Vágólapra másolva!
Jose Sulaiman, a WBC elnöke kijelentette: a szervezet az október 15-én hozott döntéssel ellentétben továbbra is Bernard Hopkinst ismeri el félnehézsúlyú világbajnokának, a Chad Dawson elleni meccs végeredményét technikai döntetlenre változtatja.

Sulaiman elmondása szerint visszanézték a felvételt és a szervezet kormányzó testülete - a mérkőzésvezető döntésével ellentétben - egyértelműen azt állapította meg, hogy Dawson szándékosan kapta fel és lökte el riválisát, tehát szabálytalanságot követett el, továbbá figyelembe vették Hopkins orvosi leleteit is.

Az elnök a végeredmény hivatalos indoklásához a WBC szabálykönyvének 32. pontját idézte, amely szerint fejelésekből, könyökhasználatból, vagy egyéb szándékos szabálytalanságokból adódó sérülések esetén, ha valamelyik fél nem tudja folytatni a találkozót, és az ötödik menet még nem kezdődött el, technikai döntetlent kell hirdetni.

Sulaiman azt is hozzátette, hogy tiszteletben tartják és nem tudják befolyásolni a területileg illetékes ökölvívó bizottságok döntését, de reményét fejezte ki, hogy az illetékes kaliforniai testület a decemberi egyeztetésükkor az ő szabályaikat figyelembe véve átértékeli a helyzetet.

Profiboksz.hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!