Vágólapra másolva!
Két évvel Erik Morales, Marco Antonio Barrera felett aratott vitatható pontozásos győzelme után, az utóbbi kezét emelték magasba Las Vegasban az elmúlt szombaton. Barrera ezzel a győzelemmel felért pályafutása csúcsára, egyesített pehelysúlyú világbajnok lett.

"Ezúttal is végig irányításom alatt tartottam Barrerát. Nem tudott mit kezdeni velem az első hat-hét menetben. Arra várt, hogy elfáradok" - mondta Morales. Az összecsapás első fele valóban nem volt túl mozgalmas, mindkét öklöző óvatosan puhatolódzott. Az ötödik menettől aztán kinyitották a fiúk a pofonládát.

Amikor az ötödik menet végén Morales azt hitte, hogy az utolsó tíz másodpercet jelző hang a három perc végét jelzi, Barrera egy gyönyörű kombinációval megfogta. A hetedik menetben történt az újabb meghatározó esemény, legalábbis annak kellett volna lennie. Barrera Morales jobb kezétől padlóra került, de a bíró "elcsúszásnak" minősítette az esetet. Persze Moralest az agyvérzés kerülgette, alig lehetett lecsillapítani. "A bíró borzasztóan gyenge volt"- mondta a későbbi vesztes. "Rengeteg mélyütést kaptam, nem beszélve könyöklésekről."

Akármi is történt a ringben, a jelek árulkodóak. A győztes kihirdetésekor Barrera arca gyakorlatilag sértetlen volt, viszont Morales ábrázatáról már nem lehetett ugyanezt elmondani. Csúnya duzzanat díszelgett a jobb szemén, amely Barrera egyik későbbi menetben eleresztett egyenesétől nőtt oda.

"Ez a harc lezárult. Elvégeztem, amiért jöttem"- nyilatkozta szűkszavúan az újdonsült világbajnok, aki az összecsapást megelőzően is jóval szerényebben viselkedett, mint ellenfele.

Kovács Iván

Korábban:

Barrera legyőzte Moralest

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!