Szerdán a magyar labdarúgó-válogatott Portugália ellen lép pályára az Európa-bajnokság F csoportjának utolsó fordulójában, és amennyiben nyerne, csoportelsőként juthatna tovább.
„Még nem veszítettünk mérkőzést az Európa-bajnokságon, és senki sem várta, hogy ilyen eredményeket fogunk elérni” – idézte a válogatott egyik legjobbját, Kádár Tamást a Sport.pl portál.
A csoportban a magyar válogatott 4 pontjával az élen áll, Izland és Portugália két-két ponttal áll, Ausztriának pedig egy pontja van.
„Most már bármi megtörténhet. Nagy önbizalommal készülünk, keményen dolgozunk az edzéseken és a meccseken is. Portugáliának kiváló futballistái vannak, de megmutattuk már, hogy ha jól dolgozunk, akkor bármit elérhetünk és bárkit legyőzhetünk. Izland ellen bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk arra, hogy többet birtokoljuk a labdát, és több párharcot nyerjünk. Azonban azt is tudjuk, hogy egyikünk sem Cristiano Ronaldo” – nyilatkozta még a portál szerint Marseille-ben a második csoportmérkőzés után.
Hozzátette, a válogatott két vezére Gera Zoltán és Király Gábor, akiknek komoly tapasztalatuk van, de a keretben sok a fiatal játékos is található.
A Lech Poznan védője elmondta, figyelemmel kíséri a lengyel válogatottat is, és nagyon bízik abban, hogy klubtársa, Karol Linetty is szerepet kap majd a tornán.