Az Európa-bajnokság elődöntőjében csütörtökön a franciáktól 2–0-s vereséget szenvedő német válogatott csapatkapitánya, Bastian Schweinsteiger már-már latinosan érzelmes nyílt levélben búcsúzott el a tornától. A szurkolóknak címzett levélben Schweini rendkívül sportszerűen nem hibáztat senkit, akit valóban számon lehetne kérni, viszont köszönetet mond mindenkinek, akinek illik.
„Ez egy igazi szégyen – indul a levél. – Nem tudtuk valóra váltani az álmunkat, nem jutottunk be a döntőbe, így aztán
a riói éjszakát nem követheti egy újabb mámoros éj”
– írja a középpályás a két évvel ezelőtti vb-győzelemre utalva.
Schweinsteiger egyetlen nagyon fontos dolgot kér számon a franciák elleni elődöntő után, ez pedig a szerencse hiánya.
„A vereség persze része a játéknak, de azért fájdalmas. Természetesen elismerjük ellenfelünk teljesítményét, és őszintén, tiszta szívből gratulálunk a döntőbe jutó francia válogatottnak.”
A Manchester United focistája ettől még büszke arra, amit elértek, főleg, hogy
végig a saját stílusuk szerint tudtak játszani,
illetve örömmel nyugtázta, hogy tovább fejlődött a csapat.
„Az utóbbi hét hétben tovább fejlődtünk, és az az egység, ami erőssé tett bennünket két éve Brazíliában, most is tetten érhető volt. Egy csapat vagyunk, „die Mannschaft”.
És persze a szurkolók, akik szokás szerint szép számmal kísérték el a válogatottat a szomszédba, nekik is jár a köszönet.
„Bármerre is jártunk, Lille-ben, Saint-Denis-ben, Párizsban, Bordeaux-ban vagy Marseille-ben, nektek köszönhetően mindig ott volt velünk egy tizenkettedik ember a pályán. A lelkesedésetek tisztán látható és hallható volt a stadionokban.”
És hogy kinek kell még megköszönni a részvételt? Az udvarias vendég ki nem hagyná a sorból a házigazdát – és Schweinsteiger nagyon is udvarias vendég.
„Köszönjük Franciaországnak és a franciáknak. Kezdettől kedvesen fogadtak bennünket, jól és biztonságban éreztük magunkat.”
„A csapat nevében megemelem a kalapomat Franciaország előtt! Merci! Au revoir! Hamarosan találkozunk!” – zárja sorait a német kapitány, és az utolsó mondatból mi azért kiérzünk némi fenyegetést. Lesz még böjtje ennek a 2–0-nak.