Szöcsi, a nyughatatlan birkózóbajnok

Lőrincz Tamás mindössze 19 évesen hódította meg Európát a múlt heti moszkvai birkózó kontinensbajnokságon. A fiatalember meglepetésre került be a válogatottba, s arra még a vérmes szakvezetés sem gondolt, hogy az orosz fővárosban a ceglédi fiatalembernek szól majd a magyar Himnusz.

- Pár nappal az Európa-bajnokság után sikerült már felfognia, hogy aranyérmes lett?
- Nagyon szokatlan, hogy bajnokként köszöntenek, bármerre is járok mostanság. Bár azt nem mondom, hogy nem jóleső érzés.

- Kiünnepelte magát?
- Szolid családi és baráti bulit tartottunk, illetve a vezetőség köszöntött. Nagyon elfáradtam az elmúlt napokban a felkészülés és a verseny miatt is, ezért majd a nyáron, amikor túl leszek a junior Európa- és világbajnokságon, talán akkor tartok egy nagyobb ünneplést.

- Máris a következő feladat jár a fejében?
- Az egész évet arra építettem fel edzőimmel, hogy a junior korosztályban érjek el minél szebb helyezéséket. Ez a felnőtt Eb-arany hab a tortán.

- Nem tart attól, hogy most mindenki az Ön skalpjára vadászik majd?
- Biztosan így lesz, és sokan megjegyzik a nevem, de azért küzdök, hogy méltó legyek a címemhez.

- Miként indult a nagy menetelés?
- A 2006-os évet tekintve február elején, a Ganz-kupán indultam először a felnőttek között, és mindenkit megvertem. A Világkupán már bizalmat szavazott nekem a szövetségi kapitány, de magunk közt legyen szólva borzalmasan szerepeltem. Igaz Athén olimpiai bajnokától kaptam ki az első körben, majd a tavalyi világbajnokság bronzérmese vert meg, mégis nagyon csalódott voltam. Aztán jött a magyar bajnokság, ott is első lettem. Ezek után Tatán már úgy készültem, hogy életem első felnőtt Európa-bajnokságán én képviselem hazámat a súlycsoportomban.

- A többiek hogyan fogadták a csapatban?
- Nem lehet okom panaszra. Mindenki segített, amiben csak tudott, Moszkvában, pedig ahogy szurkoltak nekem, azt nem lehet elfelejteni!

- Mikor érezte, hogy akár dobogó közelébe kerülhet?
- Szerencsésen sorsoltam, így az első két ellenfelem nem tartozott a súlycsoport ászai közéi, de nekem már az is nagy szó volt, hogy mindkettejüket megvertem. Előzetesen úgy utaztam ki, minimum egy mérkőzést "behúzzak". Amikor másodszorra is győztem, éreztem, jó formában vagyok. Ekkor következett a többszörös világ és Európa-bajnok török Eroglu, aki ellen nagy csatában nyertem. Majd a lengyel Charzewskinél bizonyultam jobbnak, s készülhettem a fináléra.

- Méghozzá egy hazai versenyző, Kovalenko ellen. Mit mondott a finálé előtt Komáromi Tibor szövetségi kapitány?
- Hogy ne elégedjek meg az ezüsttel, és ha idáig eljutottam igenis verjem meg az orosz fiút. Amikor felmentünk a szőnyegre nem foglalkoztam a külvilággal. Csak az ellenfelemre koncentráltam. Sikerült!

- Méltó volt becenevéhez, - hiszen Önt birkózóberkekben Szöcsinek hívják - ugrált örömében.
- Ezt a becenevet még tizenkét évvel ezelőtt kaptam a gyerekkori edzőmtől, még Cegléden. Egyszerűen nem tudott elfárasztani, állandóan ugrándoztam az edzéseken. Így visszaemlékezve, elég nyughatatlan gyermek voltam, de ehhez a sportághoz kell is ez a vehemencia.

Tomka Tivadar