Vágólapra másolva!
Rossz ellenfelet és rossz taktikát választott Sebastian Sylvester a szombat esti Sauerland-gálán. A német bokszoló négy menet után akart rákapcsolni, de addigra rommá verte Grzegorz Proksa.

Grzegorz Proksa tehetséges és jó képességű bunyós, a mögötte álló rekorddal azonban senki sem gondolhatta komolyan, hogy komoly kockázatot jelentene a sauerlandos Sebastian Sylvesterre. Utóbbi Daniel Geale elleni vereségét próbálta feledtetni a neubrandenburgi nagyérdeművel, meg persze újra indult az elveszített IBF-címéért.

A berlini klub azonban alaposan melléfogott az ellenfélválasztással, hiszen a pár évig Veres Lászlóval készülő lengyel gyakorlatilag agyba-főbe verte a közelmúltben önmagához képest remek mérkőzéseket produkáló németet.

Sylvester arca már az első menetben vöröslött a leengedett kézzel, hihetetlen gyorsan mozgó és ütő lengyel találataitól, aki a második menetben tovább fokozta az iramot és levegőhöz sem hagyta jutni a kettősfedezéke mögött bújkáló greifswaldit.

A harmadik menet után Sylvester felszakadva és megrendítő találatok után szédelegve várta a folytatást, de a sarka nem engedte tovább.
Grzegorz Proksa minden bizonnyal hamarosan világbajnoki címért is küzdhet, a találkozó után már ki is hívta Felix Sturmot.


"Végül is így képzeltük el, az első négy menetet feladjuk, utána pedig szép lassan megnyerjük a meccset. Aztán jött ez a hülye ütés a harmadikban, ami teljesen kizökkentett a koncepciómból. A szemem kezdett lezáródni, jó döntés volt véget vetni a mérkőzésnek. Nem tudom mi lesz, talán egy német párharc egy szabadon választott címvédés alkalmával" - mondta Sylvester, valószínűleg szintén Felix Sturmra utalva.

Forrás: www.Profiboksz.hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!