Vágólapra másolva!
A Pozsony térségében a szlovák, a cseh és a magyar szövetség közösen rendezte meg a kerékpáros időfutam országos bajnokságot, a férfiaknál Bodrogi László győzött, míg a nőknél Pulsfort Diána lett a legjobb  magyar.

A nők számára 20 km volt a táv és 19-en álltak rajthoz: a győzelmet a cseh Lada Kuzlikova szerezte meg, aki a tavaly előtti pontversenyben világbajnoki címet szerzett. A legeredményesebb magyar versenyző, mintegy három és fél perccel rosszabb idővel Pulsfort Diána lett, így ő vehette fel a piros-fehér-zöld bajnoki trikót.

A férfiak 52 km-et teljesítettek és 67-en indultak. A magyar bajnoki címvédő Szekeres Csaba és Bodrogi László is rajthoz állt. A versenyzőket egyenként, percenként indították. Szekeres három perccel Bodrogi előtt rajtolt, közel 60 km-es tempóban tekert, és nem sokkal a féltáv után megelőzte legnagyobb magyar riválisát, sőt a cseh Ondrej Sosankát is. Bodrogi végig tartotta az erős tempót, s végül a közös bajnokság aranyérmese lett. Szekeres a 11., a Norvégiában légióskodó Lengyel Tamás a 18. legjobb időeredményt ért el. Ez számukra a magyar bajnokság ezüst, illetve bronzérmét jelentette.

férfiak:
szlovák-cseh-magyar közös időfutam (52 km):
1. Bodrogi László 1:04.14 ó
2. Ondrej Sosenka (cseh) 1:05:15
3. Milan Kadlec (cseh) 1:06:40
...
11. Szekeres Csaba 1:09.13
...
18. Lengyel Tamás 1:10.38

nők:
időfutam magyar bajnokság (20 km):
1. Pulsfort Diána 31:43 perc
2. Király Mónika 32:31
3. Ember Ibolya 32:55

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!