Vágólapra másolva!
Oscar Pereiro Sio nyerte meg a francia körverseny 15. szakaszát. A spanyol kerekes másodszor indult a Tour de France-on, és első sikerét aratta. A Phonak versenyzője - aki tavaly 10. lett összetettben, a vasárnapi királyetapon pedig másodikként ért célba - remek hajrával előzte meg élbolybeli három riválisát. Bodrogi László a 156. helyen ért célba, összetettben háromórás hátránnyal a 117. pozíciót foglalja el.

Az éllovas, hetedik diadala felé haladó Lance Armstrong legfőbb ellenfeleivel, Ivan Bassóval és Jan Ullrichhal együtt zárt. Kettejük közül csak utóbbi próbálkozott támadással egy kiemelt kategóriájú hegyen, de erőfeszítése hiábavalónak bizonyult.

A nap krónikájához tartozik, hogy egy néző - valószínűleg véletlenül - arcon csapta a szökésben lévő kazah Andrej Kasecskint. Bodrogi László Credit Agricole-os csapattársa visszafordult az emelkedőn, és bevárta az orvosi kocsit, így lekezelhették vérző orrát. Ezután folytatta a versenyt.

eredmények
16. szakasz, Mourenx-Pau, 180,5 km
1. Oscar Pereiro Sio (spanyol, Phonak) 4:38:40 ó.
2. Xabier Zandio (spanyol, Illes Balears) azonos idővel
3. Eddy Mazzoleni (olasz, Lampre-Caffita) a.i.
4. Cadel Evans (ausztrál, Davitamon-Lotto) a.i.
5. Philippe Gilbert (belga, FDJeux.com) 2:25 p hátrány
6. Anthony Geslin (francia, Bouygues Telecom) a.i.
7. Jörg Ludewig (német, Domina Vacance) a.i.
8. Juan Antonio Flecha (spanyol, Fassa Bortolo) a.i.
9. Ludovic Turpin (francia, AG2R Prévoyance) a.i.
10. Cédric Vasseur (francia, Cofidis) a.i.
...27. Jan Ullrich (német, T-Mobile) 3:24
...29. Levi Leipheimer (amerikai, Gerolsteiner) a.i.
...35. Francisco Mancebo (spanyol, Illes Balears) a.i.
36. Lance Armstrong (amerikai, Discovery Channel) a.i.
37. Mickael Rasmussen (dán, Rabobank) a.i.
38. Ivan Basso (olasz, CSC) a.i.
...156. Bodrogi László (Credit Agricole) 21:33 p h.

az összetettben (sárga trikó)
1. Armstrong 66:52:03 ó
2. Basso 2:46 p hátrány
3. Rasmussen 3:09 p h.
4. Ullrich 5:08 p h.
5. Mancebo 6:31 p h.
6. Leipheimer 7:35 p h.
...117. Bodrogi László (Credit Agricole) 3:00:56 ó. h.

Szerdán a Pau és Revel közötti, 239,5 km-es szakasz vár a mezőnyre, amely az egész Tour leghosszabb etapja lesz.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!