Deák Bárdos Mihály a bronzéremért vívott mérkőzése után nagyon el volt keseredve. Pár órával később viszont hosszabban nyilatkozott az [origo]-nak.
- Amikor lejött a szőnyegről, a könnyeivel küszködött. Ennyire megviselte a vereség?
- Nemcsak a vereség ténye, hanem a mikéntje is. Kikapni soha nem jó, pláne tussal. Arra készültem, hogy mindent megteszek a bronzéremért, ehelyett alig voltam egy percet a szőnyegen.
- Megnyugodott?
- Valamelyest igen, mert a minimális célomat teljesítettem, ott leszek a pekingi olimpián. Ha minden jól alakul addig, ez már a harmadik ötkarikás játékom lesz.
- Egész nap lendületesen birkózott, de ez elmondható a többiekről is. Hogyan értékeli a világbajnokságot?
- Négy kvótát szereztünk, amely nagyszerű dolog. Főleg látva azt, hogy olyan nemzetek betliztek, mint a törökök, örmények, de mondhatnám akár a kubaiakat is. Persze jobb lett volna érmet, érmeket nyerni, ám egy ekkora mezőnyben nagyon szépen megállták a helyüket a fiúk.
- Az elutazás előtt Struhács György szövetségi kapitány azt mondta, csapatkapitányként sokat tett a válogatottért.
- Örülök, ha a kapitány így látta. Minden tőlem telhetőt megtettem a csapatért.Ha megkérnek a srácok, hogy bármiben is segítsek, rám számíthattak, s számíthatnak a jövőben is.