Vágólapra másolva!
A Krétán zajló Klubcsapatok Európa Kupája hatodik játéknapján megbotlott a vezető orosz bajnokcsapat, a Ladia Kazany. Az izraeli Beer-Sheva együttesével szemben mindössze 3-3-at ért el, s óriási szenzációként Garri Kaszparov hihetetlen baklövéssel már a 22. lépésben kettős gyalogvesztés után feladásra kényszerült. A francia NAO Chess kihasználta a felkínált nagy esélyt, s 4,5-1,5-ös győzelemmel az utolsó forduló előtt az élre állt. A magyar bajnokcsapat hat döntetlennel játszott 3-3-at. A befejező játéknap rendkívüli izgalmakat ígér.

Az Európa Kupa hatodik fordulója váratlan fordulatot hozott, a biztosan menetelő orosz bajnokcsapat megbotlott. A párosítás látszólag a Ladia Kazany számára volt kedvező, hiszen a jóval szerényebb játékerőt képviselő izraeli Beer-Sheva együttesével került szembe. A gárda 12. helyre volt rangsorolva, s mindenképpen nagy meglepetésként még veretlen volt a 45 fős mezőnyben. A mérkőzés fantasztikus meglepetéssel indult, az eseményeket élőben követők alighanem rossz tréfának vélték, hogy már két órai játék után Kaszparov neve mellett nulla volt. Az élő közvetítés nem működött, de a jelentős késéssel közölt játszma lefolyása kizárta a tévedést. A világranglistát fölényesen vezető Kaszparovot is elérte a sakkozók rémálma, az elnézés, a kijavíthatatlan nagy baki. Az orosz exvilágbajnok egy lépésben két gyalogot is elnézett, s feladásra kényszerült. Huzman ötös remisorozat után az exvilágbajnok skalpját szerezte meg. A vereség megzavarta a csapattársakat, s a harmadik táblán Rublevszkij is azonnal vesztőt húzott, s Avruk hibátlanul használta ki a tálcán kínált lehetőséget.

A második emberek párharcát a dortmundi győztes Bologan nyerte, s az ifjú Timofejev végül kiegyenlítette az eredményt. A 3-3 azonban azt jelenti, hogy az öt fordulón keresztül vezető orosz csapat kénytelen volt átengedni az első helyet a francia NAO Chess Club együttesének. A szíriai származású, Párizsban élő milliomos hölgy, Nahed Ojjeh támogatta nemzetközi gárda kihasználta a nagy esélyt. Óvatos döntetlenek az éltáblákon, majd beindult a henger, bár a játszmákban azért felfedezhetünk kritikus pontokat. Második meccsét veszítette el a címvédő Boszna Szarajevó, a hátsó táblákon hiába játszottak nagymestereik magasabb Élő-pontszámmal, a lengyelek nem ijedtek meg. Barejev túlerőltette a partit, Shirov értékes skalpot szerzett. Versenyben a dobogós helyezésért a másik boszniai csapat, a Kiszeljak. Az első négy táblán taktikusan sorban remiztek a nagymesterek, majd a két utolsó párharcban nyertek az idegenlégiósok, a fehérorosz Fedorov és a horvát Palac.

Hat döntetlennel lett 3-3 a magyar bajnokcsapat, a Zalaegerszeg - Hydrocomp és ezüstérmes olimpikonunk, Ács Péter vezette lengyel együttes meccse. Sorban születtek a békekötések, s Portischék kedvező párosítással előkelő helyen zárhatják a viadalt.

A 6. forduló érdekesebb eredményei:
Beer-Sheva Chess Club (izraeli, 9, 20,5) - Ladia Kazany (orosz, 9, 23,5) 3- 3
(Huzman (2574) - Kaszparov (2830) 1 - 0, Roiz (2554) - Bologan (2650) 0 - 1, Avruk (2557) - Rublevszkij (2672) 1 - 0, Greenfeld (2556) - Szmirin (2656) döntetlen, Golod (2555) - Harlov (2591 döntetlen), Cejtlin (2456) - Timofejev (2575) 0 - 1)

NAO Chess Club (francia, 9, 21,5) - Tomszk - 400 - Yukos (orosz, 8, 20,5) 4,5 - 1,5
(Griscsuk (2732) - Halifman (2678) döntetlen, Szvidler (2723) - Morozevics (2679) döntetlen, Adams (2719) - Kobalija (2656) 1 - 0, Lautier (2677) - Filippov (2630) 1 - 0, Vallejo Pons (2662) - Landa (2614) 1 - 0, Fressinet (2640) - Piguszov (2576) döntetlen)

Boszna Szararevó (boszniai, 8, 20,5) - Polonia Plus GSM Varsó (lengyel, 8, 21)2 - 4
(Barejev (2721) - Ivancsuk (2710) 0 - 1, Shirov (2732) - Gelfand (2695) 1 - 0, Szokolov (2693) - Macieja (2627) döntetlen, Kaszimdzsanov (2664) - Markowski (2610) döntetlen, Georgijev (2637) - Kraszenkow (2585) 0 - 1, Kozsul (2596) - Kempinski (2565) 0 - 1)

Werder Bremen (német, 8, 20) - Kiszeljak (boszniai, 8, 21,5) 2 - 4
McShane (2619) - Azmaiparasvili (2702) döntetlen, Hracsek (2584) - Almási Zoltán (2655) döntetlen, Babula (2550) - Alekszandrov (2659) döntetlen, Knaak (2480) - Nikolic (2649) döntetlen, Joachim (2438) - Fedorov (2595) 0 - 1, Heissler (2449) - Palac (2561) 0 - 1)

Clichy Echecs 92 (francia, 6, 16,5) - Norilszk Nikel (orosz, 7, 18) 2,5 - 3,5
Van Wely (2661) - Dolmatov (2605) döntetlen, Tregubov (2635) - Galkin (2607) döntetlen, Bauer (2589) - Malahov (2696) 1 - 0, Relange (2513) - Oniscsuk (2657) 0 - 1, Degraeve (2541) - Zvjagincev (2653) döntetlen, Conquest (2560) - Najer (2608) 0 - 1)

Corpora Martin (szlovák, 6, 18,5) - Tbiliszi (grúz, 6, 15) 2,5 - 3,5

Zalaegerszeg - Hydrocomp (magyar, 6, 20,5) - GKSz Polfa Grodzisk Mazowiecki (lengyel, 6, 16,5) 3 - 3
Portisch Lajos (2586) - Ács Péter (2606) döntetlen
Sax Gyula (2521) - Cyborowski (2550) döntetlen
Horváth József (2519) - Milton (2546) döntetlen
Horváth Ádám (2503) - Heberla (2420) döntetlen
Horváth Csaba (2513) - Radziewicz (2419) döntetlen
Grószpéter Attila (2502) - Nurkiewicz (2363) döntetlen

Az Európa Kupa állása az utolsó froduló előtt:
1.NAO Chess Club (francia) 11 meccspont, 26 pont
2.Ladia Kazany (orosz) 10, 26,5
3. Kiszeljak (boszniai) 10, 25,5
4.Polonia Plus GSM Varsó (lengyel) 10, 25
5. Beer-Sheva Chess Club (izraeli) 10, 23,5
6. Chess Club Alkaloid Szkopje (macedón) 9, 28
7. Norilszk Nikel 9, 21,5
8.Boszna Szarajevó (boszniai) 8, 22,5
9. Tomszk - 400 - Yukos (orosz) 8, 22
10.Werder Bremen (német) 8, 22
...
Zalaegerszeg - Hydrocomp (magyar) 7, 23,5

Huzman,A (2574) - Kaszparov,G (2830)
Szláv védelem [D45]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 c6 4.Hc3 e6 5.e3 a6 6.b3 Fb4 7.Fd2 0-0 8.Fd3 Hbd7 9.Vc2 Fd6 10.He2 c5 11.0-0 b6 12.cxd5 exd5 13.Hg3 Fb7 14.Hf5 Fc7 15.dxc5 bxc5 16.b4 c4 17.Fe2 He4 18.Fc3 Hxc3 19.Vxc3 Hf6

Logikusabb volt 19...Vf6 20.H3d4 He5-tel hatástalanítani a nagyátlót.

20.Bfd1

Forrás: [origo]


20...Fc8?? Ritkán fordul elő, hogy egy lépés rögtön két gyalogot néz el. Még a világranglistát fölényesen vezető Kaszparovval is előfordul a hihetetlen baki, a sakkozók rémálma. 20...Vd7 volt a természetes fejlődés, sötétnek futópárjával kicsit jobban áll.

21.Bxd5!

A d5 gyalogot már semmi sem védte, az f6 huszárnak a nagyátlón van dolga, a vezér pedig motívumban.

21...Ve8 22.Fxc4 és sötét feladta

Bologan,V (2650) - Roiz,M (2554)
Francia védelem [C18]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Fb4 4.e5 c5 5.a3 Fxc3+ 6.bxc3 Va5 7.Fd2 Va4 8.Hf3 c4 9.h4 Hc6 10.h5 h6 11.g3 Fd7 12.Fh3 0-0-0 13.Ff4 Hge7 14.Vd2 Bdf8 15.Hh4 Bh7 16.Hg2 Kb8 17.He3 Ka8 18.Fg2 Hc8 19.g4 Va5 20.Fg3 Hb6 21.a4 Hxa4 22.Ba3 b5 23.0-0 Vd8 24.Bb1 a6

Forrás: [origo]


25.Hxd5!

Tipikus tisztáldozat, a nagyátlón elvérzik a sötét király.

25...exd5 26.Fxd5 Bhh8 27.Fg2 Vc8 28.f4 Ka7 29.Ff2 Ha5 30.Bxa4! bxa4 31.d5+ és sötét feladta, 31... Ka8-ra 32.Vd4 nyert volna.

Avruk,F (2557) - Rublevszkij,S (2672)
Elfogadott vezércsel [D27]

1.d4 d5 2.c4 dxc4 3.e3 e6 4.Fxc4 c5 5.Hf3 a6 6.0-0 Hf6 7.Fd3 Hbd7 8.Be1 b5 9.a4 bxa4 10.e4 cxd4 11.e5 Hd5 12.Bxa4 Fb4 13.Fd2 Fxd2 14.Hbxd2 Hc5 15.Bxd4 Hxd3 16.Bxd3 0-0 17.Hc4 a5 18.Ba3 Fa6 19.Hd6 Bb8 20.Vd2 Bb4 21.Hg5 h6 22.Hge4 Vb6 23.Bg3 Kh8?

Rublevszkij is a vezérevezős, Kaszparov nyomdokai halad, egy lépéses elnézést követ el, 23...Kh7 volt a jó lépés.

Forrás: [origo]


24.Hf6! Hf4 25.Hd7 Bd4 26.Vxf4 Bxf4 27.Hxb6 Bb8 28.Hd7 Bxb2 29.Hc5 Fb5 30.Bf3 Bfb4 31.h3 Fc6 32.Bxf7 a4 33.Hd3 és sötét feladta

Timofejev,A (2575) - Cejtlin,M (2456)
Szicíliai védelem [B66]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 Hc6 6.Fg5 e6 7.Vd2 a6 8.0-0-0 Fe7 9.f3 Hxd4 10.Vxd4 b5 11.Kb1 Fb7 12.h4 Vc7 13.g4 Bc8 14.Fe3 d5 15.g5 e5 16.Vd2 d4 17.gxf6 dxe3 18.fxg7 Bg8 19.Vxe3 Bxg7 20.Fh3 Bd8 21.Bxd8+ Vxd8 22.Bd1 Vc7 23.Vh6 Ff8 24.Vh5 b4 25.He2 Fc6 26.Hc1 Fa4 27.b3 Fb5 28.Fg4 Fc5 29.Vh6 Ff8 30.Vh5 Fc5 31.Vh6 Ff8 32.Vf6 Bg6 33.Vf5 Fc5 34.h5 Bc6? 35.Bd7 és sötét feladta

Filippov,V (2630) - Lautier,J (2677)
Angol megnyitás [A34]

1.Hf3 c5 2.c4 Hf6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.d4 Hxc3 6.bxc3 g6 7.e3 Fg7 8.Fd3 0-0 9.0-0 Vc7 10.Ve2 Bd8 11.Bd1 b6 12.Fb2 Hc6 13.Bac1 Fb7 14.e4 e6 15.Ve3 Bd7 16.h4 h6 17.Fa3 Bad8 18.h5 g5 19.e5 He7 20.Hxg5 Hd5 21.Vg3 hxg5 22.Vxg5 f5 23.h6 Kh8 24.c4

Az orosz nagymester túlbecsüli az állás nyújtotta lehetőségeket, 24.hxg7+ Bxg7 25.Vh6+ Bh7 26.Vxe6 Fc8 27.Vg6 Bg8 kölcsönös esélyű pozícióhoz vezetett.

24...Fxe5

Forrás: [origo]


25.dxe5 Bg8 26.Vd2 He7 27.Kf1 Fxg2+ 28.Ke2 Hc6 29.Ve3 Bd4 30.f4 Fe4 31.Vh3 Vd7 32.Fb2 Fxd3+ és világos feladta

Barejev,E (2721) - Ivancsuk,V (2710)
Nimzoindiai védelem [E39]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 c5 5.dxc5 0-0 6.a3 Fxc5 7.Hf3 b6 8.Ff4 Fb7 9.Bd1 Hc6 10.e4 He7 11.h3 Hg6 12.Fh2 Hh5 13.Vd2 Hf6 14.Vc2 Hh5 15.Vd2 Hf6 16.b4

Barejev kevesellte a felkínált lépésismétléses döntetlent.

16...Fe7 17.Fd3 a5 18.Vb2 Hh5 19.0-0 Hhf4 20.Bfe1 axb4 21.axb4 f5 22.Hd4 Hxd3 23.Bxd3 Vc8 24.Hdb5 fxe4 25.Hd6

Forrás: [origo]


25...exd3 26.Hxc8 Baxc8 27.Vd2 Fxb4 28.Vxd3 Hh4 29.Bb1?

Végzetes tévedés, a bástya támadható helyre lépett.

29...Fxc3 30.Vxc3 Fxg2 31.Fg3 Fe4 32.Bxb6 Bxc4 33.Va3 Hf3+ 34.Kf1 Hd2+ 35.Kg1 Bcc8 36.Bb4 h5 37.h4 Bf3 38.Vb2 Bc2 39.Bb8+ Kh7 40.Vb5 Bc1+ 41.Kh2 Bf5 és világos feladta

Gelfand,B (2695) - Shirov,A (2732)
Spanyol megnyitás [C88]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.h3 Fb7 9.d3 d6 10.a3 Vd7 11.Hc3 Hd8 12.He2 He6 13.Hg3 g6 14.Fh6 Bfe8 15.Hg5 Ff8 16.Fxf8 Bxf8 17.Hxe6 fxe6 18.Vd2 c5 19.f4 exf4 20.Vxf4 d5 21.Ve5 c4 22.Fa2 Vc6 23.exd5 exd5 24.Ve6+ Vxe6 25.Bxe6 Bae8 26.Bb6 Fc8 27.Bf1 Kg7 28.Bd6 h5 29.Fb1 h4 30.Hh1 Be2 31.dxc4 dxc4 32.c3 Bxb2 33.Hf2 Fb7 34.Bb6 Bf7 35.a4 Hd5 36.Bxg6+ Kf8 37.Fe4 Hf4 38.Fxb7 Hxg6 39.Fxa6 Hf4 és világos feladta.

Az utolsó forduló párosítása:
NAO Chess Club (francia, 11, 26) - Beer-Sheva Chess Club (izraeli, 10, 23,5)
Polonia Plus GSM Varsó (lengyel, 10, 25) - Ladia Kazany (orosz, 10, 26,5)
Kiszeljak (boszniai, 10, 25,5) - Chess Club Alkaloid Szkopje (macedón, 9, 28)
Vesnianka Minszk (fehérorosz, 8, ) - Norilszk Nikel (orosz, 9, 21,5)
Tbiliszi (grúz, 8, 18,5) - Boszna Szarajevó (boszniai, 8, 22,5)
Tomszk - 400 - Yukos (orosz, 8, 22) - Werder Bremen (német, 8, 22)
Eynatten (belga, 7, 20) - Zalaegerszeg - Hydrocomp (magyar, 7, 23,5)

Verőci Zsuzsa

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!