Csak a két magyar kalapácsvetővel nincs barátságban az Európa-bajnok

Az Európa-bajnokságok 68 éves történetében Annus Adrián még csak a tizenötödik magyar aranyérmes. A szombathelyi kalapácsvető mégis olyan természetességgel vette győzelmét, mintha mindig erre készült volna. Az ünneplés szolidra sikerült, csak az Olimpiai stadionban koccintottak a győztes egészségére, s mostantól az Európa-bajnok csak csoport- és szobatársának, a diszkoszvető Fazekas Róbertnek segít a felkészülésben. 

- Ritkán nyer az ember ekkora versenyt, és mégsem tombolja ki magát. Megéri az áldozatvállalás?
- Ünneplésre még lesz idő, s azért ittunk néhány pohárral a stadionban, de most az a legfontosabb, hogy Fazekas is jól szerepeljen. Én csak reménykedtem, hogy a dobogóra kerülök, netán nyerek, Robi viszont az idén annyival jobb volt ellenfeleinél, hogy ő már csak saját magát verheti meg. Most neki szeretnék segíteni, aztán még lesz idő az ünneplésre.

- Négy éve is döntős volt a budapesti Eb-n, de akkor csak nyolcadik lett. Mostanra nagyot fordult a világ. Miért?
- Akkor még túl fiatal voltam, huszonöt évesen ebben a számban még nem elég érett az ember. Akkor Gécsek és Kiss Balázs végigverte a világot, csak az volt kérdéses, azon az estén melyikük lesz a jobb a Népstadionban. Én a nyolcadik helyemmel teljesen elégedett voltam.

- Most viszont alighanem többre vágyott, hiszen második a világranglistán.
- Általában jól alszom, álmodni nem szoktam, de ha tervezgettem, mindig arra gondoltam, legalább a dobogóra fel kell kerülnöm. A verseny közben sem voltam ideges, az első dobásom beleért a hálóba, utána jól dobtam, s a negyedik, később győztes kísérletem után már biztonságban voltam. Amikor pedig a végén elkezdett esni az eső, már tudtam, nem előzhet meg senki.

- Miért?
- Mert a nagy ellenfeleim mozgásának, például az ukrán Szkvaruknak vagy Piszkunovnak nem kedvez a csúszós dobókör.

- A győzelem után néhány perccel már érzelmektől mentes arccal kommentálta a történteket. Ennyire felkészült a sikerre?
- Teljesen üres volt a fejem, kiadtam magamból mindent a versenyen, ráadásul addigra már kiörültem magam. Most sincsenek különösebb érzéseim, tudom, bizonyos tekintetben megváltozik mostantól az életem, de java részt azt szeretném, ha minden ugyanúgy menne tovább, mint eddig. Egyébként az Eb előtt számtalanszor végigfutott bennem, hogy milyen lenne győzni, felállni a dobogó tetejére, s akkor azt gondoltam, biztosan elsírom majd magam. Erre ott álltam, szólt a Himnusz, s csak arra figyeltem, le ne essek a dobogóról, mert annyira remegett a lábam. Pedig nem vagyok félős típus.

- A három dobogóst talán az ön kivételével aligha tippelte volna meg valaki. Ez azt jelenti, hogy generációváltás történt kalapácsvetésben?
- Minden korábbinál jobban kiegyenlítődött a mezőny. Most arra számítok, hogy ebből a körből hárman-négyen kitörnek, s elhúznak. Képes lehet erre a japán Murofusi, a lengyel Ziolkowski, az ukrán Szkvaruk, az orosz Zagornyij, s persze remélem, én is a legjobbak között maradhatok.

- A verseny utáni hivatalos sajtótájékoztatón azt mondta, a sok mellőzés után óriási elégtétel ez a győzelem. Mire gondolt?
- Csak az utolsó két évben kaptam meg a bizalmat a szövetségtől. Már korábban is nyerhettem volna érmet világversenyen, de volt, hogy nem jutottam lehetőséghez. Az 1999-es sevillai világbajnokság előtt olyan formában voltam, hogy akár nyerhettem volna, de különböző okok miatt kimaradtam a keretből.

- A mostani arany sem gyógyír a három évvel ezelőtti döntésre?
- Vannak sérelmek, amelyeket egy életen át nem felejt el az ember. Ez is az a kategória, elvettek tőlem egy nagy lehetőséget.

- Még nagy versenyek vannak az idén. Marad ilyenkor lelkierő újra edzésbe állni?
- Persze, nem lehet megállni. Ebben a szezonban éppen az volt a taktikám, hogy ahová meghívnak, ott rajthoz állok. Most jön a Grand Prix-döntő és a Világkupa, ha ott is nyerni tudnék, az anyagilag is jól jönne.

- Nem lehet megélni az atlétikából?
- Eddig nem nagyon lehetett. Nekem nincs egyéni szponzorom, most a győzelemért járó pénzből talán végre vehetek egy lakást. A szövetségtől az idén már kaptam kétmillió forintot a felkészülésre, de az el is fogy, csak a táplálékkiegészítőkre havonta több mint százezer forintot kell költenem, s ehhez jönnek még az edzőtáborok, az utazások.

- Szűk a kalapácsvető-mezőny, mindenhol együtt indulnak. Milyen a viszonya a többiekkel?
- A többséggel jó barátságban vagyok, kivéve két embert. A két magyart...