Vágólapra másolva!
A keddi nyitónapon Marosi Katalin sajnos elbúcúszott az amerikai nyílt teniszbajnokság selejtezőitől, ám ma újabb két magyar versenyzőért izgulhatunk. Nagy Kyra brit, Hegedus Adrienn pedig francia ellenféllel veszi fel a küzdelmet. A US Open mezőnye tovább gyengült: Philippoussis lemondta a szereplést, de Davenport játéka is kérdésessé vált.

Az ausztrál Mark Philippoussis térdsérülése miatt úgy döntött, kihagyja az esztendő utolsó Grand Slam-versenyét és csupán télen tér vissza a pályára. "Szerettem volna játszani, de kemény pályán, ötszettes meccseket nem bírna a térdem" - mondta az ausztrál játékos.

A hölgyek mezőnye is meggyengülhet, ha az amerikai Lindsay Davenport nem indul. A New Haven-i Pilot Pen elnevezésű 565 ezer dollár összdíjazású viadalon ugyanis megsérült az egykori világelső csuklója, így előfordulhat, hogy kényszeruségből csak a lelátóról nézheti a viadalt.

Marosi Katalin sajnos már a selejtező első körében búcsúzott, míg a másik két magyar hölgy ma mutatkozhat be. Nagy Kyra a 17-es pálya első találkozóján, magyar idő szerint 17 órakor a brit Lucie Ahl ellen kezd, ha nyer, következő ellenfele a Srebotnik (szlovák) - Krivencseva (bolgár) összecsapás győztese lehet.

A 18-as pálya második találkozóján Hegedűs Adrienn a francia Laurence Andrettóval meccsel, győzelem esetén a Schwartz (osztrák) - Buth (amerikai) találkozó nyertesével találkozhat.

Érdekesebb párosítások:
Férfiak, selejtező, 1. forduló
Cecil Mamiit (amerikai) - Aisam-Ul-Haq Qureshi (pakisztáni)
Wayne Black (zimbabwei) - Kristian Capalik (amerikai)

Nők, selejtező, 1. forduló
Nagy Kyra - Lucie Ahl (brit)
Laurence Andretto (francia) - Hegedűs Adrienn
Barbara Schwartz (osztrák) - Dawn Buth (amerikai)
Sarah Pitkowski (francia) - Amanda Hopmans (holland)
Sandra Nacuk (jugoszláv) - Kristie Boogert (holland)

Pincési László

Korábban:

Marosi és az amerikai valóság

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!