Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
"Ekkora tisztelettel beszélni a magyarokról, mint ma, én még soha nem hallottam a franciákat" – írta a Facebook-oldalán Jenő, aki 28 éve él Franciaországban, így van rálátása arra, hogyan állnak honfitársainkhoz odakint. A fenti bejegyzése akkor született, amikor a magyarok az Izland elleni meccsre menet végigvonultak Marseille utcáin.
"A francia tévében ódákat zengtek arról, hogy ahol 30 ezer magyar elvonult az utcán, tisztaság maradt utánuk. Ők ilyet még soha nem láttak. Összehasonlították azzal az utcaképpel, amit az angolok hagytak, ahol térdig ért trágya, miután elvonultak. Tényleg térdig!
A szurkolóink a legnagyobb tiszteletet vívták ki, a csapatunkat még egy kicsit lenézik.
De azt hiszem, még egy jó eredmény elég lenne arra, hogy a csapatunkat is szeressék. A jóindulat nem hiányzik hozzá, de ismeretlen csapatokban játszanak az ismeretlen játékosaink. Talán egyedül Király a kivétel, de rajta meg a mackónadrág miatt gúnyolódnak” – mondta nekünk a dramaturgként dolgozó Jenő a helyiek reakcióiról.
Egy másik kint élő magyar, a Euronewsnál dolgozó Rita azt mondta, a kollégái közül többen is dicsérték neki a magyar csapatot, külön kiemelve Király Gábor sztoriját, természetesen a legendás szürke melegítőnadrágot emlegetve, és a tényt, hogy az Eb legidősebb játékosa még mindig milyen jó a kapuban. "A spanyol kollégám azt mondta, hogy az egyenes kieséses szakaszban el fogunk vérezni, de
nagyon szorít nekünk, hogy ez legyen a magyar foci reneszánsza, az első lépés a régi nagy sikerek megismétlése felé.
Egy portugál pedig már az Ausztria elleni győzelemnél meglepődött, mert az osztrákok voltak neki a csoport favoritjai Ronaldóék mellett. Szerinte nagyon erős és jól szervezett a magyar védelem, úgyhogy kicsit tart is az egymás elleni meccstől, ami nekik élet-halál kérdése lesz a továbbjutás miatt".
Rita magát egyébként elsősorban hokiszurkolónak tartja, elkísérte a csapatot Dél-Koreába, Krakkóba és Szentpétervárra is, és azt mondja, nála az a szurkolói alapállás, hogy hisz a fiúkban, hogy képesek a csodákra. "Ettől függetlenül fantasztikus érzés, amikor tényleg meg is csinálják. Az osztrákok elleni meccs nagyobbat szólt kinn, de nekem az izlandi volt a nagyobb élmény, annak ellenére, hogy azon nem tudtam ott lenni egy halaszthatatlan program miatt. Az a meccs mutatta meg, hogy milyen tartás van a csapatban, és
ilyet én még magyar fociválogatottól nem láttam. Erre büszkének lehet lenni"
– mondta Rita, aki Lyonban a helyszínen szurkol majd a csapatnak.
Anett Párizsban, a Stade de France közelében él, így ha akarná, sem tudná figyelmen kívül hagyni az eseményeket, annak ellenére, hogy sosem szerette igazán a labdajátékokat. A két öccse és a barátja azonban óriási focirajongó, és tavaly november 13-án a Stade de France közelében, a kedvenc bárjukban nézték a francia-német meccset, de ez a nap nem erről maradt emlékezetes a kint élőknek, hanem a merényletsorozatról, amelyben 150-en haltak meg.
"Akkor eldöntöttem, nincs az az ember, aki engem elrángat egy focival kapcsolatos eseményre. Nem is követtem az Eb-t, amíg komolyra nem fordult. Az Izland elleni meccset már néztem, sőt végigizgultam, még ha a mai napig nem is sikerült megértenem, mi az a les.
Most már odáig fajult a dolog, hogy szeretnék ott lenni a nyolcaddöntőn.
Van egy martinique-i haverom, aki szokta emlegetni Puskást, és most annyit írt, hogy reméli, néztem a meccset, mert Magyarország történelmet írt. Rajta kívül is voltak páran, akik gratuláltak” – mesélte Anett, aki jelenleg olaszt tanít gyerekeknek Párizsban.
A Strasbourgban élő Míra rengeteg pozitív visszajelzést kapott ismerősöktől a magyar csapat színvonalas játéka miatt, és azt mondta, sokakat meglepett a focistáink sikere, mivel
eddig inkább az úszók vagy a vízilabdázók miatt figyeltek oda ránk.
"Már a nyolcaddöntőbe jutást is nagy sikernek tartom. Úgy látom, ez az Eb nagy meglepetéseket tartogat, rajtunk kívül mondhatnám Izlandot vagy Wales jó szereplését. Mindenesetre továbbra is a szervezett és higgadt játékot várom a magyaroktól, és hogy maradjanak ilyen egységesek. És remélem, annyi élvezik a játékot, amennyire mi izgulunk minden meccs alatt."
A strasbourgi magyar kulturális egyesület számos gratuláló üzenetet kapott a Facebook-oldalán a franciáktól az első két meccs után, és az egyesület elnöke, J. Szalóki Anna azt mondta, a franciák különösen értékelik a magyar csapat sportszerű és nyugodt játékát, a megtervezett támadásainkat és a védekezést, illetve a magyar szurkolótábor lelkes, de békés szurkolását. "Nagyon büszkék vagyunk a csapatunkra, és nagyon örülünk annak, hogy a magyarok megítélése a sportteljesítményeink hatására tovább javul" – mondta az elnök.
Anna egyike volt annak a rengeteg magyarnak, akik ott voltak Marseille-ben az Izland elleni találkozón, de saját bevallása szerint előtte hetekig stresszelt. "Egyrészt a terrorveszély miatt féltem, és Marseille amúgy sem egy vidám hely, elég veszélyes. Aztán ami még jobban aggasztott, az a magyar szurkolótábor, hogy ne alakuljon át a meccs egy szélsőjobboldali tömegrendezvénnyé. Szóval ez a kétfajta félelem teljesen eluralkodott rajtam, így a helyszínen alig tudtam élvezni a játékot, amihez amúgy nem értek, szóval csak bambultam, és másnap derült ki, hogy végül egy öngóllal egyenlítettünk. Összességében nekem sajnos ez nem a fociról szólt, hanem a félelmeimen való uralkodásról,
érzékeny lelkületű vagyok, és ez volt életem első focimeccse élőben".
Balázs azzal kezdte, hogy amikor a torna elején egymás után lehetett hallani a szurkolói balhékról, attól tartott, hogy káoszba fullad az egész Európa-bajnokság. Aztán ahogy kiért Párizsba a pályaudvarra, ez az érzés kezdett elmúlni, és amikor megérkezett az osztrákok elleni meccs helyszínére, Bordeaux-ba, arra nehéz volt szavakat találni. "A meccs előtti éjszaka minden sarokról az Éjjel soha nem érhet véget szólt, osztrákokkal koccintottunk, magabiztosan tippelt mindkét fél a saját győzelmére. A franciák kérdezgették, hogy kik vagyunk,
bámulták a zászlót, de sokakon látszott, hogy nem tudnak minket hova tenni. Mosolyogtak a lelkesedésünkön."
A meccsen a második félidőre már elfogyott a hangja, azt érezte a 2-0-s győzelem után, hogy senki sem akar hazamenni a stadionból, vadidegen emberek ölelgették egymást, mindenkit elkapott az eufória. Aztán még ezt az élményt is sikerült felülmúlni Marseille-ben, ahol szerinte akkor is tapsot kapott volna a csapat, ha marad az egygólos izlandi siker.
"Párizs közelében lakom egy kisvárosban, és a meccsek után mindig hazajövök, majd innen indulok a következő helyszínre. Bordeaux és Marseille érthetően elég hamar megtanulta, hogy kik vagyunk, de még a mi meccseinktől távol is azonnal elemzésbe kezdett mindenki, ha megtudták, hogy magyar vagyok. Már az osztrák meccs után azzal biztattak, hogy a nyolcaddöntő megvan, de azért érthetően nem a legnagyobbak között tartanak számon minket.
Egy üde színfolt vagyunk, egy csapat, amely eddig az Eb legnagyobb meglepetését szolgáltatta
azzal, hogy két meccs után vezeti a csoportot. A francia sportlap, a L'Équipe az első meccs után még kicsit gúnyosan írt a magyar csapat szürkegatyás kapusáról, kamionfürgeségű csatáráról és a 6 hónapig a Videoton II-vel készülő ifjú középpályásról, hozzátéve, hogy mégis ők döntötték el a toronymagas esélyes, az Eb meglepetéscsapatának kikiáltott Ausztria elleni mérkőzést. Az izlandi meccs után főleg a 30 ezer szurkolóról és a hihetetlen marseille-i vonulásról, valamint a budapesti, szilvesztert idéző hangulatról írtak. A nyomtatott változatban nem, csak az interneten jelent meg, hogy voltak azért rendbontások is, de itt ez tényleg csak mellékzönge volt” – mondta a sales managerként dolgozó Balázs.
Most mindenki számolgat, hogy járnánk a legjobban a nyolcaddöntőnben, de Balázs annak örülne a legjobban, ha csoportelsők lennénk, és a 16 között a belgák ellen végleg megmutatnánk, hogy itt a helyünk.
"Már az is elképesztő, hogy az utolsó forduló előtt még beszélünk az esélyekről. Úgy kalkuláltam, hogy a portugálok az utolsó csoportmeccsre tuti továbbjutóként a B csapatukkal állnak ki, mi meg ezt kihasználva begyűjtjük a hiányzó pontokat, és talán továbbjutunk.
Ehhez képest ők az életükért játszanak, mi meg már a 16 között vagyunk.
Innentől minden meccs jutalomjáték, de talán okozhatunk még ennél is nagyobb meglepetéseket. Miért ne? Az, hogy Belgium, Horvátország vagy Anglia jön szembe, szinte mindegy. Közhely, de itt már szinte bármi előfordulhat. Abban biztos vagyok, hogy kiütni senki sem fog minket, de érzésem szerint a nyolcaddöntő lesz a végállomás egy nagyon szoros meccsen. Remélem, pesszimistának bizonyulok majd."
