A negyeddöntők slágermeccse következik
2016. július 02. 09:27
A negyeddöntő a sláger, de azért a tévé előtt ülők sem fognak unatkozni: a Forma-1-es Osztrák Nagydíjon időmérő lesz, rajtol a Tour de France és tart a wimbledoni teniszbajnokság.
A világbajnok német csapat szombaton legfőbb mumusával, az olasz válogatottal találkozik a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság negyeddöntőjében. A németek még soha nem verték meg Olaszországot tétmeccsen. A részletekről itt olvashat bővebben!
Hiába szerzett korán vezetést a belga válogatott Wales ellen, a britek végül sima 3-1-es győzelemmel bejutottak az Európa-bajnokság elődöntőjébe. A meccs után a belgák teljesen kikeltek magukból, Thibaut Courtois kapus azt mondta, ugyanaz a rossz taktika vezetett bukáshoz, mint az olaszok elleni, első, szintén vesztes csoportmérkőzésen.
Az Európa-bajnokság előtt még nyolcvanszoros pénzt fizettek volna a bukmékerek a walesi labdarúgó-válogatott Eb-győzelméért, a negyeddöntő előtt már csupán 25-szörös pénzt ért volna a merész tipp.
Belgium lebucizása óta viszont már csak hatszoros pénzt jelent mindez – bár kellő befektetéssel ezen is szépen lehetne kaszálni, ha Chris Coleman csapata végül révbe érne.
Amíg a walesi játékosok kicsúsztak szurkolóik elé, addig a csapat kapusa, Wayne Hennessey fekvátámaszt nyomott. Hogy miért, az egyelőre titok.
Hogy legyen egy olyan ügyfele, mint Hal Robson-Kanu, akiért most annyit kérhet, amennyit nem szégyell. Óhh, drága istenem!
De egyelőre csak nyaralni. A lengyel Wisla válogatott védője azt még nem tudja, marad Krakkóban vagy másik klubban folytatja pályafutását.
„Civilben és a futballpályán is tudom, honnan hová akarok eljutni, és ezzel az Eb-vel végleg átléptem a mélyponton. Azt hiszem, hogy odakint méltó választ adtam a kritikusaimnak” – utalt a Borsnak nyilatkozva a románok ellen 2013. szeptemberben elkövetett bakijára.
A walesi lapok el vannak ájulva az Eb-elődöntőbe jutó futballválogatottól, amelyik az ország sporttörténelmének legnagyobb sikerét érte el péntek este. Az angolok ugyancsak leborulnak a szomszéd nagysága előtt, miközben a franciák és a belgák is kritizálják Marc Wilmotsot a rossz döntései miatt. Olvassa el, mit írnak a lapok a diadalról!
Megvédte taktikáját Marc Wilmots, a belga válogatott szövetségi kapitánya a Wales elleni vesztes Eb-negyeddöntő után. Arról azonban még nem döntött, folytatja a munkát vagy sem. A részletekről itt olvashat.
Nigel Hunt megfogadta a tanácsot, és nem győzi ellátni pólóival a walesi drukkereket. Már Gareth Bale rendelt tőle.
Még a Tour de France szombati rajtjánál sem hiányozhatnak a walesi zászlók.
Avagy így énekli az olasz himnuszt Antonia Conte szövetségi kapitány.
Eb-negyeddöntő:
Németország – Olaszország
Bordeaux, 21.00
v: Kassai Viktor
A várható kezdőcsapatok (az uefa.com alapján):
Németország: Neuer – Kimmich, Boateng, Hummels, Höwedes – Kroos, Khedira – Müller, Özil, Draxler – Gomez
Olaszország: Buffon – Barzagli, Bonucci, Chiellini – Florenzi, Sturaro, Parolo, Giaccherini, De Sciglio – Pelle, Eder
Foci-Eb rovatunk wimbledoni különkiadása következik. Nem is olyan ügyetlenek ezek a fiúk, lányok:
A francia szövetségi kapitány, Didier Deschamps az Izland elleni vasárnpai negyeddöntő előtti sajtótájékoztatón határozottan leszögezte, hogy ő edzésen soha nem rúgat tizenegyeseket.
"Soha nem gyakoroltatom a játkosaimmal a büntetőket. Vannak, akik edzés után kint maradnak és rúgnak néhányat, de csakis a móka kedvéért. De soha nem fogok ilyen gyakorlatot vezényelni" - mondta.
2000. július 2-án másodpercek hiányoztak ahhoz, hogy Olaszország Európa-bajnok legyen, de Dino Zoff együttese hiába vezetett a 94. percig Marco Delvecchio góljával, előbb Sylvain Wiltord egyenlített, majd a hosszabbításban, a 103. percben David Trézéguet aranygólja eldöntötte az aranyérem sorsát.
A francia válogatott lett az első, amely regnáló világbajnokként ért fel a csúcsra az Eb-n is.
A döntőre is esélyesnek tartott belga válogatott 3–1-re kikapott Walestől a franciaországi Európa-bajnokság negyeddöntőjében. Bár a különbség túlzó, a walesiek szinte tökéletes meccset játszottak, miközben Marc Wilmots ismét kiscsapatként menedzselte válogatottját, idomult ellenfeléhez, ráadásul állítása szerint nem értette, mi történik a pályán. Olvasson elemzést.
Mármint a németeket, akik úgy gondolják, hogy a tengeri malac mellettük tette le a voksát. Szerintünk meg csak az a falat volt közelebb, aztán már iszkolt is el a németektől.
Vagy csak egy német humor bonbon? A Berliner Zeitung mai címlapján: "A mama ma nem fog rajtatok segíteni". Muhahaha!!
Az esti meccs helyszíne: Bordeaux, Matmut Atlantique Stadion. Ugye, nem is kell mondanunk, hogy mire gondolunk?
Nem önök, mert önök a német-olaszt fogják nézni, a francia válogatott több tagja viszont a Gladiátor című filmmel fogja lezárni az Izland elleni felkészülést. Az uefa.com-on olvashatóak szerint nem csak a kapus, Hugo Llorisnak kedvenc filmje Ridley Scott 2000-es alkotása, de Olivier Giroud, Blaise Matuidi és Bacary Sagna is rendszeresen megnézi az Oscar-díjas filmet a nagy meccsek előtt.
A belga szurkolók díszsorfalat álltak a walesieknek. A részletekről itt olvashat.
Még ki sem hűlt iménti bejegyzésünk arról, hogy a franciák milyen filmmel hergelik magukat az Izland elleni meccs előtt, amikor ez a tweet jön szembe velünk. Russel, Russel, majd adnának a belső vikingednek a Champs-Élysées-n. Te sem kapsz már több friss croissant-t a boulangerie-ben.
A sárga lapok miatt eltiltott Adil Rami helyére a hírek szerint az újonc Samuel Umtiti kerül majd be a francia válogatott kezdőcsapatába az Izland elleni vasárnapi negyeddöntőn. Laurent Koscielny helye biztos, de a másik középső védő nem a tapasztaltabb Eliaquim Mangala, hanem az U20-as világbajnok Umtiti lesz.
A 22 éves középhátvéd most szerződött az Olympique Lyon csapatától 25 millió euróért a Barcelonához.
Mármint megtippelni az Eb előtt, hogy melyik lesz az a két csapat, amelyik 4, illetve 5 meccs után még elmondhatja magáról, hogy minden egyes találkozóján a bevette az ellenfelek (és olykor a saját) kapuját.
És még csak pályára sem kellett lépnie. Elég volt bemennie az orvosi szobába megcsinálni egy felmérést, és máris kiderült, hogy soha senki nem produkált még olyan számokat, mint ő. Legendaként érkezett, mi lesz, amikor távozik?
Nem nagy meglepetés, de a hivatalos döntés értelmében mindkét csapat a "hazai" szerelésében játszhat ma este, azaz a németek fehér-fekete-fehérben, míg az olaszok kék-fehér-kékben - fentről le (vagy lentről fel) szemlélve a játékosokat.
Mint két tojás!
Varga Viki a Bordeaux-ba indulás előtt még felült egy párizsi körhintára, és szétnézett fentről.
Amikor berohant a pályára egy szurkoló a lengyelek elleni meccsen, és el akarta őt kapni. Itt megnézheti lassítva is.
Most ez Eb-elődöntőben egymás ellen játszanak, legutóbb öt éve fordult elő ez. Mutatjuk, akkor mi történt.
Egyet tapsol és sötét van. A kedvéért tolat a metró, és simán csihol tüzet a kézfején. Nem vicc! Szerintünk És, ha ezt tudja egy Ibra hasonmás, mikre lehet képes az igazi?
Délelőtt már volt egy fotó a walesi játékosokról, amint a pályán egymásba kapaszkodva egy szívet formáltak a a szurkolóik előtt a belgák ellen 3-1-re megnyert negyeddöntő után. Most pedig itt egy videó, méghozzá megdöbbentő tartalommal:
Stílusos, na.
Ezt a korábbi legendás olasz hátvéd, Alessandro Costacurta mondta az olaszok szövetségi kapitányáról a BBC-nek adott interjúban.
Ez várható ma este.
Elnézést a fenti mondatért, de egy olasz szurkoló üzent egy ilyen transzparenssel a németek szövetségi kapitányának. Itt van!
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj helyszínén egy olasz riporternő Vettelnek akart ajándékozni egy olasz mezt, ám a német pilóta nem fogadta el, mondván, szüksége lesz majd rá a riporternek este, amikor a könnyeit kell letörölgetnie.
Németország: Neuer, Hector, Boateng, Hummels, Höwedes, Khedira, Kimmich, Kroos, Özil, Müller, Mario Gómez
Olaszország: Buffon, Florenzi, Barzagli, Bonucci, Chiellini, De Sciglio, Parolo, Sturaro, Giaccherini, Éder, Pelle
Most posztolta a képet:
Magángéppel utaztak ki:
Holnap folytatjuk. Most kezdődhet az Eb egyik legnagyobb meccse, a német-olasz negyeddöntő!