Vágólapra másolva!
Nem kezdtek jól versenyzőink a belgrádi cselgáncs Eb-n: pénteken Ungvári Miklós (66) az ötödik, Burján László (60) a hetedik, Perge Ilona (48) és Baczkó Bernadett (57) egyaránt a kilencedik helyen végzett súlycsoportjában, Csernoviczki Éva pedig helyezetlenül zárt. Az éremre tehát egyelőre még várnunk kell.

Az Európa-bajnok és vb-bronzérmes Ungvári Miklós első meccsén svéd Bengtsson ellen rögtön hátrányba került, ellenfele jukó is koka értékű akciókkal nyitott, ám a kecskeméti versenyző vazarival fordított. A második mérkőzésén a holland Elmont is jobban, jukóval kezdett, s a végén hiába készült el teljesen az erejével, amiért kétszer is intették, Ungvári még rászalad egy kokát érő nagy belső horogra, s minimális különbséggel kikapott. Az esélytelen holland azonban váratlanul a következő meccsét is megnyerte az örmény Nazarjan ellen, bejutott az elődöntőbe, így Ungvári a vigaszágra került. Itt legyőzött egy andorrai versenyzőt, majd Nazarjanon és a görög Zidiridisen is túljutott, s a bronzéremért léphetett szőnyegre. A dobogóra azonban nem állhatott fel, mert a 2003-ban Európa-bajnok, tavaly Eb-döntős ellenfele fojtással nyert ellene.

Forrás: [origo]

Burján László és Ungvári Miklós

"Amikor a holland fiútól kikaptam, nem gondoltam, hogy eljutok a bronzmeccsig, de ha már ott voltam, jó lett volna megszereznem az érmet. A kontinensbajnokságokról van már aranyam és ezüstöm is, de a bronzra a jelek szerint még várnom kell. Erőnlétileg nem voltak gondjaim, azonban nem igazán tudtam ráhangolódni az Eb-re. Fogalmam sincs, hogy hol jártak a gondolataim, de nem ott, ahol kellettek volna. A pocsék kezdés után valahogy azért összekaptam magam, és úgy érzem, a bronzmeccset is én uraltam, de a francia srác túljárt az eszemen. Be kell vallanom, nagyon elaltatott, és amikor a földharcban befogta a fojtást, tudtam, hogy itt a vége... Sajnálom, hogy ezzel ötödik helyemmel is én lettem ma a legjobb magyar versenyző..." - nyilatkozta Ungvári.

A 60 kg-ban Burján László három győzelemmel és két vereséggel a hetedik helyen kötött ki. Ám ő is mehetett volna a bronzért, ha a bírók az utolsó meccsén a neki egyszer már megítélt vazarit - mielőtt mindkét versenyző repült -, nem veszik el tőle, és adják az ellenfelének. A kárvallott és a magyar tábor egybehangzó véleménye szerint abszolút jogtalanul. "Ez egy bonyolult akció volt, bírói felfogás kérdése, hogy kinek a javára döntenek. Nem szoktam ilyet mondani, de elvették tőlem a meccset... A hetedik hely azonban nem rossz kezdés az olimpiai kvalifikációs sorozatban, s annak örülök, hogy legyőztem az előző két Eb-n bronzérmes holland Houkest" - mondta el Burján László.

A nőknél Perge Ilona (52 kg) és a Baczkó Bernadett (57) egyaránt a 9. helyen végzett, Csernoviczki Éva (48) pedig - akinek egy alkalommal szintén a kárára tévedtek a bírók - helyezetlenül zárt.

[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!