- A tavalyi vagy a mostani Eb-t volt nehezebb megnyerni?
- Igazából nem tudok különbséget tenni a két első hely között. Bakiban ugyanúgy ötször kellett birkóznom, mint most Rigában. Igaz, tavaly két nap alatt ment le az öt meccs, most három nap alatt, vagyis ezúttal több időm jutott a regenerálódásra. Viszont ha kielemezzük az ellenfeleimet, akkor az tény, hogy egy éve a csoportküzdelmek során akadt egy könnyebb ellenfelem, most viszont öt nagyon kemény meccsem volt.
- A döntőben már csak tíz másodperc volt hátra, s a 2-2-es eredmény az intések miatt a német Leipoldnak kedveztek, aki nemcsak a 74 kg, de talán az egész Eb legrutinosabb harcosa, korábbi világ- és háromszoros Európa-bajnok. Egy ilyen ellenféllel szemben mi járt a fejében tíz másodperccel a vége előtt?
- Azzal tisztában voltam, hogy már nem sok van hátra, így mindenképpen támadnom kell. Szerencsére sikerült bemennem lábra és megszereznem azt a pontot, ami az aranyéremhez kellett.
- Amikor bejutott a négy közé, s tudta, hogy még kik maradtak állva, akkor hogyan látta az esélyeit? Érezte, hogy megint Európa-bajnok lesz?
- Úgy fogalmazok, hogy ez a lehetőség is megfordult a fejemben... De általában úgy megyek a versenyekre, hogy szeretnék első lenni. Az Eb előtt tudtam, hogy jó formában vagyok, a felkészülésem kiválóan sikerült, nem volt semmiféle sérülésem, tehát megvan az esélyem a címvédésre.
- Immár van két Eb-aranya. Mindez mit ér abban a mezőnyben, amibe a földkerekség valamennyi 74 kg-osát belevesszük, Irántól az Egyesült Államokig?
- A súlycsoportomban szerintem hozzávetőleg nyolc olyan versenyző van, akik a világbajnokságon vagy majd jövőre az olimpián odaérhet a dobogóra. Közöttük csak nüansznyi dolgok döntenek, bármi megeshet. Magamat is ebbe a körbe sorolom, de sajnos nekem még nincs vb-érmem. De ígérem, hogy még ebben az évben megpróbálok tenni valamit annak érdekében, hogy legyen.
Fábik Tibor