Vágólapra másolva!
Az 59 kg-osok között indult Godó Kitty az ötödik helyen végzett a tamperei olimpiai kvalifikációs birkózó Európa-bajnokságon, miután a bronzmérkőzésen vereséget szenvedett az orosz Larissza Kanyajevától. A magyar versenyző két menetben (1-0, 2-0) kapott ki.

Godó a nyolcaddöntőben erőnyerő volt, majd a negyeddöntőben simán, két menetben (6-0, 4-0) legyőzte a portugál Angela Goncalvest, a fináléba kerülésért viszont, ugyancsak két szakaszban (0-4, 0-3) kikapott a svéd Ida Theresa Nerelltől.

Korábban, a 67 kg-os kategóriában Szerencse Mónika egy vereséggel búcsúzott a további küzdelmektől. Egyik kategória sem szerepel az olimpia műsorán. A harmadik csütörtöki súlycsoportban, 51 kg-ban nem volt magyar induló.

Mindhárom magyar versenyző nehéz ellenfelet, korábbi Eb-érmest kapott a sorsolásnál az Eb pénteki napjára. A legjobb magyar női birkózónak számító Sastin Mariann (63 kg) a 2005-ös Eb spanyol bronzérmese, Maria Mendez ellen kezd. Ha továbbjut, akkor a papírforma szerint az ötszörös világ- és Európa-bajnok osztrák Nikola Hartmann vár rá.

A másik két magyar induló ezüstérmesekkel találkozik először: Szabó Emese számára (55 kg) a moldovai Ludmilla Cristea legyőzése esetén a 2002-es világbajnok görög Sofia Pumpuridu következik, Soós Ritára (72 kg) pedig az örmény Karine Sadojan vár a nyitó körben.

Csütörtöki eredmények:
nők
51 kg, Európa-bajnok:

Anna Truszova (Oroszország)
2. Sofia Mattsson (Svédország)
3. Tiina Ylinen (Finnország) és Julia Blaginja (Ukrajna)

A döntőben:
Truszova - Mattson 2-1

59 kg, Európa-bajnok:
Therese Ida Nerell (Svédország)
2. Elvira Mursalova (Azerbajdzsán)
3. Larissza Kanyajeva (Oroszország) és Natalja Sinisin (Ukrajna)
5. Godó Kitty

A döntőben:
Ida Nerell - Mursalova - technikai tussal

67 kg, Európa-bajnok:
Marjana Kvjatkovska (Ukrajna)
2. Natalija Kukszina (Oroszország)
3. Hanna Beliajeva (Fehéroroszország) és Lise Legrand Golliot (Franciaország)

A döntőben:
Kvjatkovska - Kukszina 2-1

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!