottunk elég jól, a svédek ellen szerencsével nyertünk 1-0-ra. Nehéz tippelni az eredményre, úgyhogy inkább nem is próbálkozom" – mondja óvatosan.
Ha két huszonéves srác péntek délután két korsó sör mellett üldögél egy bár teraszán, akkor biztos, hogy fociról beszélgetnek. Ha mégsem, akkor majd most a kedvünkért fognak. Jérome és Thomas közül előbbi a beszédesebb, de képben vannak mindketten, tudják, hogy vasárnap ellenünk kellene továbbjutniuk.
"Nagyon jó csapatotok van, nem is gondoltam – mondja Jérome, aki főleg a portugálok elleni meccsből vonja le a következtetéseket. – Nagyon szervezett volt a csapat, és bátran játszott.
Nincsenek sztárjaitok, de a másik oldalon is hiába volt ott Ronaldo,
ő egyedül nem pótolhatja a csapatjátékot."
Kérdezzük, kit ismernek, és ők is Juhász Rolandot mondják rögtön, az addig jobbára csak somolygó Thomas hozzáteszi még Dzsudzsák Balázs nevét is. „Ő most a Wolfsburgan játszik, ugye?” – kérdezi, de ki kell ábrándítanunk. Vagy lehet, hogy Thomas tud valamit?
"És ott van a kapusotok, a melegítős" – veszi vissza a szót Jérome, és egy mackóalsós poén helyett azzal folytatja, "lehet, hogy már nem fiatal, de hihetetlenül profi. Nem érdekli, hogy néz ki a pályán, milyen cipő, milyen szerelés van rajta, látszik, hogy csak a meccsre koncentrál."
Még hozzáteszi, hogy a nyugalma és a mackóalsója olyan benyomást kelt, mintha a kertjében védene, nem pedig egy Eb-n, mire mondjuk, hogy Király Gábor végzett virágkertész, és ez nagyon tetszik a srácoknak.
De mi lesz vasárnap? Ez a legfontosabb kérdés. A fiúk szerint
a belga csapat nem olyan jó, amilyennek a belga szurkolók hiszik vagy hinni szeretnék.
"Ötven-ötven százalék az esély" – állítja határozottan Jérome. Lehet ebben az esélylatolgatásban némi szimpátia a magyarok iránt, köszönhetően a fiatalember lengyel felmenőinek.
Szerintük nem igaz, hogy Wilmots és a csapat között konfliktus lenne, inkább kívülről gerjesztik a feszültséget. "Wilmots különleges figura, mindig a saját feje után megy. Sokat kritizálják a keret miatt, de Belgiumban akárhány embert megkérdezel, mindegyik máshogy állítaná össze a csapatot. Amíg versenyben vagyunk, addig Wilmots jól döntött. Viszont ha kiesünk, akkor rögtön ő lesz a bűnbak."
Egy sarokkal arrébb megtaláljuk a helyi vezérszurkolót. Lehet vagy hétéves, Arnaud-nak hívják. Fekete válogatott mez van rajta, a hátán 10-es számmal. "Hazard a kedvence, ez nyilvánvaló – mondja helyette az édesapja. – A belgák meccseit mindet láttuk, a magyaroktól csak a portugálok elleni meccs összefoglalóját, abból viszont kiderült, hogy jó csapat."
Michel úr is a csapat egységét dicséri, és amikor arról kérdezzük, hogy ismer-e valakit, hatalmas lelkesedéssel vágja rá az addigra már papírformának számító választ: "Persze, Juhász Rolandot. Én brüsszeli vagyok,
az Anderlecht a kedvenc csapatom, és Rolandot nagyon szerettem.
Erős, megbízható, jó hátvéd volt. És remek fickó a pályán kívül is,”
Az esélyek szerinte is kiegyenlítettek, hiába van a belgáknak klasszisokkal teli keretük, az egyáltalán nem garancia a sikerre. Készítenénk egy fotót, és Arnaud azonnal megérzi a lehetőséget: megvetet egy fekete-sárga-piros Fellaini-parókát. Úgyis akciós.
Újabb söröző, újabb asztaltársaság, a tagjairól pedig kiderül, hogy nemcsak azért az élet császárai, mert péntek délután egy árnyékos teraszon söröznek, hanem azért is, mert a sört, amit isznak, maguk palackozzák. Nem is szomjasak.
"Nekem a magyar csapat a kedvencem – húz egy váratlant az egyikük, Adrienn –, én ugyanis félig magyar vagyok. Jó a csapatotok,
pont az van meg benne, ami a belgából hiányzik: hogy a játékosok szívvel játszanak a hazájukért.”
A szép szavak után lelombozzák a lelkesedésünket, szerintük 2-1-re a belgák nyernek vasárnap. „Hosszabb a kispad, több a bevethető minőségi játékos, ez fog dönteni” – mondja Jonathan.
Meglepő, de a bastogne-iak tényleg egymástól függetlenül mondják ugyanazt: hogy a csapatukban rengeteg a sztár, de a sok egyéniség nem igazán tud egységes csapatot alkotni. Van, aki Lukakut szidja, mert sok ziccert ront, és nem érti meg magát Hazard-ral, egy másik helyi szakértő pedig azt fejtegeti, hogy két éve, a brazíliai vébén erősebb volt a csapat.
Azért így is mi nyerünk majd, de szoros lesz"
– adja le a tippet, mire a haverja rávágja, hogy 2-1 lesz a vége, csak épp a magyaroknak. Csak nem az övé volt az a piros-fehér-zöld zászló, amit a főtéren láttunk kifeszítve az egyik erkélyen?
Nem. Pár kérdés után azt is megtudjuk, hogy a nem messze található húsüzemben dolgozó magyaroké.
A hentesnél 4800 Ft/kg áron kapható disznósajt miatt nem irigyeljük őket, Bastogne miatt annál inkább. A város olyan nyugalmat áraszt magából, amit receptre kellene felírni a stresszben verhetetlen magyaroknak. Bár a város csapata csak az ötödosztályban szerepel, a helyiek a meccsek alatt a stadionban felállított kivetítőn vagy a kávézókban gyűlnek össze, hogy szurkoljanak a válogatottnak.
Apropó, verhetetlen magyarok.
Bernd Storck csapata még nem kapott ki a tornán,
a belgák viszont még az első fordulóban beszedtek két gombócot a nagyon szervezett olaszoktól. A végén még tényleg ők lesznek a következők?