Arra, hogy a belga válogatottnak nagyon nehéz dolga lesz, nemcsak a két csapat selejtezőiből lehetett következtetni (Wales négy pontot szerzett ellenük a kvalifikáció során, 1–0, 0–0), hanem amiatt is, hogy Marc Wilmots szövetségi kapitánynak teljesen fel kellett forgatnia a védelmet.
Thomas Vermaelen eltiltás miatt hiányzott a védelem közepéből, őt a török bajnokságban játszó, közepesen játékban lévő (15-ször volt kezdő a Galatasarayban) Jason Denayer pótolta. Jan Vertonghen sérülés miatt nem léphetett pályára a balhátvéd posztján, a helyén Jordan Lukaku futballozott – pocsékul. A jobb oldali támadó helyén is volt egy váltás a magyarok elleni meccshez képest: Mertens helyén újra Carrasco kezdett.
Ezzel szemben Wales teljes kerettel készülhetett a meccsre, nem is volt változás a csapatban, attól eltekintve, hogy Hal Robson Kanu először került a kezdőbe a középcsatár posztján.
Mi kellett a walesi sikerhez?
A mérkőzés elején minden máson túl önfeláldozás, és egy kis szerencse. A belga csapat korán megszerezte a vezetést, de jobb helyzetkihasználással akár a meccset is eldönthette volna.
Ez a fajta védekezés vezetett a bekapott gólhoz is.
Wales mindent megtett, hogy a két szélső támadó, Hazard és Carrasco ne törhessen kapura, de azzal, hogy 8 ember védekezett a tizenhatoson, senki nem maradt a második hullámban érkező emberekre.
Furcsa módon a gól Walesnek kedvező módon alakította át a játék képét. Az eredménykényszer hatására feljebb tolták a védekezésüket, és támadásban is több kockázatot vállaltak a fegyelmezetlenül védekező belgák ellen.
Mint látható, Chris Coleman a középpálya közepén sorakoztatta fel legjobb embereit (Bale, Ramsey, Allen), emellett az egyébként a védelem két oldalán biztosító Gunter és Taylor felfutásai adták a csapat szélességét – utóbbi már a 25. percben kiegyenlíthetett volna, ha nincs Courtois bravúrja.
A kép másik fontos részlete a belga középpályás védekezés. Witsel teljesen egyedül biztosít a védőnégyes előtt, a többiek teljesen le vannak maradva, és
mind az egyes játékosok, mind a csapatrészek (védők és középpályások) közti távolság óriási.
A szünetben változtatott Marc Wilmots szövetségi kapitány, a szélső támadó Carrascót egy belső középpályásra, a robosztus Marouane Fellaini vette át, de ezzel a húzással csöbörből vödörbe került.
A szándék érthető: megerősíteni a belga középpályát az öttagú walesi horda ellen, ám ezzel a lépéssel a belga válogatott széljátéka szinte nullára csökkent. Meunier és Lukaku jó 15 méterrel feljebb kellene, hogy legyen, hogy a szélen a védelem mögé tudjanak kerülni.
Witsel, Nainggolan vagy Fellaini összjátéka kiváló arra, hogy felpasszolják a labdát a támadóharmadba, ott azonban már nem képesek a kulcspasszokra. A szerkezetváltással (4-2-3-1-ről 4-3-3) viszont a legjobb játékosaik, Hazard és De Bruyne kiszolgáltatottá váltak,
már nem ők szervezték az akciókat, hanem ők alkalmazkodtak a támadásépítéshez.
Ennek az lett a következménye, hogy Hazard és De Bruyne is egyre mélyebbre lépett vissza a labdákért, de ezzel csak még távolabbra kerültek a walesi kaputól.
Ezen próbált változtatni Wilmots, amikor a 75. percben lecserélte a támadásban haszontalan J. Lukakut, és a szélső támadó Mertens állt a védő helyére, de a hátralévő idő már nem volt elég az egyenlítéshez, sőt Gunter kihasználta azt, hogy Mertens egyáltalán nem tud védekezni, teljesen zavartalanul adhatott középre egy kontrát, amit Vokes gyönyörűen csúsztatott a hosszú sarokba (3–1).
Wales remek taktikával, számos jó egyéni teljesítménnyel és
szinte tökéletes helyzetkihasználással nyerte meg a meccset.
Belgium viszont kihagyta a lehetőségeit, és a cserékkel magának tette nehézzé a meccset, amelyről a felforgatott kezdőcsapat miatt már az elején lehetett tudni, hogy nem lesz könnyű. Ettől függetlenül azt is meg kell jegyezni, hogy ha Belgium a 83. percben megkapja a jogos tizenegyesét, akkor valószínűleg egészen másképp beszélnénk a meccsről.
A 2016-os Európa-bajnokságon két csapat, Olaszország és Németország emelkedik ki egyelőre, és talán az sem véletlen, hogy náluk dolgozik az Eb két legjobb edzője is. Wilmots nem jól menedzselte a rendelkezésére álló keretet, de kis szerencsével még így is nyerhetett volna,
ha Wales nem élete meccsét játssza futballtörténelme legfontosabb pillanatában.
Wilmots a meccs kulcspillanatában, a félidőben úgy döntött, nem a saját – egyébként félelmetes – erényeiket akarja előtérbe helyezni, hanem Fellaini beállításával az ellenfél játékához idomul, és ezzel várhatóan el kell majd számolnia a belga szövetség felé. Kiscsapatként viselkedve esett ki a vb-n, és kiscsapatként viselkedve esett ki az Eb-ről is.
"Úgy érzem, jó taktikával léptünk pályára, az első 20-25 percet uraltuk is, de aztán váratlanul 15 méterrel hátrébb húzódtunk. Talán aggódtunk a védelem mögötti üres területek miatt" – mondta Wilmots a meccs utáni sajtótájékoztatón, vagyis önmagát dicsérte, majd indirekt módon a játékosai felelősségét vetette fel. Már csak az a kérdés:
A Chelsea kapusa, a topedzőkhöz szokott Thibaut Courtois nem is fogta vissza magát a meccs után Wilmotsszal kapcsolatban.
A folytatásban viszont Wales kerül majd abba a helyzetbe, mint korában a belgák: a negyeddöntőben két gólpasszt adó Aaron Ramsey, és a háromfős védelem meghatározó tagja, Davies sem léphet majd pályára Portugália ellen, és mentálisan sem lesz könnyű megismételni ezt a teljesítményt. Igaz, Portugália sem futballozik éppen lehengerlően az Eb-n.
A meccs statisztikái:
Korábbi elemzéseink itt elérhetők, további érdekes statisztikákat pedig itt böngészhet.