Vágólapra másolva!
Az argentin üdülőközpontban, San Luisban befejeződött a FIDE sakkvilágbajnoksága. A pénteki utolsó fordulóban Veszelin Topalov már világbajnokként ült sakkasztalhoz Polgár Judit ellen, és a bolgár nagymester inkább gondolt a ráváró ünneplésre, mint a partira, gyors remi született. Peter Szvidler is könnyen remizett Viswanathan Ananddal, az indiai exvilágbajnok lett a második, a következő világbajnoki ciklusban csak a középdöntőtől kell ismét harcba szállnia. Lékó Péter egységes jó partiban győzte le az immár exvilágbajnok üzbég Rusztam Kaszimdzsanovot. Michael Adams nem tudta előnyösebb állását nyerésig fokozni a parti eredményétől függetlenül már negyedik, így ismét világbajnok-jelölt Alekszandr Morozevics ellen. A sakkvilág új királyát ünnepli. Topalov az első félidőben nyerősorozatával, a második körben taktikus játékával aratott elismerést.

Közel három hétig figyeltük a San Luisból érkező híreket, az internetes élő közvetítés segítségével a sakkrajongók öt kontinensen követhették a játszmákat, elemezhettek, vitatkozhattak, drukkolhattak. A Nemzetközi Sakkszövetség vezérkara ezúttal jót húzott, a sakkvilág nyolc szuperklasszisának kétfordulós világbajnoksága nagy siker volt. Megalkuvás nélküli küzdelmek, érdekes megnyitáselméleti párbajok, remek támadások, tanulságos végjátékok, drámai fordulatok is jellemezték a viadalt, és az új világbajnok, a bolgár Veszelin Topalov sikere teljesen megérdemelt.

Topalov bámulatos rajtja bénítóan hatott a riválisok játékára. Nagyot hibázott az első számú esélyesnek tartott Viswanathan Anand, a harmadik forduló után mindössze fél pontja volt Garri Kaszparov által is esélyesnek tartott Lékó Péternek. A bolgár klasszis ötös nyerősorozattal kétpontos előnyre tett szert, s a második félidőben hetes remisorozat is a világbajnoki címét jelentette. Megőrizte veretlenségét, az első játéknapon volt csak nagy bajban, igaz Lékó elleni megmenekülése az egész verseny menetére rányomta bélyegét.

A világbajnokság esélyeinek latolgatása közepette senkinek nem jutott eszébe, hogy nagymesterünk nem lesz az első négyben sem, ami a következő világbajnoki ciklusra már világbajnok-jelöltséget biztosított volna számára. Kiismerhető megnyitási repertoárja ezúttal kevés gondot okozott ellenfeleinek, ellenben Péter rendszeresen időzavarba került, s a váratlan botlások rendkívül görcsössé tették játékát. Az utolsó fordulóban már felszabadultan sakkozott, meg is lett az eredménye, az immár exvilágbajnok Rusztam Kaszimdzsanovot jól elpáholta. Négyet nem lehet veszteni egy ilyen tornán.

Polgár Judit elutazásakor adott interjújában az első három hely egyikének megszerzését tűzte ki célul. A verseny közben azonban rá kellett jönnie, hogy nem számított erre a gyilkos tempóra. Fölöslegesen kockáztatott, nem volt türelme kivárni az igazi esélyt. Kaszimdzsanov ellen aratta egyetlen győzelmét, variban verte az üzbég nagymestert, hat vereséget szenvedett. A San Luis-i viadal nagyon sok tanulsággal szolgált, ezeket gyorsan fel kell dolgozni, és készülni a májusi, torinói sakkolimpiára.

Alighanem csalódott Viswanathan Anand is. Az indiai exvilágbajnok korán megbotlott, Kaszimdzsanov elleni "harakirije", a 20...Hc4?? lépés tálcán kínálta Topalovnak a nagy lehetőséget. A második félidőben azonban a rutinos nagymester összeszedte magát, és elcsípte a második helyet. Peter Szvidler nagyon taktikusan versenyzett, kerülte a látványos kalandokat, Topalov elleni vesztése sorsdöntő volt. Alekszandr Morozevics felkészültségéről Kaszparov lesújtó kritikát fogalmazott meg, de az orosz nagymester mindig képes váratlan bravúrokra. Anand elleni partija az egyik legjobb volt a tornán, rossz kezdés után az égiek is oltalmába vették, hihetetlenül nagy mázlija volt egyes játszmákban...

A sakkhoz értők aligha értették Kaszimdzsanov optimizmusát, hogy címvédésben reménykedett. Inkább úgy értékelik, hogy az üzbég nagymester várakozáson felül szerepelt. Michael Adams egyedül maradt nyeretlen, hiányzott az átütő erő a játékából. A világbajnokságon az 56 játszmából 24 fejeződött be döntéssel, a hajrában csökkent az eldőlt partik száma. Folytatódik a tendencia, 50 partiban 1.e4-gyel nyitottak a nagymesterek, 15 világos nyerés és 28 döntetlen mellett hétszer győzött a sötét bábukat vezető nagymester.

Az utolsó forduló eredményei:
Topalov (bolgár, 2788) - Polgár Judit (2735) döntetlen (Vezérindiai védelem, 18)
Szvidler (orosz, 2738) - Anand (indiai, 2788) döntetlen (Orosz huszárjáték, 19)
Morozevics (orosz, 2707) - Adams (angol, 2719) döntetlen (Spanyol megnyitás, 54)
Lékó Péter (2763) - Kaszimdzsanov (üzbég, 2670) 1 - 0 (Szicíliai védelem, 48)

A világbajnokság végeredménye:
világbajnok: Veszelin Topalov (bolgár) 10 pont
2. Viswanathan Anand (indiai) 8,5
3. Peter Szvidler (orosz) 8,5
4. Alekszandr Morozevics 7
5. Lékó Péter (magyar) 6,5
6. Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég) 5,5
7. Michael Adams (angol) 5,5
8. Polgár Judit (magyar) 4,5

A verseny táblázata:

1.Lékó Péter2763 =0 1

=

1

=

0 0

=

=

0

=

1

=

2.Morozevics2707=0 = 1

=

=0 1 0=

=

=

1

=

3.Szvidler27381 11 ===0=

1

=

=

=

=

=
4.Polgár Judit27350 = 0 0= 10

=

=

=

0=0

=

5.Anand2788= 0=110=1 =

=

1=1=
6.Adams27190

=

==0 =0

=

=

=

=

=

=

=

7.Kaszimdzsanov2670

=

=

= 01 =0 0

0

=

10=

=

8.Topalov27881 1 1 1=

1

1

=

=

=

=

=

=

=

Az Élő-pontszámok változása:
Topalov + 18,8, Anand + 3,8, Szvidler + 15, Morozevics + 7, Lékó Péter - 10,6, Kaszimdzsanov + 0,4, Adams - 10,8, Polgár Judit - 23,6 pont.

A performance-teljesítmények:
Topalov 2890, Anand 2807, Szvidler 2814, Morozevics 2743, Lékó Péter 2711, Kaszimdzsanov 2672, Adams 2666, Polgár Judit 2610 pont.

A nagymesterekre most pihenő vár, a Wijk aan Zee-i hagyományos szuperversenyen találkoznak ismét. A Corus 2006 torna meghívott résztvevői az október 1-től érvényes Élő-pontszámok sorrendjében: Viswanathan Anand (indiai, 2788, 2), Veszelin Topalov (bolgár, 2782, 3), Lékó Péter (2751, 4), Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2748, 5), Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2739, 7), Etienne Bacrot (francia, 2725, 9), Levon Aronyian (örmény, 2724, 10), Michael Adams (angol, 2718, 12), Borisz Gelfand (izraeli, 2717, 13), Szergej Tivjakov (holland, 2700, 20), Ivan Szokolov (holland, 2696, 21), Gata Kamszky (amerikai, 2690, 23), Szergej Krajakin (ukrán, 2658, 44), Loek Van Wely (holland, 2648, 55)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!