Vágólapra másolva!
A katari fővárosban csütörtökön a férfiak plusz 105 kilós súlycsoportjának iráni győzelmet hozó versenyével befejeződött a súlyemelő-világbajnokság.  A dohai sportcsarnok teljesen megtelt az iráni szurkolókkal, hiszen az ólomsúlyúak mezőnyében lépett dobogóra a sportág egyik legendás alakja, a kétszeres olimpiai bajnok Hosszein Rezazadeh, akit a legutóbbi két olimpián (2000, Sydney; 2004, Athén) és két világbajnokságon képtelenség volt legyőzni.

Az irániak 164,6 kilóval mérlegelő csodaemelőjére a leginkább veszélyesnek az oroszok "mindössze" 125 kilós óriása, Jevgenyij Csigisev ígérkezett, hiszen előzetes nevezésében szakításban 200, lökésben 240 kiló állt a neve mellett - márpedig pontosan ugyanennyivel nevezett Rezazadeh is.

Rezazadeh elsőre a 201, másodikra a 205 kilót szakította a feje fölé, a csarnok pedig szinte szétrobbant az örömtől, hiszen több mint 2000 iráni szurkoló üvöltött a gyakorlatok alatt. Az orosz Csigisev azonban elhatározta, borsot tör az iráni orra alá. Első és sikeres 200 kilós gyakorlata után 9 kilós emelést kért, s Rezazadeh szakításvilágcsúcsa alatt 4 kilóval, 209 kilón jött másodszorra. Az ötszörös juniorvilágbajnok simán szakította ki a 209-et, Rezazadeh pedig nem kockáztatott, "csak" 210 kilót kért. Talán arra gondolt, hogy a lökésben úgyis simán megveri az oroszt. Egy biztos, a 210 is simán került a feje fölé, de ekkor Csigisevnek volt még egy gyakorlata, s az orosz megpróbált elszakadni Rezazadehtől, amikor 211 kilóra jött ki - a szakításban utoljára. S ekkor kisebbfajta csoda történt: Csigisev - látványos felállás közepette - megbirkózott a 211-gyel, s ezzel megnyerte a szakítást.

Fantasztikus izgalmakat tartogatott tehát a második fogásnem versenye. Vajon Csigisevnek sikerül-e legyőznie a verhetetlennek tartott iránit? Kettejük külön versenye az összetett világbajnoki címért Csigisev 240 kilós lökésével indult, amelyet Rezazadeh a melegítőteremben egy fejbólintással nyugtázott, majd közölte, hogy 250 kilón jön ki először lökni. Csigisev erre úgy döntött, megelégszik az összetettbeli ezüsttel, ehhez pedig ki kellett löknie a 246-ot, ami nem is okozott gondot számára. Rezazadeh ekkor még mindig a melegítősátorban pihent, majd jött 250 helyett 251-en elsőre és nyert - összetettben és lökésben is világbajnoki címet.

A végén meg következett a szokásos Rezazadeh-show: az iráni megcélozta az összetettbeli világcsúcs megjavítását. Második lökése, immár 263 kilón, mondhatni, sporttörténelmi volt, hiszen ebben a sportágban még soha senki nem ért el 473 kg-ot! Rezazadeh sem, mert leejtette a 263-at. Végtére is azonban nem történt semmi különös, hiszen a világ legerősebb embere az iráni Hosszein Rezazadeh maradt, de azért a szakítás aranyának elvesztését biztosan ő is nagyon fájlalja... Csigisev pedig már ott liheg a nyakán, az iráni mindössze négy kilóval tudott nyerni.

férfi plusz 105 kg, összetett:
1. Hosszein Rezazadeh (iráni) 461 kg (210, 251)
2. Jevgenyij Csigisev (orosz) 457 (211, 246)
3. Salem Jaber Saeed (katari) 446 (201, 245)

szakítás:
1. Csigisev 211 kg
2. Rezazadeh 210
3. Salem 201

lökés:
1. Rezazadeh 251 kg
2. Csigisev 246
3. Salem 245

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!