Vágólapra másolva!
Bernard Hopkins a Halhatatlan Bokszolók Csarnokának tagja lesz. A szavazás szerint ő lett a 2001-es év ökölvívója, miután középsúlyú címegyesítő mérkőzésen legyőzte Felix Trinidadet. Az év edzőjének Hopkins trénerét, Bouie Fishert választották.

A beiktató ünnepséget október 20-án rendezik Los Angelesben, amelyen a közelmúlt és a jelen kiváló bokszolói is részt vesznek. Korábban már felröppent a hír, hogy Hopkins ellenfele a félnehézsúlyú Roy Jones lehet, most ugyanebből a súlycsoportból egy másik nagyhal neve is felmerült mint lehetséges ellenfél.

Éppen Jones ellenlábasáról, az Universum ökölvívójáról, Dariusz Michalczewskiről van szó, s állítólag a klub vezetői már megkezdték a tárgyalásokat. Hopkins menedzsere mellékesen azt is elejtette, hogy Jones szerinte gyáva. Az amerikai ázsióját növeli, hogy Marvin Hagler 1987-es sikere óta ő az első bokszoló, aki középsúlyban egyesítette a világbajnoki címet. Hopkins egyébként szívesen bokszolna Jonesszal, annál is inkább, mert 1993-ban az IBF középsúlyú övéért éppen tőle kapott ki. Hopkins ugyanakkor nem kicsinyes, azt nyilatkozta, hogy ha valaki húszmillió dollárt letesz, ő akármelyik ellenféllel megküzd.

A Michalczewski elleni meccsre legkorábban jövő év elején kerülhet sor. Előbb a 44 találkozóján veretlen Tigris még a 21. címvédő meccsén lép a kötelek közé december 15-én, ellenfele az amerikai Richard Hall. A Hopkins-Trinidad találkozót egyébként 475 ezer fizető néző tekintette meg az HBO fizetős csatornáján. Ez a szám az idei csúcs, 315 ezer lakásba kábelen, 160 ezerbe műholdon érkezett a kép.

Korábban:

Thury Gábor

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!