Ha van valami, amit nettó futballszempontból az Európa-bajnokság igazolt, akkor az az, hogy a szövetségi kapitányok – akik az Eb mezőnyét tekintve talán Joachim Löw, Antonio Conte és Vicente del Bosque kivételével az európai másodvonalból kerültek ki – elsősorban a védekezés megszervezésével és a támadójáték egyszerűsítésével készültek a tornára.
Ezt igazolja a negyeddöntős csapatok alacsony labdabirtoklási mutatója, valamint a tény, hogy azok a csapatok voltak igazán sikeresek, amelyek kevesebb passzal, direkt támadójátékkal és sok kapura lövéssel operáltak.
Ahogy a grafikon is mutatja, ebből a szempontból Franciaország és Portugália is ott van a legjobbak között. A franciák minden 80., a portugálok minden 103. passz után eresztettek meg egy kaput eltaláló lövést.
"Nincs elég vezér a csapatban. Talán Pogba, esetleg Griezmann, de ez kevés lesz. Deschamps-ot látom az igazi vezérnek, de ő egy gólt sem fog lőni a tornán. Nem hiszem, hogy van esélyünk győzni" – okvetetlenkedett a torna előtt a válogatottal korábban a 2008-as Eb-n és a 2010-es vb-n is nagyot bukó Raymond Domenech. Ami a vezérszerepet illeti, abban biztosan nem lett igaza.
Antoine Griezmann teljesítményével bejelentkezett az Aranylabdára is, a döntő előtt 6 góllal és 2 gólpasszal áll, de Payet és Giroud is 5-5 pontos. A túloldalon C. Ronaldo a legjobb 3+2-vel, őt Nani és Quaresma követi – más, a döntőig eljutó játékosnak nincs legalább kétpontos összteljesítménye a kanadai táblázaton.
A portugálokat és a franciákat leginkább épp az különbözteti meg a már kiesett nagy vetélytársaktól, hogy van vezérük. Azok a csapatok, amelyekben nem akadt legalább egy kiemelkedő húzóember (Spanyolország, Horvátország, Olaszország, Belgium, Németország), a döntő pillanatban mind elvéreztek.
Az Európa-bajnokság egyik legmeghatározóbb aspektusa a biztonsági megoldásokon alapuló, türelmes játék, amely az ellenfél hibáinak kihasználását célozza, nem pedig a hibák kikényszerítését vagy az önálló kezdeményezést.
Franciaország éppen erre rendezkedett be a németek elleni elődöntőn, és kis szerencsével ugyan, de szinte tökéletes helyzetkihasználással büntette a németek hibáit. Ebből a szempontból a portugálok sem panaszkodhatnak.
A nyolcaddöntőben a horvátok a meccs végén kitámadtak, de nem tudták góllal befejezni a rohamokat, majd egy kontra végén Nani rossz lövése után Ronaldo került ziccerbe, és elrontotta ugyan, de a labda éppen Quaresma elé került az üres kapu torkában. A negyeddöntőben a lengyeleknek elég volt egyszer hibázniuk a tizenegyespárbajban, és ezt Portugália könyörtelenül kihasználta. Wales ellen megfordult a horvátok elleni szereposztás: ezúttal Ronaldo küldött kapura pocsék lövést, és Nani volt az, aki gyorsan reagálva ki tudta használni a helyzetet.
Didier Deschamps az egész torna során variálta a csapatát, nemcsak a formációt tekintve: 4-3-3 és 4-2-3-1. Az utóbbi alakzatot kétféle stílusban is kipróbálta: igazi szélső támadókkal (Martial és Coman), illetve befelé játszó, az összjátékra törekvő támadókkal (Payet és Sissoko). A torna végére ez a rendszer vált be leginkább, már csak azért is, mert így Griezmann az Atléticóhoz hasonlóan a csatár mögött kaphat szerepet. Ez várható a döntőben is. Nem zárható ki a 4-3-3-as megoldás sem, de mivel várhatóan amúgy is inkább a franciáknál lesz a labda, Griezmann a szélről sokat mozoghat befelé, Sagnára és Sissokóra bízva a széljátékot.
A portugálok alapvetően a 4-4-2 gyémánt változatát játsszák (ami 4-1-3-2-ként is értelmezhető). A rombuszszerű középpálya csúcsán Sanchez, az alján pedig William Carvalho áll, Joao Mario és Adrien Silva pedig inkább a pálya közepe felé tolódik. Ha eközben Raphaël Guerreiro és Cédric Soares rohamozna a két szélen,
látványos lenne a csapat játéka, ők azonban finoman szólva is ódzkodnak ettől.
A négy védő és William Carvalho csak eredménykényszerben merészkedik át az ellenfél térfelére, a csapat alig nyílik ki, emiatt is nehéz Fernando Santos csapata ellen látványosan futballozni. Ezt kihasználhatja a franciák két szélső védője, Evra és Sagna, ami viszont azt a veszélyt rejti magában, hogy Nani és C. Ronaldo szabadabban futballozhat a középső védők ellen.
Deschamps sok kritikát kap amiatt, hogy nem találta meg a legerősebb csapatát, de ezt épp ellenkezőleg is lehet értelmezni: a különböző változatokkal tud alkalmazkodni az ellenfélhez és az aktuális eredményhez is.
Portugália a torna kezdete óta ugyanazt játssza,
a személycserének szinte mindig sérülés vagy eltiltás állt a hátterében.
A várható felállás további érdekessége, hogy Fonte és Giroud (Southampton, Arsenal) a Premier League-ből ismerik egymást, míg Pepe és Griezmann (Real Madrid, Atlético Madrid) a La Ligából, ráadásul ők idén egy döntőt már játszottak egymás ellen a BL-ben.
Didier Deschamps eddig egyetlen igazán erős csapattal találkozott a tornán, és akkor inkább reaktív módon próbált alkalmazkodni Németország stílusához, ehhez választott formációt is (4-2-3-1) – igaz, ez később nem jött be igazán, mert a németek nem a várt 4-2-3-1-et játszották. A szünet után reagált is a kapitány, és ő is 4-3-3-ra rendezte át a csapatát. Kérdés, megteszi-e ezt a portugálok várható középpályás fölényével szemben is.
Fernando Santos a hagyományos portugál erényekkel (gyorsaság, labdabiztosság, kreativitás) mit sem törődve játszatja a csapatát. Ahogy többször hangsúlyozta, ennek részben az az oka, hogy fiatalon nagy hatást gyakorolt rá az angol Jimmy Hagan munkássága, aki 1970 és 1981 között dolgozott a portugál futballban, karrierjét pedig annál a Benficánál kezdte, amelynek utánpótlásában futballozott Santos is.
Hagan az után érkezett Portugáliába, hogy a Benfica 1968-ban elvesztette a BEK-döntőt a Manchester United ellen. A klub vezetői abban látták a kudarc okát, hogy a játékosok nem dolgoznak elég keményen és fegyelmezetten, ezért fordultak egy angol edzőhöz. Nem nehéz észrevenni a párhuzamot:
Fernando Santos is inkább a vereség elkerülésére játszik, mint a győzelem megszerzésére.
Irányítása alatt Portugália 13 tétmeccs óta veretlen, de csak a Wales elleni Eb-döntőben nyert egy gólnál nagyobb különbséggel.
Hagan egyébként 1972-ben megnyerte a Portugál Kupát, emellett BEK-elődöntőig vezette a Benficát – jellemző, hogy 0-0, 0-1-es meccsekkel búcsúzott az Ajax ellen. A bajnokságban 1971 és 1973 között triplázni tudott, az utolsó alkalommal ráadásul veretlenül nyerte meg a bajnoki címet.