Élő:
Vágólapra másolva!
Hazánk vendége a sakkozás tizedik világbajnoka, a hatszoros olimpiai bajnok, háromszoros szovjet bajnok Borisz Szpasszkij. A francia színekben játszó világsztár nagyon jól emlékszik arra, hogy az 1982-es bugojnói tornán reggelente teniszeztünk, de számomra igazán fontosak a küzdelmek utáni kötetlen beszélgetések voltak, vagy éppen egy-egy kritikus állás elemzése. Negyedszázad elteltével a "Sakklegendák párharcának", Portisch Lajos elleni meccsének köszönhetően Hévízen, a Hotel Palace teraszán kérdeztük a nagy bajnokot.

- Harmincegy éve új életet kezdett. Szerelméért, Marináért elhagyta hazáját. Sokan ezt nem bocsátották meg önnek, igaz azt sem, hogy Robert Fischerrel szemben elvesztette a világbajnoki címet.
- Én nagyon szerettem a hazámat, de nem volt más választásom. Franciaországban pályafutásom új szakasza kezdődött meg. Igazi profi sakkozóként kezdtem el élni, sok versenyen szerepelhettem, szabadon utazhattam, és a versenydíjakból, a honoráriumokból szépen kerestem. Bevallom őszintén, hogy akkor már különösebb ambícióm már nem volt. Szerettem volna formában tartani magam, és megőrizni játékom színvonalát.

-Egy évvel később Viktor Korcsnojjal szemben világbajnok-jelölti döntőt játszott, ha nyer, ismét megmérkőzhetett volna a világbajnoki címért, immár Anatolij Karpovval. Belgrádban nagyon feszült légkörben küzdöttek egymással, szinte háborús volt a hangulat a Svájcban élő Korcsnojjal vívott meccsén.
- Ezt nagyon jól érezte, mert tényleg háborús volt a hangulat, de senki nem értette, hogy miért. Engem a nézőtérről valaki, vagy valami nagyon zavart. A tizedik játszma után Korcsnoj már 7,5-2,5-re vezetett, kettős vereséggel kezdtem a párharcot, és megmagyarázhatatlanul sokat hibáztam. Tíz játszmából ötöt vesztettem el, ki tudott erre igazi magyarázatot találni. A reménytelen helyzetben új taktikát választottam, hogy semmi ne befolyásolja gondolkodásomat. Amikor én voltam lépésen a nagy demonstrációs tábla elé tett széken ültem - háttal a nézőknek -, és csak akkor ültem vissza a sakkasztalhoz, amikor megléptem a lépést. Jött a nagy fordulat, négy partit nyertem zsinórban. Korcsnoj nagyon rossz néven vette, személye elleni sértésnek érezte. Óvások sorozata, tiltakozó levelek, a két tábor közötti tanácskozások napjai voltak ezek. Végül elvesztettem a meccset.

-Pályafutása során ez volt az utolsó esélye?
- Őszintén mondom, hogy már nem voltak ambícióm, harcolni akartam, jól játszani, csak ez volt a célom. Éreztem az erőt a játékomban.

- Franciaországban elkezdett edzőként is dolgozni?
- Csak a saját versenyeimre koncentráltam, igazi profi sakkozóként éltem. Gyakorlatilag üres zsebbel érkeztem meg új hazámba, korábbi versenydíjaimmal gyermekeimet, boldogulásukat támogattam. Megértettem, hogy Nyugaton jól megélhetek a díjakból, amiket nyertem.

- Mit jelentett a francia sakkozásnak, amikor 1984-ben először játszott új hazája színeiben a sakkolimpián?
- Hiszem, hogy sokat segített a francia sakkozásnak, elindult egyfajta felemelkedés, fokozottá vált az érdeklődés. Akkor még függőjátszmák is voltak, a csapat többi tagja hozzám képest "gyereknek" számított. Számukra az együttes elemzések óriási élményt jelentettek, az állás értékeléskor olyan szempontokat mondtam nekik, amit talán még sohasem hallottak. Ismerni kell azonban a francia mentalitást, miközben rengeteget tanultak, soha nem mondták azt, hogy köszönöm! Tíz éven keresztül játszottam az akkori legerősebb német csapat, a Solingen soraiban, a helyzet teljesen más volt. Ahogy visszaemlékszem, otthon még azt megbocsátották volna, hogy Marináért elhagytam a Szovjetuniót, de a német csapatban való játékomat soha.

- A tehetséges ifjú francia sakkozók nem kérték segítségét?
- Nagyon rövid ideig Joel Lautier érdeklődött a közös elemzések iránt, legnagyobb riválisa, Etienne Bacrot pedig Garri Kaszparov egykori edzőjével, Nyikityinnel dolgozott együtt. Nagyon fontos tudni, hogy az edzők mikor tudnak igazi segítséget nyújtani, s be kell látniuk, ha tanítványuk fejlődésének inkább gátjai. Nagyon fontos pillanat ez, és sokan nem értik meg a váltás szükségességét. Bacrot számára nagy fejlődés volt, amikor Dorfman vette kézbe. Ő már olyan edző volt, aki képes volt nagymesteri szintre juttatni tanítványát. Bacrot nagyon sokat tanult Lev Polugajevszkijtől. Hihetetlen különbségeket lehet felfedez edzők és edzők között. Milyen változatokat elemeznek, milyen pozíciókat tartanak fontosnak, hol ássák igazán mélyre magukat.

- Az ön edzője nagyon sokáig Bondarevszkij volt.
- Gyakorlatilag az 1978-ban bekövetkezett haláláig 1961-től. Mégis paradox, hogy például Korcsoj elleni emlékezetes mérkőzésemen már nem tudott igazán segíteni nekem, sőt egyfajta tehertétel volt számomra, többet ártott, mint használt. Tudni kell, hogy akkor én már Franciaországban éltem, s fura érzésem volt, hogy egyfajta feladatot teljesít, de erről már nem tudtunk őszintén beszélni. Számomra érthetetlen volt, amikor 1978 májusában megjelent a bugojnói szuperverseny hajrájában. Én nem kértem a segítségét, sőt megérkezéséig vezettem is a tornán, végül Karpovval holtversenyben végeztem az élen. Marina különösen jól emlékezik erre a versenyre, s máig is rejtély számára, hogy miért küldték Moszkvából Bondarevszkijt Bugojnóba. Csak pár évvel később értettem meg, hogy hiba volt őt a Korcsnoj elleni mérkőzésre s felkérnem. Akkor még nagyon erős volt bennem az érzés, hogy el kellett hagynom a hazámat, amit annyira szerettem, s erre még lelkileg nem készültem fel. Az ő jelenléte egyfajta kapocs is volt...Mást súgott a szívem, és nem tudtam hideg fejjel gondolkodni.

Forrás: [origo]

- Hova fejlődött a sakkozás? Miben látja az óriási különbséget?
- A mi időnkben nem volt számítógép. És ebben láttam Bondarevszkij óriási erejét. Őt kevéssé érdekelte a modern megnyitáselmélet, a középjátékban sem volt különösebben tájékozott, de számomra olyan volt mint egy komputer. Ne felejtsük a függőjátszmák fontosságát, elemzésben fantasztikus volt. Ha valaki jól ismeri játszmáimat, akkor tudja, hogy nagyon kevés partim fejeződött be végjátékban. Nem túlzás, de én a középjáték királya voltam, s ezért lettem világbajnok. A bonyolult középjátékokban is viszonylag könnyen találtam meg a helyes tervet. Ezért jóval kevesebbet foglalkoztam elemzésekkel, nem gyötörtem magam hosszú órákon keresztül, joggal bízhattam saját intuíciómban, kreativitásom erejében. Nézzük csak Lajos elleni meccsemet, közel egy éve nem játszottam igazi tornán, legfeljebb szimultánokon vettem részt. Amit az ember egyszer megtanult, azt a tudást, tapasztalatot, rutint magunkba gyűjtöttünk, azt a legjobb komputer sem helyettesítheti, ez megőrződik, az ujjaimban érzem. Koromnál fogva elnézések előfordulhatnak, de egy-egy állás elemzésekor előjönnek a régen megtanultak, a több évtizedes versenyzői tapasztalat. Ezt processzorokkal nem lehet pótolni. A mostani fiatalok a varikban keresik a megváltást, kevés kivétellel csak a megnyitásra koncentrálnak, s oly messzire vannak a sakk igazi szépségeitől. Voltak megnyitások, amiket nekem hiába ajánlottak, mert azonnal nemet mondtam, engem a létrejövő középjáték érdekelt.

- Beszélgetésünk végén nem kerülhetem meg, hogy ne kérdezzem a Kramnyik-Topalov világbajnoki döntőről.
- Amilyen vihart a meccs körül kavartak, az sötét történet. Milyen nevetséges a felvetés is, hogy a mellékhelyiségben kapod meg az instrukciót. Úgy gondolom, hogy vihart kavarni csak Topalov menedzserének, Danailovnak volt az érdeke. Micsoda örültség a meccs első partijában addig erősködni, hogy vesztés a vége, vagy éppen a másodikban nem észrevenni egy könnyű nyerést. Engem meglepett, s kellemesen, hogy Vologya túltette magát az ötödik játszma játék nélküli elvesztésén, s nem kezdett fölöslegesen hadakozni a pontért. Fontos megérteni, hogy Kramnyik a sakkot jobban érti, sokkal felkészültebb sakkozó. A másik oldalon egy agresszív, minden játszmában győzelemre törekvő, sokszor fejjel a falnak rohanó ellenfél. Kritikát is megfogalmazok Vologyával szemben, világbajnokként aktívabbnak kellene lennie, jobban kellene szolgálnia a sakkot és önmagát is. Örülök annak, hogy Lékó Péter ellen Miskolcon meccset játszik, nem tagadhatom, hogy érdekesebb lenne, ha a klasszikus gondolkodási idő mellett küzdenének meg, de rohanó világunkban ez már nehéz. Érdeklődéssel várom játszmáikat. Szeretném megköszönni a szervezőknek, hogy létrehozták Lajossal a meccsemet, nagy öröm találkozni régi riválisommal. Azt kívánom, hogy mindketten még sokáig sakkozzunk egészségben, fiatalos lendülettel, annak ellenére, hogy azért érzem, bár lelkiekben készek vagyunk a csatára, mégis olyanak vagyunk, mint a bokszolók a ringben: ütünk, csak néha az irányzékkal baj van.

Verőci Zsuzsa

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!