Portisch: A számítógép tönkreteszi a sakkot

Születésnapját ünnepli Portisch Lajos, a Nemzet Sportolója, olimpiai bajnok, nyolcszoros világbajnokjelölt, kilencszeres magyar bajnok sakkozó. Húsz olimpián szerepelt, a Buenos Aires-i aranyérem mellett még három ezüstéremmel büszkélkedhet, valamint két bronzérmet is szerzett. Csapat-világbajnokságon egyszer ezüstérmes volt, Európa-bajnokságon három ezüst- és négy bronzéremmel gazdagította gyűjteményét. Negyedszázadon keresztül a világ egyik legjobbja volt. A gratuláció, a jókívánságok tolmácsolása után a magyar sakkozás élő legendája az [origo]-nak adott interjújában pályafutásáról, sikereiről, a sakkról alkotott felfogásáról és terveiről beszélt. Portisch Lajos legközelebb májusban játszik Kazincbarcikán, a magyar bajnokságon.

- Jövőre különleges jubileumot ünnepel, 1956-ban pályafutása első sakkolimpiáján játszott. A húsz olimpia közül melyik volt a legemlékezetesebb?
- Egyértelműen az 1978-as Buenos Aires-i, ahol aranyérmes lett a magyar válogatott. Két évvel később, Máltán holtversenyben végeztünk a szovjet csapattal, és csak a Bucholz-számítás fosztott meg minket a cím megvédésétől. Egyéni eredményeim közül kiemelném az 1964-es haifait: első díjas lettem az éltáblán, kilenc partit nyertem és hatot remiztem. Akkor még más volt a lebonyolítás, elődöntő és döntő volt, így tényleg a legjobbakkal játszottam. Tizenhárom olimpián, 1962-től 1988-ig játszottam első táblán.

- Mennyit foglalkozik naponta a sakkal?
- Attól függ, hogy milyen problémám van. Én a régi módszert követem, ahogy Geller nagymesterrel is készültem kétszer világbajnok-jelölti mérkőzésemre: a sakkban az elemzés a legfontosabb, nem pedig a számítógépeken a gombok nyomogatása.

- Az elemzett pozíciókat kivel, mivel ellenőrzi?
- Amikor két tehetséges tanítványommal, Horváth Ádámmal és Mészáros Tamással sakkozom, akkor ők bekapcsolják gépüket, azon nézik a változatokat, én pedig az elemzéseket a sakktáblán.

- Miért utálja ennyire a komputereket?
- Szerintem tönkreteszik a sakkot. Petroszjan mondta régen, amikor megjelentek az informátorok, hogy a fiatalok az "informátorok gyerekei". Természetesen, ha valamilyen partira van szükségem, akkor én is ezekben a könyvekben keresgélek, vagy saját játszmalapjaim között, amiből sajnos a sok költözés közben számos elveszett, vagy éppen mérgemben, egy-egy parti elvesztése után kidobtam a kukába.

- Azért nemcsak játszmalapok landoltak a szemétben, néha komplett elemzések is...
- Elég impulzív alkat vagyok, így utóbbira is volt példa, de többször még idejében kimentettem a papírokat. Sokszor mondták rólam, hogy jó versenyzőtípus vagyok, de ez sajnos nem igaz. Ha olyan jó versenyző lettem volna, mint például Karpov, akkor akár fordított is lehetett volna a helyzet, és talán ő lett volna az én szekundánsom, és nem én az övé.

- Karpovnak az 1990-es New York-Lyon két helyszínnel megrendezett döntőn segített, amely az ötödik meccse volt Kaszparovval. Szakmai kihívásnak érezte a felkérést? Egy kicsit nosztalgiaként élte meg?
- Akkor én még nagyon jól sakkoztam. Ne feledje, hogy 1993-ban majdnem világbajnok-jelölt lettem, az 1994-es moszkvai sakkolimpián kiváló eredményt értem el. Bekerültem egy stábba, közel négy hónapig - a felkészülés, és a meccs idején - nagyon komoly elemző munkát végeztünk. Jól emlékszem, hogy említettem egy játszmát, amely az elemzett változatban nagyon fontos lett volna, ők nem tudtak róla. Tudtam a játszók nevét, a megnyitást, de évszámot, versenyt nem. Hazatelefonáltak Moszkvába, az információ végül három nap múlva megérkezett.

- Kaszparov rosszallását fejezte ki, hogy Karpovnak segített...
- Közel két évig nem beszélt velem. Reggio Emiliában együtt játszottunk versenyen, és egyik este már nagyon éhes volt. Karpov és Halifman ún. alternatív szimultánt játszott (felválta tették meg a lépéseket), kínlódtak, alaposan elhúzódott a játék. Kaszparov éjfél felé arra kért, szóljak a rendezőknek, hogy ne várjunk rájuk, nélkülük vacsorázzunk. Ekkor állt helyre a diplomáciai kapcsolat kettőnk között.

- Mit szól Kaszparov bejelentéséhez, hogy visszavonul az aktív játéktól?
- Nem tudom, hogy mennyire gondolja komolyan. Sokszor tett ő már mindenféle kijelentést. Kaszparov mentalitása, erőszakoskodása egy kicsit hasonlít az enyémre, a sakkstílusa nem. Elkeserítette őt, ami most a sakk világában történik. Azt elfelejti, hogy az egész helyzet kialakulásáért éppen őt terheli a legnagyobb felelősség, amikor megalakította a PCA-t (Professional Chess Association), amelynek már az elnevezésével is baj volt, hiszen a sakk mindig is profi sportág volt. Később a saját szervezetét is annullálta, megalakított egy újat.

- A holland sakkújság, a New in Chess tavalyi, hetedik számában egy nagy interjút olvashattunk Kaszparovval. Úgy értékelte, hogy mindig is sokat dolgozott a sakkért, a sakkozókért, és mindezért kevés köszönetet kapott.
- Kitől kellett volna ezért köszönetet kapnia? Kezdetben a GMA (Grandmaster Association) nagyon jól működött, az első vezérkarba engem is beválasztottak, persze problémák ott is adódtak. Tal megnyerte a snell-világbajnokságot, Kaszparov meg akarta őt fosztatni a címétől. Hallani sem akart arról, hogy rendezzenek rapid világbajnokságot, de fél év múlva az elnökségi ülésen már büszkén mutogatta a Short elleni meccsén készült felvételt, hogy mekkora sikere volt a rapid összecsapásuknak. A GMA a belga üzletember, Bessel Kok vezetésével megszervezte az 1988-89-es Világkupa hat versenyét, ahol huszonöt nagymester játszott, mindenki négy tornán vett részt. Kaszparov és Karpov versenyfutásából végül Garri került ki győztesen. Most sajnos nincsenek ilyen lehetőségek.

- Mindig a zárt megnyitások híve volt, soha nem húzott 1.e4-gyet?
- Ifjú koromban húztam én mindenfélét, mindig is jellemző volt rám, hogy széles megnyitási repertoárral dolgoztam. Sokszor kellett változtatnom, próbáltam elkerülni az agyonelemzett változatokat, gondolok itt például a szicíliai védelem Najdorf változatára, ahol olyan konkrét elágazások lehetségesek, hogy világos kis tanulással ezeket megjátszva remizhet. Talán nem árulok el nagy titkot, hogy Lyonban Karpovot rábeszéltem - Kaszparov 12-11-es vezetésénél -, hogy legalább próbálja meg egálra kihozni a meccset, játsszon Najdorfot. Karpov két nap alatt megpróbálta megtanulni, de pechünkre Kaszparov az utolsó partiban 1.Hf3-mal kezdett. Páros mérkőzéseken természetesen megpróbáltam új nyitásokkal, változatokkal megzavarni ellenfeleimet. Erre jó példa volt az 1987-es Nunn elleni meccsem, ahol a spanyol megnyitás Steinitz változata volt a "nyerő" fegyver. Azóta már jelentős elmélete lett, sok jó partit játszottam már vele, kicsit passzív védelem, de meglepetésnek kiváló.

- Nyolcszor volt világbajnok-jelölt. Melyik mérkőzése volt a legemlékezetesebb, melyik okozta a legnagyobb csalódást?
- Az utóbbira sajnos könnyű válaszolnom. Az 1980-as Hübner elleni elődöntő. A legnagyobb sikerem pedig a Szpasszkij elleni továbbjutásom pár hónappal korábban. Szpasszkij sokáig mumusom volt, egyidősek vagyunk, ennyit a koromról. Sokkal korábban jutott el az élvonalba. Egyrészt jóval korábban kezdett el sakkozni, másrészt én szerencsére nem a Szovjetunióban éltem, hanem Zalaegerszegen. Ez a sakkpályafutásomat nem igazán segítette, első edzőm, Csuti Antal bácsi kölcsönadott egy-két Maróczy könyvet, nem nyerő varikon nőttem fel, nem a szovjet sakkirodalmon. Szpasszkij már nagymester volt, amikor először az ifjúsági világbajnokságon megvívhattam vele. Hosszú ideig tartott, mire legyőztem őt. Mexikóban a mérkőzésen egy-egy parti dőlt el. Az akkori szabály szerint "idegenben lőtt góllal" jutottam tovább, az első partit sötéttel megnyertem, Borisz világossal elért győzelemmel egyenlített.

- Három évvel korábban már megmérkőztek egymással. Ennek a meccsnek is inkább ön volt az esélyese.
- Türelmetlenségem, rossz versenytaktikám miatt elkövettem azt a hibát, hogy ellenfelem nehéz helyzetében kivettem a saját pihenőnapjaimat, és hazajöttem egy hétre. Akkor még nem voltunk Európa egyenrangú polgárai, én a szabadnapokon nem mehettem át a forró Genfből a francia hegyekbe kikapcsolódni. Pár évvel később egy tilburgi tornán árulta el, hogy bizony az elutazásommal kapott plusz szabadnapok megmentették őt. Nem igazán szerettem a páros meccseket, zavart, hogy egy ellenféllel kellett viaskodnom, heteken keresztül küszködni vele, jobb esélyem lett volna világbajnok-jelölti versenyeken. Fantasztikus ellenfelekkel meccseltem, 1965-ben Taltól kaptam ki, 1968-ban Larsentől szenvedtem vereséget, a dán nagymesternek 1977-ben visszavágtam, 1974-ben Petroszjan győzött le, 1983-ban Korcsnojjal szemben maradtam alul. Az 1985-ös világbajnok-jelöltek tornáján, Montpellier-ben nagyon nem ment a játék, a következő ciklusban Timman győzött le.

- Pályafutása legemlékezetesebb játszmái?
- Szívesen gondolok vissza a Szpasszkij elleni páros mérkőzésem első partijára, mélypontként a Hübnerrel vívott meccsem utolsó játszmáját tartom. Megutáltatta velem az egész függőjátszmás rendszert, de egy kicsit igazságtalan vagyok, mert bőven fordult elő, hogy éppen jó elemzés segítségével nyertem, vagy mentettem meg nehéz állást.

- Mind az öt kontinensen sakkozott, 25 nagy nemzetközi verseny megnyerése fűződik a nevéhez. Hol érezte magát legjobban, hol játszott a legsikeresebben?
- Argentínában és Brazíliában mindig jól játszottam. Szívesen gondolok vissza a Buenos Aires-i sakkolimpiára, de Mar del Platán is nyertem tornát. Brazíliában kétszer is sikerrel szerepeltem a zónaközi döntőn. Kellemesek mexikói emlékeim. Szerettem a holland versenyeket, négyszer győztem a Hoogoven tornán, jól éreztem magam Amszterdamban, és nagy csaták szereplőjeként Tilburgban is. Hastingsben elnyertem az "Arany Huszárt", sok szép siker ez, melyekre igazán büszke lehetek.

- Napjainkban nagyon sok a verseny, szinte minden héten rendeznek nyílt tornákat, az elit a szuperversenyeken méri össze erejét. Fejlődött a sakkozás, vagy régen jobbak voltak a feltételek?
- Egyértelműen jobbak voltak a régi versenyek. Nagyon színvonalas, komoly körversenyeken játszhattunk. Azt nem állítom, hogy ideális volt szekundánsokkal elemezni a függőben maradt partikat. De a mostani rendszer, hogy rapid tempóban kell bonyolult végjátékokat játszani, érthetetlen. Hiába mondják, hogy spóroljunk az idővel, és akkor lesz elegendő a végjátékra is. Azt megértem, hogy gyorsítottak a játszmákon, de ezt nem a végjáték, a sakkjátszma legnehezebb részének terhére kellett volna megtenni.

- Hogyan értékeli a FIDE legújabb javaslatát, a tervezett nyolcfős világbajnoki címet eldöntő verseny megrendezését?
- Ez egy nonszensz, amit kitaláltak. Hogyan választják ki a nyolc főt, mit szól a kilencedik, akinek öt Élő-ponttal kevesebbje van, és mindenki tudja, hogy egyáltalán nem rosszabb sakkozó? Sokkal igazságosabb volt a régi rendszer, akár a zónaverseny, a zónaközi döntős lebonyolítás, de egy nagy svájci rendszerű, kieséses rendszerű torna is logikusabb lenne. A sakk elsősorban sport, és nem elitsakkozók gyülekezete, ahol valaki kijelenti, hogy kivel akar meccselni a címért. Kaszparov is kitalálta, hogy ő Kramnyikkal mérkőzik meg, számomra ezért Kramnyik nem igazi világbajnok. Nem értettem, hogy Kaszparov miként tudott 2000-ben tőle kikapni. Nem mondom azt, hogy három évig tartson egy világbajnoki ciklus, az élet is felgyorsult, de mindenkinek meg kell adni az esélyt. A kieséses rendszerű világbajnokság is abszurd, hogy rapid partik döntsenek a továbbjutásról, a világbajnoki címről.

- Tervei? Milyen versenyeken szerepel a közeljövőben?
- Éltáblása vagyok a Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp együttesnek, remélhetően újból megnyerjük a bajnokságot, amely sorozatban a negyedik címünk lenne. Nagy pontkülönbséggel vezetünk két fordulóval a befejezés előtt, de azért még nincs okunk ünnepelni, hiszen zárásként játszunk legnagyobb riválisunkkal, a Nagykanizsával. Elfogadtam a meghívást a bajnoki döntőre, amelyet idén májusban Kazincbarcikán rendeznek meg, két nappal később pedig már Zalakaroson sakkozom. Még mindig élvezem a játékot, amíg vannak ötleteim, új elgondolásaim, addig játszom a tornákon.

- Meséljen legnagyobb hobbijáról, az éneklésről. Mi jelent most nagyobb örömöt, egy jó játszma megnyerése, vagy egy sikeres dalest?
- Amikor beláttam, hogy világbajnok már nem leszek, 1985-től szenvedélyemnek is több időt szentelhettem. Sokat tanultam, úgy érzem, hogy sokat fejlődtem, több énektanárt is "elfogyasztottam". Mindig is szerettem énekelni, amikor már Pesten éltem albérletben, és hazalátogattam szüleimhez Zalaegerszegre, a szomszédok tudták, hogy megjöttem, mert énekeltem az udvarban, vagy ahol éppen kedvem tartotta. Az olimpiákon is azért dalolgattunk, skáláztam a partikra készülve. Schubert-dalokat, operaáriákat azonban már csak a komoly tanulás után. Amikor Karpov felkérését elfogadtam, egyik feltételem volt, hogy őt nem zavarva nyugodtan hódolhatok szenvedélyemnek.