Vágólapra másolva!
Elmarad az álomdöntő az 565 ezer dollár összdíjazású stanfordi nőitenisz-tornán, mivel a hazai pályán szereplő amerikai Venus Williams ellenfele a hosszú kihagyás után visszatérő Lindsay Davenport helyett a belga Kim Clijsters lesz. Williams számára egy pillanatig sem okozott gondot Lisa Raymond legyőzése, mindössze három játékot veszített.

Minden idők egyik legjobb teniszezője, az amerikai Pete Sampras a szezon végéig azzal a Paul Annacone-nal dolgozik együtt, aki éveken át, 2001 novemberéig már edzője volt. "Pályafutásának legnagyobb kihívása előtt áll, vissza akar térni a csúcsra. Fel kell tüzelnem Pete-et, hogy ismét a korábbi motivációval játsszon. Ha ez sikerül, akkor ismét sikeres lesz" - mondta a régi-új tréner, aki 1995-ig maga is a profi tornák állandó résztvevője volt.

Teniszhttp://forum.origo.hu/forum/forumServlet?act=show&fid=31016

A tizenháromszoros egyéni Grand Slam-győztes Sampras sikersorozata több, mint két évvel ezelőtt, a hetedik wimbledoni diadallal szakadt meg. Azóta nem nyert tornát, döntőbe is csak hatszor (2000: US Open, 2001: Indian Wells, Los Angeles, Long Island, US Open, 2002: Houston) került. Idén már egykori diadalai helyszínén, az angol fővárosban sem jutott főszerephez, a második fordulóban kikapott a szabadkártyával főtáblás svájci George Bastl-től. Napokkal a wimbledoni kudarc után szakított akkori edzőjével, Jose Higueras-szal. Az egykori kiváló spanyol teniszező februárban váltotta Tom Gulliksont, aki mindössze három hónapig segíthette Samprast.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!